Benedek Tibort választották a 21. század eddigi legjobbjának
A júniusban elhunyt Benedek Tibor lett az elmúlt húsz év legjobb vízilabdázója a Total Waterpolo szaklap szavazásán. A magyar válogatott honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint 40 zsűritag voksa és több mint 50 ezer közönségszavazat alapján alakult ki a sorrend. A játékosok az egyes szakértői voksok és a közönségszavazások eredménye után pontszámokat kaptak, és a háromszoros olimpiai bajnok Benedek toronymagasan végzett az élen. Az álomcsapatba bekerült a szintén három ötkarikás játékokon aranyérmes Kásás Tamás és Varga Dénes is. Rajtuk kívül a szerb Vladimir Vujasinovic és...
Hétvégén indulnak a megyei futsal utánpótlás-tornasorozatok
A MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága elkészítette a Futsal utánpótlás tornasorozatok csoportbeosztását és játéknapokat helyszínenként. Hétvégén (december 19.-én) az U19 és U17 korosztályú fiúk lépnek pályára először, majd 2021 januárjában a többi korosztály is bekapcsolódik a küzdelmekbe. Sajnos a járványhelyzet miatt kizárólag zárt kapusak lesznek a mérkőzések. Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága idén is hat fiú utánpótlás korosztály (U9, U11, U13, U15, U17, U19) számára írt ki téli Futsal tornasorozatokat. Összesen 66 csapat vállalta a részvételt. Az események...
Eldőlt Szoboszlai sorsa, megvan az új csapata
Szoboszlai Dominik az RB Leipzig labdarúgócsapatához szerződött a Salzburgtól. A 20 éves magyar válogatott középpályás a német klub honlapja szerint négy és fél éves, 2025 júniusáig szóló szerződést írt alá csütörtökön. Szoboszlaival már 18 játékos - többek között Gulácsi Péter - igazolt az osztrák klubtól a testvéregyesülethez. A lipcsei csapatnak a kapuson kívül van még egy magyar válogatott játékosa, Willi Orbán. Szoboszlai új csapatában a 17-es mezszámot viseli majd, a német Bundesligában január 9-én a Borussia Dortmund ellen mutatkozhat be.
Hatalmasat dobtak a mohácsi...
Hazaköltözött Montenegróból, és ismét a magyar kézilabdasportban, szülővárosában, Mohácson tevékenykedik Kindl Gabriella, aki...
Gyászol a pécsi labdarúgás:...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó József vagy, ahogy a szurkolók, barátok ismerték „Bankó" - számolt be a...
Tavasszal dönt az UEFA,...
Jövő tavasszal dönthet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arról, hogy nézők előtt rendezik-e a kontinensviadalt, amelynek egyik helyszíne a budapesti Puskás Aréna lesz. ...Hét helyet lépett előre a...
Köszönhetően az Európa-bajnokságra való kijutásnak, illetve a Nemzetek Ligájában aratott csoportgyőzelemnek - amellyel az...
Csányi Sándor: a magyar...
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a sportág itthon minden területen előrelépett, és kialakult egy olyan stabil helyzet, amely jó alapot biztosít a további...A PMFC nem ment bele a...
A Kaposvári Rákóczi FC nemrég hivatalos halasztási kérelemmel fordult klubunkhoz és az MLSZ-hez a vasárnap 17:00 órára kiírt PMFC elleni Merkantil Bank Liga-mérkőzéssel...Szárnyal a magyar foci, csoportgyőztes a válogatott!
A magyar labdarúgó-válogatott megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, és feljutott az élvonalba, mivel szerdán az utolsó, hatodik fordulóban 2-0-s győzelmet aratott a török csapat felett, míg az eddig éllovas oroszok kikaptak Szerbiában. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata Sigér Dávid találatával szerzett vezetést az 57. percben, a végeredményt pedig a csereként beálló Varga Kevin állította be a hosszabbításban. A jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyarok, akik immár hat találkozó óta veretlenek, a csoportelsőséggel feljutottak a...
Gera Zoltán irányítja este a válogatottat, Szalai Ádám sérült
Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így a vasárnap (ma) esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat. A magyar szövetség (MLSZ) vasárnap délelőtt arról számolt be a Twitter-oldalán, hogy Inguscio - aki a csütörtöki, Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn helyettesítette az ugyancsak Covid-19-cel diagnosztizált Marco Rossi szövetségi kapitányt - azonnal távozott Telkiből. A napi tesztelés során mindenki más eredménye negatív volt. A Puskás Arénában 20.45-kor...
Tünetmentes Marco Rossi, a válogatott kapitánya
A jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott koronavírusos megbetegedéssel küzdő szövetségi kapitánya, Marco Rossi többek között arról számolt be, hogy mostanra tünetmentessé vált. "Sokkal jobban vagyok, szombat reggelre minden tünetem elmúlt" - mondta az online sajtótájékoztatóján az olasz szakember, aki elárulta, otthonában a szintén megfertőződött feleségével együtt nézte csütörtökön az Izland ellen 2-1-re megnyert pótselejtezőt. Az 56 éves tréner a soron következő, vasárnapi találkozóról kifejtette, sokkal könnyebb dolga lesz a játékosait...
Marco Rossi: megcsináltuk,...
"Megcsináltuk, megcsináltuk, megcsináltuk!!!" - ezt írta ki Facebook-oldalára (angolul) Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki koronavírusos...Szoboszlai Dominik: lehet,...
Szoboszlai Dominik szerint lehet, hogy ő lett a hős, de ezt nem egyedül érte el, társai és az egész csapat nélkül nem...
Jött a dráma: ott lesz a...
A magyar labdarúgó-válogatott története során negyedszer kijutott az Európa-bajnokságra, mivel a pótselejtező csütörtöki...
Gera Zoltán is tagja lesz...
Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője is tagja lesz csütörtök (ma) este a magyar együttes Marco Rossi szövetségi...
Megjelent a...
Újabb jelentős lépés történt a Pécsre tervezett stadionnal kapcsolatban. A Magyar Közlönyben szerda éjszaka jelent meg a...
Marco Rossi is elkapta a...
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Marco Rossinak, a válogatott szövetségi kapitányának legutóbbi koronavírustesztje pozitív eredményt...MLSZ: korlátozások mellett folytatódhat a futball
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a csapatok kérését figyelembe véve dönt a bajnokságok folytatásáról, amíg a hatósági szabályok - bár szigorú korlátozás mellett, de - engedik az edzések és mérkőzések megtartását. Az MLSZ kedden késő este jelezte honlapján, hogy "továbbra is kivétel nélkül elfogadja és betartja a hatósági korlátozásokat, ugyanakkor minden lehetőséget megragad, amely felelős körülmények között a futball folytatását segíti". Utalt a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatra, amely a koronavírus-járvány visszaszorítására vonatkozó,...
Labdarúgás: félbeszakítják az amatőr bajnokságokat
Csányi Sándor elnök hétfőn bejelentette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) félbeszakítja az amatőr bajnokságait. Csányi az M4 Sportnak elmondta, a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I folytatódik, a férfi NB III-at és a megyei bajnokságokat, illetve a női NB II-t, valamint az utánpótlás-sorozatokat viszont félbeszakítják. Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt közölte, a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként szerdán nulla órától tilossá válik az amatőr csapatsport, amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli...
Hát ez hihetetlen: Szoboszlai lemaradhat a pótselejtezőről
Újabb pozitív koronavírus-tesztek születettek a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatánál, így veszélybe került Szoboszlai Dominik szereplése az Izland elleni csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőn. A salzburgi klub hivatalos honlapján jelezte, hogy hat futballista fertőzött, a csapat karanténba került, és egyelőre egyetlen játékos sem utazhat el a válogatottba.
A rovat további témái
- Bosszantó: egy ponttal kapott ki a PVSK a Fehérvártól
- Helyzetben Baranya: nézze meg, mi történt a megye labdarúgásában - Videó!
- Korlátozzák a nézők számát a PMFC mai meccsén
- Egyelőre nem tudják, hány néző lehet a PMFC-Vasason
- Mégsem adja a tévé a PMFC-Vasast szerdán
- Klenheisler és Gyurcsó is ott van Rossi keretében
« Előző
405 | 432 | 459 | 486 | 513 | 540 | 567 | 594 | 621 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- Bíróság elé állítják a bíróra támadó...
- Megkezdődik a sorkatonák kiképzése...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Fotósok számára indul túra az...
- Úgy döntöttek, kosárlabdában is "kell...
- Tizennyolc határsértőt kapcsoltak le...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Hatvannyolc éve tarolta le a jeges ár...

