Egyre több diák plagizál - már nemcsak nálunk
2012. május 23. szerda 17:22
Évről-évre egyre több diákot kapnak csaláson a brit egyetemek felvételi eljárásai során. A The Telegraph információi szerint 2010-ben 2450 diák esetében merült fel a csalás gyanúja, 2011-ben azonban ez a szám már 8458 volt.
Nagy-Britanniában a felvételi eljárás részeként a felsőoktatásba vágyó fiataloknak írniuk kell egy motivációs levelet arról, hogy miért az adott egyetemet és szakot választották, valamint leírhatnak akármit, amiről úgy gondolják, hogy kiemeli őket a tömegből. A problémát az jelenti, hogy sokan nem a saját gondolataikat vetik papírra, hanem régebbi fogalmazásokat adnak be, vagy lemásolják őket, azaz plagizálnak.
A Ucas nevű szervezet, mely a felsőoktatási felvételik menedzseléséért felel, speciális szoftvert használ a motivációs levelek közötti túlzott hasonlóságok kiszűrésére. A csalás leleplezése után az egyetemtől függ, hogy a plagizáló felvételizőnek milyen következményekkel kell szembenéznie. Van, ahol semmi következménye nincs a csalásnak, van, ahol újraíratják a motivációs levelet a jelentkezővel, de megúszhatja akár egy figyelmeztetéssel is.
Andrea Robertson, a Ucas ügyfélszolgálati igazgatója rámutatott, hogy a brit egyetemekre jelentkezők között nagy számban vannak külföldiek, ezzel kapcsolatban pedig fontos figyelembe venni, hogy közülük sokaknak nem az angol az anyanyelvük, így nehézségeik támadhatnak a motivációs levél megírásakor. Sokan közülük valószínűleg azért próbálnak régebbi munkák alapján motivációs levelet írni, mert az segítséget nyújt nekik a fogalmazást és az elvárásokat illetően.
Andrea Robertson ugyanakkor kiemelte, hogy a legtöbb, amit a jelentkezők tehetnek a sikeres jelentkezés érdekében az az, hogy saját maguktól fogalmazzák meg a motivációs levelet.
Forrás: edupress.hu/The Telegraph
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Még lehet nevezni a Virágos...