Rákapott a kőhajigálásra egy elefánt Kínában

Rákapott a kőhajigálásra egy elefánt Kínában Szokatlan kövezés történt egy állatkertben Kínában: egy látogató megdobott kővel egy elefántot, mire az állat visszadobott, ám mást talált el. A dobálást egy férfi kezdte mégpedig azért, mert nem találta kellően kedvesnek az elefántot. Nem tudni, miért remélte, hogy egy kőtalálattól az ormányos jókedvre derül. A férfi nem nagy erővel hajította a követ, viszont épp az ormányán találta el az elefántot. Az állat erre felkapta ugyanazt a követ, és ormányával visszahajította, csakhogy egy vétlen nőt talált fejbe úgy, hogy az összecsuklott. A nő sérülése szerencsére nem bizonyult...

Strasbourghoz fordulnak a szlovákiai magyarok

Alaptalannak minősítette Gubík László és két társa - szlovák állampolgárságuk elvesztésével kapcsolatos - panaszát a nyitrai körzeti hivatal - tudta meg Gubík Lászlótól az MTI pozsonyi irodája csütörtökön.Gubík László - a magyar állampolgárságát nyíltan felvállaló egyik szlovákiai magyar - szlovák állampolgársága elvesztésének ügyében két hasonló helyzetben lévő társával - Dolník Erzsébettel és Kassai Gyulával - együtt, március másodikán fordult panaszlevéllel a nyitrai körzeti hivatalhoz.Gubík és társai levelükben panaszaikat négy pontba foglalták. A levél első pontjában arról...

Húsz hónapos folyamatos erekció a motorozástól

Húsz hónapos folyamatos erekció a motorozástól Motorozás miatt túl tartós, 20 hónapos lankadatlan erekció miatt perli a német BMW céget egy kaliforniai férfi. Henry Wolf csupán négy órán át motorozott egy BMW-vel, ám nagyon hosszúra nyúlt az út következménye. Wolf szerint egyértelműen a motor és annak gerinc kiképzésű nyerge a ludas erekciójáért, így a nyerget gyártó Corbin-Pacific nevű cég ellen is pert indított. A motorozás még 2010 szeptemberében volt, a férfi azóta is kínlódik merevedésével, amely meglehetősen fájdalmas. Egyebek közt ezért, továbbá kiesett munkabére, orvosi költségei, érzelmi gondjai miatt követel...

Kedélyesen érkezett meg...

Kedélyesen érkezett meg Budapestre Bruce Willis Feleségével, Emma Heming Willis-szel és újszülött gyermekével csütörtökön Budapestre érkezett Bruce Willis amerikai...

Pornóvideókba kódolta...

Pornóvideókba kódolva találtak részletes leírásokat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Európába tervezett merényleteiről német nyomozók egy ausztriai férfitól elkobzott...

Armageddon: az emberek 8%-a...

Armageddon: az emberek 8%-a komolyan fél tőle A megkérdezettek 8 százaléka fél attól, hogy 2012-ben eljön a világvége, a többség azonban nem hisz benne - derül ki egy...

Elhunyt Zádor Ervin, az...

Elhunyt Zádor Ervin, az '56-os olimpia magyar hőse Meghalt Zádor Ervin, aki az 1956-os melbourne-i olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként aranyérmet szerzett.Az...

A magyar miniszterelnök...

A Kommerszant-Vlaszty című orosz hetilap legfrissebb, április 29-i keltezésű számában a Nabuccóról írt, a berlini Die Welt a Gyurcsány Ferencre vetülő plágiumgyanúval foglalkozott....

Nyakpreparátumokkal lett...

Nyakpreparátumokkal lett vb-harmadik Mátraalján, Pásztó csendes részén - stílusosan Vadász utca a neve - él Adorján Krisztián preparátor. Vadászember, bár...

Matekzseni lett a félholtra vert, egyetemről eltanácsolt férfi

Matekzseni lett a félholtra vert, egyetemről eltanácsolt férfi Agykárosodása miatt lett matekzseni egy amerikai férfi, aki annak idején a főiskoláról is kirúgtak elégtelen tudása miatt - olvasható a Blikkben. Jason Padgett (41) végzettség nélkül egy bútorbolt eladójaként éldegélt, és semmi más nem érdekelte, csak a testedzés, és a bulizás a haverokkal. Aztán egy este, a bárból hazafelé menet egy csapat huligán támadt rá, akik gyakorlatilag félholtra verték bőrdzsekijéért. Jason olyan súlyos agyrázkódást szenvedett, hogy mozgásában is korlátozott lett, de agyának egy olyan része nyílt meg, amiről addig semmit nem tudott.További részletek itt...

Bosszúból kihúzta volt barátja összes fogát egy doktornő

Bosszúból kihúzta volt barátja összes fogát egy doktornő Egy lengyel fogorvosnő kezelés közben jött rá, hogy gonosz bosszút állhat volt pasiján. A terv sikeres volt, a férfit elhagyta az új nője. Az már csak ráadás, hogy fogsorának pótlása igen sokba fog kerülni - olvasható a Borsban. Anna Mackowiak lengyel fogorvosnő természetesen segített volt barátjának, amikor az fogfájásra panaszkodva felkereste. Fájdalomcsillapítót adott neki, majd miután befejezte a kezelést, bosszúból kihúzta az ex-pasi összes fogát. A 34 éves elhagyott nő visszavágása annyira jól sikerült, hogy a férfival azonnal szakított új kedvese, méghozzá a foghiány...

Elraboltak két magyar állampolgárt Szíriában

A Miniszterelnökség elsődleges információi szerint ismeretlen fegyveresek elraboltak két magyar állampolgárt Szíriában - közölte a miniszterelnök szóvivője szombaton az MTI-vel. Orbán Viktor kormányfő arra utasította a Külügyminisztériumot és a Terrorelhárítási Központot, hogy ellenőrizzék az információ valóságtartalmát, és a szükségessé váló intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg - mondta Szijjártó Péter.

Állítólag a magyarokon...

Megbukott a bukaresti kormány pénteken a szociálliberális ellenzéki szövetség (USL) által beterjesztett bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásán.A bizalmatlansági indítványt 235...

Bordélyokban és...

Bordélyokban és pornómozikban szabják ki az adót az ellenőrök Bordélyházakba, sztriptíz bárokba, pornómozikba kényszerülnek stuttgarti adóellenőrök, hogy felmérjék a terepet. A feladat szó...

81 millióan éheznek az...

A legújabb európai uniós statisztikák szerint az EU országaiban mintegy 81 millió ember olyan szegény, hogy éhezik: ez nemcsak azt jelenti, hogy rendszeresen nincs mit ennie, hanem azt...

Orbán: Európát...

Európát adóssághalmok alól kell kiásni, s ebben olyan szövetségesekre van szüksége, mint Kína - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Varsóban. Orbán Viktor és Matolcsy...

A bántalmazott gyerekek...

A bántalmazott gyerekek gyorsabban öregszenek Genetikai állományukban évekkel idősebbek lehetnek kronológiai életkoruknál az erőszakot elszenvedett gyerekek - derült ki...

Orbán: nincs akadálya az...

Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hivatalos tárgyalások megkezdése elől. José Manuel Durao...

Tízkilós aranyhalat fogott ki - hétszer...

Tízkilós aranyhalat fogott ki - hétszer... Kívánságteljesítő aranyhalat fogott egy horgász Horvátországban - hétszer. És ugyanazt a halat. A 25 éves férfi váltig állítja, hogy a 10 kilós aranyhal teljesíti kívánságát - mármint a férfiét -, ha visszadobja. A horgász először csak azt kívánta, hogy újra kifoghassa, ami megtörtént. Hogy utána miket kívánt, azt nem fedi fel, mert meggyőződése, hogy azzal megtörné a varázst.Ha az első után kifogásoknál megint csak azt kívánta, hogy ismét horgára akadjon az aranyhal, akkor valóban teljesíti mindig a férfi fohászát.A hal egyébként valamilyen pontyféle, és nem honos az Ozalj...

Orbán kettős mércéről beszélt Brüsszelben

Orbán kettős mércéről beszélt Brüsszelben Valószínűleg kerülnek majd Magyarországgal kapcsolatos kötelezettségszegési ügyek az Európai Bíróság elé - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén. A kormányfő - aki kedden találkozik José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel - elmondta: az Európai Bizottsággal továbbra is vitája van Magyarországnak az adatvédelmi intézményrendszerrel, a jegybankelnöki fizetéssel, illetve a bírák nyugdíjba vonulásával kapcsolatban, és ezek a kérdések szerinte könnyen...

Gigantikus vízbázison "ülnek" az afrikaiak - mégis szomjaznak

Gigantikus vízbázison Több millió afrikai nem jut ivóvízhez, a földrészt sorozatos aszályok sújtják, miközben a drága nedű ott van a lábuk alatt - mutatja a földalatti vízkészletekről eddig készített legrészletesebb térkép, amelyet brit kutatók állítottak össze.Bár a térkép új, a probléma ősi: Afrika kérge hatalmas mennyiségű vizet rejt, annak kinyerése azonban nagy ráfordítást igényel, és igen drága. A legfelső földkéregben százszor több víz található, mint a felszínen - számolnak be eredményeikről Alan MacDonald, a British Geological Survey (BGS) szakértője és munkatársai az Environmental Research...