A koraszülötteknél gyakrabban forul elő pszichózis

A koraszülötteknél gyakrabban forul elő pszichózis Svéd és brit kutatók 1,3 millió ember adatainak elemzésével arra a megállapításra jutottak, hogy a koraszülöttként világra jött embereknél későbbi életük során nagyobb a mentális zavarok megjelenésének kockázata. A The Archives of General Psychiatry című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a bipoláris zavar, a depresszió és a pszichózis is nagyobb gyakorisággal fordult elő az egykori koraszülöttek körében.A londoni King's College és a stockholmi Karolinska Intézet munkatársai 1,3 millió, 1973 és 1985 között Svédországban született ember adatait tekintették át....

Életfát kaptak ajándékba a madjarok – a magyaroktól

Életfát kaptak ajándékba a madjarok – a magyaroktól A tervezettnél egy nappal korábban, ünnepélyes keretek között avatták fel szombaton azt az életfát, amelyet a magyar nép ajándékaként a Turán Szövetség küldött a kazahsztáni Torgajban élő madjar törzsnek - közölte vasárnap az MTI-vel a Magyar-Turán Alapítvány. Hangsúlyozzák, az eseményen nagy számban voltak jelen a madjar törzs tagjai, akik látványos ünnepi műsorral tisztelték meg az eseményt. A rangos hivatalnokok mellett Kazahsztán kormányzati, törvényhozói szinten is képviseltette magát, mások mellett megjelent a kazah szenátus több tagja, a kerület akimja (elöljárója),...

Gömböc újratöltve: a Triat már csak gömb és henger

Gömböc újratöltve: a Triat már csak gömb és henger Triat névre keresztelték azt az új háromdimenziós testet, amelyet a Gömböc továbbgondolt követőjeként a jövő héten mutatnak be Budapesten. Vajai László feltaláló az MTI-nek elmondta: a Triattal olyan homogén testet kívánt létrehozni, amelynek egy stabil és egy instabil helyzete van, valamint mindössze négy gömb- és hengerfelületből áll. A Triat két egyensúlyi helyzetét kizárólag a geometriára alapította, és ezzel a Gömböc után sikerült bizonyítania a néhai Vlagyimir Igorjevics Arnold orosz matematikus sejtését, miszerint létezik olyan homogén test, amelynek négynél kevesebb...

Két új elemmel bővült a...

Két új elemmel bővült a periódusos rendszer Közel egy évvel azután, hogy csatlakoztak a periódusos rendszer elemeihez, a kémikusok nemzetközi szervezete, az IUPAC...

A mogorva emberek az...

A mogorva emberek az agresszív kutyafajtákat kedvelik inkább Ki-ki a saját személyiségéhez választ kutyát maga mellé, a barátságtalan emberek szívesebben tartanak agresszív kutyáfajtákat...

"Lefotózták" az olimpiai...

A brit Warwicki Egyetem munkatársainak sikerült szintetizálniuk az olimpiai ötkarikára hasonlító olimpicén molekulát, amelyről...

Romániában vizsgálják a...

Hargita megye prefektusa vizsgálja azoknak az önkormányzati határozatoknak a törvényességét, amelyek szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirő József erdélyi íróról - jelentette be...

Filmbe illő sztori került...

Filmbe illő sztori került napvilágra a vatikáni A kiszivárogtatásokra reagáló hivatalos szentszéki nyilatkozatok helyett egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó számolt be az...

Magyar motorosokat gázoltak...

Három halottja van a vasárnap délután történt lengyelországi magyar motorosbalesetnek - értesítette Mariusz Ciarka, a kis-lengyelországi vajdasági rendőrség szóvivője az MTI-t. A...

Majdnem nyolcezer éves települést fedeztek fel Prágában

Majdnem nyolcezer éves települést fedeztek fel Prágában Hétezerötszáz éves település maradványait tárták fel Prága Bubenec kerületében - olvasható a Radio Praha honlapján (http://www.radio.cz). "Feltártunk két újkőkori hosszú házat: az egyiknek négyszögletes az alaprajza és körülbelül hétezer éves, a másiknak trapezoid és ötszáz évvel fiatalabb" - magyarázta az ásatásokat irányító Radek Balý, a Cseh Régészszövetség elnöke. Hozzátette: az évezredek során az épületek faanyaga természetesen elkorhadt, csupán a cölöplyukak maradtak fenn, amelyekből lehet következtetni az épületek alaprajzára és beosztására. Találtak egy...

Eurovíziós Dalfesztivál: svéd győzelem, 24. a Compact Disco

Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakuban; a Magyarországot képviselő Compact Disco Sound of Our Hearts című számával 24. lett. A 28 éves, marokkói berber származású svéd előadó, Loreen (született Lorina Zineb Noka Talhaoui) óriási fölénnyel, 372 ponttal győzött az Eurovíziós Dalfesztivál 26-os döntőjében. A dalfesztivál történetében ötödször született svéd győzelem. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A Magyarországot...

Nyirő-újratemetés: urnát találtak a kommunikációs vezetőnél

A korondi rendőrségen átkutatták Lukács Csaba, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető csomagjait szombaton késő délután, s egy urnát találtak benne - közölte Filip Gheorghe, a Hargita megyei rendőrség szóvivője. Lukács Kovács Tamással, az MTI fotóriporterével együtt taxival utazott a marosvásárhelyi repülőtérről Székelyudvarhelyre, amikor Korondon kora délután feltartóztatta és igazoltatta őket a rendőrség. A csomagok átkutatására a román főügyész adott engedélyt, miután Lukács Csaba nem engedélyezte az autó csomagtartójának, illetve poggyászának...

Kőkori sírkamrát takart a...

Kőkori sírkamrát takart a walesi menhir A Bristoli Egyetem régészei exhumálják és megvizsgálják azokat az emberi csontokat, amelyeket Walesben, Pembrokeshire-grófság...

Csíksomlyói búcsú:...

Csíksomlyói búcsú: "Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt" - hangsúlyozta csíksomlyói...

Nyirő-újratemetés:...

Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását - közölte a román kormány parlamenti kapcsolatokért...

Bocsánatot kért a náci...

Bocsánatot kért a náci orvosok bűniért a német orvosi kamara (Bundesärztekammer). A szervezet pénteken véget ért nürnbergi közgyűlésén elfogadott nyilatkozat szerint a német orvosok...

EKF: EU-milliók Kassa és...

Az európai kulturális fővárosok tervbe vett programjait véleményező uniós testület azt javasolta pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében, hogy Kassa és Marseille kapjon pénzügyi...

Még nem döntöttek Schmitt...

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye...

Önkarbantartó kopogtatással a betegségek ellen?

Önkarbantartó kopogtatással a betegségek ellen? Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek. Érzelmi Felszabadítás Technikája - ezt jelenti az EFT rövidítés. A holisztikus módszer mindössze másfél évtizede született, de máris meghódította a világ nagy részét. Gyors népszerűségének, látványos sikerének köszönhetően már 5 millió ember próbálta ki.- Itthon Ön kezdte alkalmazni. Mi a lényege...

Horvátország júniusban megemeli az autópálya díjakat

Horvátország a nyári üdülési szezon kezdetére júniusban 15 százalékkal megemeli az autópálya díjakat. A Zágráb-Split autópálya szakasz egyszeri használati díja például 157 kunáról 180 kunára emelkedik.Horvátország 2013 július elsején csatlakozik az Európai Unióhoz. Az ország bruttó hazai termékének mintegy 20 százalékát állítja elő az idegenforgalmi szektor.

Székelyföldön több autót megállítottak a románok Nyirő hamvait keresve

Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön csütörtökön - közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető az MTI-vel. Lukács Csaba ismertetése szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre.Hozzá hasonlóan Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnökének gépjárművét is...