Elie Wiesel elégedetlen Kövér László válaszlevelével
Elie Wiesel nagyra értékeli Kövér László válaszlevelét, de azt nem tartja kielégítőnek. Ezt a 168 Órának nyilatkozta a magyar származású Nobel-békedíjas amerikai író. A hetilap internetes oldalán pénteken megjelent cikk szerint Elie Wiesel elmondta azt is: kész nyilvánosságra hozni azt a levelet, melyet magyar Országgyűlés elnökétől kapott, ám az illem úgy kívánja, hogy előbb egyeztessen Kövér László irodájával. Elie Wiesel június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről, mivel megdöbbenéssel és...Kólaterápiára fogtak a csehek egy kacagójancsit
Kólával mentették meg az életét egy súlyos emésztési gondokkal küzdő fiatal kacagójancsinak (Dacelo novaeguineae) az észak-csehországi Decinben található állatkert gondozói. A ritka, egzotikus madárra biztos halál várt volna a gondozók hatékony közbeavatkozása nélkül - hangsúlyozta az intézmény közleménye. Az Ausztráliában őshonos kacagójancsit, vagy más néven kacagó kokaburát nagyon nehéz fogságban tenyészteni. A decini állatkert túlélője nemrég kelt ki a tojásból. Az örömmámorban úszó gondozók pedig inkubátorba helyezték a kitűnő hangutánzó képességéről híres szárnyast.A madár...
A pokoltól való félelem lenyomja a bűnözési rátát
A félelem a pokolra jutástól jobban visszatart a bűnözéstől, mint a mennybeli remény - állítják egy amerikai tanulmány szerzői széles körű nemzetközi vizsgálódás alapján. Az Oregon Egyetem kutatói 69 ország 26 évnyi bűnözési és vallási adatait elemezték 143 ezer emberre kiterjedőn. Amikor csupán azt nézték, hogy a vallásosság erősségének van-e bűnmegelőző hatása, nem igazán találtak statisztikai kapcsolatot, ám amikor finomítottak szempontjukon, nevezetesen, hogy a pokoli félelem, vagy a mennybe jutás reménye befolyásolja-e a bűnözést, összefüggés mutatkozott. Azokban az országok,...A folyamatos zajterhelés...
Minél nagyobb a közlekedési zaj egy ember lakóhelyének közelében, annál nagyobb nála a szívroham kockázata - állapították meg...
Üröm az örömben: szex...
Szexuális aktus közben érte a halál azokat a teknősöket, amelyek megkövült maradványaira a németországi Messel mélyedésben...
Mustárolajjal védekezik egy...
Az izraeli Negev-sivatag igencsak gyér növényzete között a bokrok bogyói ínyencfalatnak számítanak az egyiptomi tüskésegérnek. Az Ochradenus baccatus nevű bokor azonban megtanult...Darwin elméletével...
A természetes kiválasztódás darwini elmélete és egy internetes oldal felhasználói által ihletett különleges számítógépes program segítségével megalkotható a tökéletes dallam - legalábbis...Az Antarktiszon is buja...
Az ősi Antarktika jóval melegebb és csapadékosabb volt, mint azt korábban feltételezték a tudósok - derült ki az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakembereinek részvételével végzett...Kacsapár csenget a hattyúk...
Nyolcszáz éves hagyományt tört meg egy kacsapár Nagy-Britanniában: elorozta hattyúnemzedékek hosszú sorától az élelemért...
A stresszes sáska hatással van az ökoszisztémára is
A félelem megváltoztatja a sáskák testösszetételét - derítették ki amerikai kutatók. A Yale Egyetem kutatói Észak-Amerikában honos vöröslábú sáskákat (Melanoplus femurrubrum) neveltek fel ragadozó dajkapókok társaságában, illetve azok nélkül, majd elemezték az elpusztult állatok összetételét. A félelemben élő sáskákban magasabb szén-nitrogén arányt tapasztaltak, mint a feltételezhetően stresszmentes környezetben, pókok nélkül felnövő állatokban. Ennek legfőbb oka az, hogy az előbbieknek a félelem által felfokozott anyagcsere révén több nitrogéntartalmú fehérjét kellett elégetniük,...
Az ükmama könyvében bukkant a Jack Daniels eredeti receptjére
Egy, a családja történetét kutató férfi véletlenül fedezte fel a legendás Jack Daniels amerikai whiskey receptjét egy 1853-ből származó, gyógyfűfőzetek receptjeit leíró walesi könyvben. Az 54 üzletember, Mark Evans genealógiai kutatásai során bukkant a könyvecskére, amelyet Daniel's vezetéknevű ükanyja írt, aki afféle "füvesasszony" volt a dél-walesi Llanelliben. Az ő veje elhagyta a kisvárost, hogy a Tennessee állambéli Lynchburgba költözzön, ahol három évvel később a Jack Daniels lepárló megépült. Maga a főzde is elismeri, hogy alapítói Walesből származnak.Evans...Új hajókikötők nyíltak Horvátországban, óriásjachtoknak is
Állami és önkormányzati beruházásban újították fel az aprócska Ilovik-sziget hajókikötőjét, Solta szigetén új kompkikötőt és 50 férőhelyes horgonyzóhelyet épített egy német beruházó, Sibenikben pedig török tulajdonban nyílt meg Horvátország első, óriásjachtoknak szánt kikötője. A horvát közlekedési minisztérium közlése szerint 5,6 millió kuna (mintegy 220 millió forint) ráfordítással, nagyobb részt állami és önkormányzati forrásból újították fel az alig 80 lakosú Ilovik kikötőjét. A Losinjtól 1,5 kilométerre, délre fekvő szigettel megteremtették az állandó és gyors összeköttetést...
116 éve betiltották, de...
Egy öt centiméter széles kábelen, 25 perc alatt egyensúlyozott át helyi idő szerint péntek éjjel a Niagara-vízesés két partja...
Egy egészséges emberen...
Először azonosították amerikai kutatók, hogy normális körülmények között hány mikroorganizmus faj él egy egészséges ember...
Egészen "közel" óvakodik a...
Háztömbnyi aszteroida suhan el a Föld mellett csütörtökről péntekre virradó éjszaka - olvasható a Space.com űrkutatási...
A halolajkapszulák szedése...
Az eddig rendelkezésre álló vizsgálati eredmények szerint a halolajkapszulák szedése nem óv a demenciától, nem csökkenti az...
Az éghajlat manipulálása...
Az úgynevezett geo-engineering - műszaki beavatkozás az éghajlati rendszerbe - Európában és más területeken is fokozná az...
A tesztoszteron...
Holland kutatók tanulmánya azt mutatja, hogy a tesztoszteron anélkül növeli az embernél az agressziót, hogy azt magában...
Megköszönték Hitlernek a holokausztot - Jeruzsálemben
A náci vezért dicsőítő feliratot találtak a rendőrök hétfőn reggel a jeruzsálemi Jad Vasem emlékközpont udvarán. „Hitler, köszönet a soáért" - ezt festették egy falra a bejárat közvetlen közelében. A rendőrség vizsgálatot indított, de még nem tudják, kit keressenek. Az elkövetők lehettek gyerekek, vandálok vagy más indítékból cselekvő személyek is - közölte a rendőrség szóvívője. Ezzel nagyjából egy időben hét autó gumiját szúrták ki az arab többségű Kelet-Jeruzsálem Suafát nevű palesztin negyedében. Miki Rózenfeld szerint lehetséges, hogy a vandál cselekedetek az...Fejbe lőtte magát az egyik erdélyi magyar politikus
Véletlenül halálra sebezte magát a Magyar Polgári Párt (MPP) nagybaconi listavezetője egy rendőr barátja pisztolyával szombaton este.A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Veress Loránd, a Magyar Polgári Párt nagybaconi önkormányzati jelöltlistájának vezetője lakásába hívta vacsorázni a baróti rendőrség két rendőrét, akik közül az egyik jó barátja volt.Az előzetes vizsgálatok szerint a vendéglátó elkérte az egyik rendőr pisztolyát, hogy megnézze azt. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta: "miután megkapta a pisztolyt, a 43 éves férfi figyelmetlenül kezelte a...A cigi már ciki az amerikai fiataloknak, ezért inkább füveznek
Több amerikai tizenéves szív marihuánát, mint ahány dohányzik - derült ki az amerikai Járványvédelmi és Megelőzési Központok által pénteken nyilvánosságra hozott adatokból. Az amerikai középiskolások 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a közelmúltban szívott "füvet", 18 százalékuk pedig úgy, hogy rágyújtott. A dohányos amerikai fiatalok száma évtizedek óta egyre kevesebb, a marihuána-fogyasztás tendenciája pedig hullámzó, de az elmúlt években növekedést mutatott az Egyesült Államokban. A marihuánát szívók száma tavaly haladta meg először minden kétséget kizáróan a...A rovat további témái
« Előző
3564 | 3591 | 3618 | 3645 | 3672 | 3699 | 3726 | 3753 | 3780 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- A tavalyi, nagy sikerű előadás után...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...

