A pécsi Konkoly Zsófiáé az első magyar érem a tokiói paralimpián!
Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián. Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe. A 19 éves pécsi úszó - akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja - a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie. Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében...
Szoboszlai lett a második forduló legjobbja Németországban
Szoboszlai Dominikot választották a második forduló legjobbjának a német labdarúgó Bundesliga honlapján. A bundesliga.com oldalon emlékeztetnek, hogy a magyar válogatott hosszú ideig sérüléssel bajlódó középpályása pénteken 224 nappal az átigazolása után lépett először kezdőként pályára az RB Leipzigben, s két remekbe szabott góllal tette emlékezetessé a napot. "Leírhatatlan, amit érzek azok után, hogy hét hónapig nem játszhattam" - mondta a Stuttgart elleni 4-0-s sikert követően Szoboszlai. "Mindennap keményen dolgoztam és hittem magamban. Nagyon...
Michelisz és Tassi is pontszerző a Magyar Nagydíj első futamán
Michelisz Norbert és Tassi Attila is pontszerző helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Magyar Nagydíjának első versenyét, vasárnap. A 2019-ben WTCR-bajnok Michelisz (Hyundai) - aki a harmadik helyen zárta szombaton az időmérőt - a sorozat honlapjának eredményközlője alapján kora délután a hatodik helyen végzett, míg Tassi a 13. helyen zárt. A harmadik magyar pilóta, Boldizs Bence (Zengő Motorsport DA) a 17. helyen ért célba. Az első versenyt a pole-ból rajtoló belga Gilles Magnus (Audi) nyerte meg a spanyol Mikel Azcona (Zengő Motorsport) és a francia Yann...
A nőknél a házigazda...
A férfiaknál a tiszaújvárosi, a nőknél a házigazda csapat nyerte vasárnap a triatlonváltók Pécsen megrendezett országos...
Magyarország a 15. helyen...
Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hét bronzzal a 15. helyen zárt a tokiói olimpia éremtáblázatán, melyen az Egyesült...
Megtört az átok, összejött...
A magyar női vízilabda-válogatott megszerezte a harmadik helyet szombaton a tokiói olimpián, miután legyőzte az orosz...
Csodálatos lányok!...
A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása...
Rossi az eddigi kerettel...
Az őszi világbajnoki selejtezőkön azokra számít Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akik az Európa-bajnokságra készülve is a keret tagjai voltak, mellettük új...Lőrincz Tamás olimpiai...
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói játékokon, miután a keddi...
Új győztest avattak a Hungaroringen, Ocon nyert
Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője nyerte meg a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves pilóta pályafutása során először győzött. Ocon - akinek eddigi legjobbja a tavalyi Szahíri Nagydíjon elért második hely volt - mögött a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Aston Martin) ért célba másodikként, a címvédő, és a vb-pontversenyben a vezetést ismét átvevő brit Lewis Hamiltont (Mercedes) pedig harmadikként intették le. Az összetettben eddig éllovas Max Verstappen (Red Bull) 10. lett. A szezon a nyári szünet után, négy hét múlva a Belga...
A kapitány szerint nem szerepeltek rosszul úszóink
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a koronavírus-járvány okozta egyéves halasztás, illetve a reggeli finálék jelentősen alakítottak az erőviszonyokon, ugyanakkor nem tartja gyengének a szereplést, hiszen korábban még egyszer sem sikerült ennyi versenyzőnek olimpiai döntőt úsznia. "Én mindenképp arra helyezném a hangsúlyt, hogy tizenhárom döntőt úszhattunk, azokban szerepelt mindösszesen tizenöt ember, azaz a válogatottnak csaknem a fele, továbbá hogy mindenkire ugyanazok a kvalifikációs szabályok vonatkoztak, így volt miénk az egyik legnagyobb...
Hamilton indulhat az élről Mogyoródon vasárnap
A címvédő, hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről. A 36 éves pilótának ez pályafutása 101. pole pozíciója, az idén pedig a harmadik. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során nyolcadik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig kilencedik alkalommal nyerheti meg. Ez lenne pályafutása századik futamgyőzelme az F1-ben. Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik...
Milák az ezüst után: van...
Milák Kristóf sokkal elégedettebben értékelte a 100 méter pillangón szerzett ezüstérmét, mint a 200-on nyert aranyát a tokiói...
Milák Kristóf újra célba...
A 200 méteres pillangóúszásban győztes Milák Kristóf szombaton 100 méteren is célba veszi az aranyérmet a tokiói...
Kenderesi Tamás nagyon...
A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia...
Kenderesi óriásit...
A világbajnoki címvédő Milák Kristóf a várakozásoknak megfelelően a legjobb idővel, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás...
Kenderesi Tamás tovább...
Milák Kristóf toronymagasan a legjobb, Kenderesi Tamás pedig a nyolcadik idővel jutott tovább 200 méter pillangón a tokiói...
Megvan a második érmünk!...
A pályafutása első olimpiáján szereplő Siklósi Gergely ezüstérmet szerzett a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében...
Szilágyi Áron ismét aranyérmes, a világon először háromszoros olimpiai bajnok!
Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron (képünkön balról) nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét. A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét. Szilágy Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak - sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött...
Elkelt a PMFC, egy magáncég lesz a csapatot működtető kft. többségi tulajdonosa
A klub jövőjét minden bizonnyal hosszabb távon is meghatározó ügyletet hagyott jóvá csütörtökön a pécsi önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottsága, amely alapján az S-Gast KFT. többségi tulajdonába kerülhet a PMFC. A csapat kisebbségi tulajdonosa marad a Pécsi Sport Nonprofit Zrt., lényeges fejlemény az is, hogy a klub működtetésében az önkormányzat is szerepet vállal. A pécsi közgyűlés nyári szünetet tart, a szervezeti és működési szabályzat értelmében ilyenkor átruházott hatáskörben a szakbizottságok hozhatnak meg bizonyos döntéseket a képviselők helyett.Ez történt...
Legalább a nyolc közé várják a kézis lányokat az olimpián
A magyar női kézilabda-válogatottal szembeni elvárás a negyeddöntőbe jutás a pénteken kezdődő tokiói olimpián, viszont a célok magasabban vannak Elek Gábor (képünkön) szövetségi kapitány szerint. "Az elvárás és a cél nem ugyanaz. Az elvárás, hogy továbbjussunk a csoportból, a cél viszont ennél magasabban van. Ugyanakkor erről addig nem beszélünk, amíg nem értük el a negyeddöntős szereplést" - jelentette ki vasárnap az olimpiai faluban a szakvezető. Elek Gábor arról számolt be, hogy az utazás és a szombati érkezés nem volt a legkényelmesebb, de a csapatot tökéletes...
A rovat további témái
- Három zárt kapus mérkőzéssel büntette a magyarokat az UEFA
- Szoboszlai végre százszázalékos fizikai állapotban van
- Mohamed Aida és Cseh László viszi a magyar zászlót
- Ez a magyarok napja: Tassi nyert, Michelisz harmadik lett
- A csehek meglepnék vasárnap a hollandokat a Puskásban
- Az idényrajton már alkalmazzák a videobírót az NB I-ben
« Előző
324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 | 540 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal, enyhe nappal: ez vár...
- Az építkezésekre beköltöző fecskék...
- Megvan az iskolai és az óvodai...
- Orbán Viktor bejelentette a nemzeti...
- Megkezdődik Mohács belvárosának...
- Már csaknem 200 ezer levélszavazatot...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Meghirdették a Pécsi Egyházmegye...
- Fórumon mutatják be a volt...
- Nézőpont: csak a Fidesztől várják a...

