Horgászati tilalmat rendeltek el Belső-Bédán
2017. március 02. csütörtök 07:30

A Baranya Megyei Kormányhivatal horgászati tilalmat rendelt el a Duna Kölkednél található holtágán a Belső-Béda halgazdálkodási vízterületen, valamint a Majláthpusztai tavon. A tilalom elrendelését a helyszínen tapasztalt halpusztulás okának tisztázása, a halak, illetve élőhelyük védelme tette szükségessé.
A horgászati tilalmat mindkét esetben a vízterület halgazdálkodásra jogosultjának bejelentése, illetve a helyszíni bejárások tapasztalatai alapján rendelte el a hatóság. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága kezelésében lévő Belső-Béda holtágon a becslések alapján mintegy 1000-1200 kilogramm amúr pusztult el.
Az Ormánsági Dolgozók Horgász Egyesülete kezelésében lévő Majláthpusztai tavon a becsült körülbelül 2000 kilogramm haltetem nagy része szintén amur, de itt viszonylag nagy arányban tapasztalható busa, kisebb mennyiségben ponty és ragadozó halak elhullása is.
A halászati hatóság kötelezte a vizek kezelőit a haltetemek összegyűjtésére, valamint elszállíttatására, ami várhatóan rövid időn belül megtörténik. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságával és az Ormánsági Dolgozók Horgász Egyesülettel a kapcsolattartás folyamatos. A horgászati tilalom annak visszavonásáig marad érvényben. A Kormányhivatal addig is kéri a horgásztársadalom megértését, türelmét.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...

