Hoppá! Egyszercsak NB I-es lett a Nemzeti Kézilabda Akadémia
A Szent István SE és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) stratégiai együttműködést kötött, melynek értelmében a következő bajnoki idényben a női kézilabda NB I-ben Szent István SE-NEKA néven indítanak csapatot. A NEKA csütörtöki közleménye felidézi, hogy az idei, végeredmény nélkül lezárt bajnokságban a SZISE az NB I-ben kieső, míg a NEKA az NB I/B-ben feljutó helyen állt. Ez adta az alapot ahhoz, hogy a két sportszervezet vezetői a felnőtt női mezőnyben való közös indulás lehetőségét megfontolják. Stratégiai együttműködő partnerként ebben a konstrukcióban a...
Orbán Viktorral egyeztetett Hargitai János a PMFC új stadionjáról, a kormányfő pozitív választ adott
Lapunk értesülései szerint Hargitai János, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden az Országgyűlésben egyeztetett Orbán Viktorral a PMFC új stadionjáról. Úgy tudjuk, a kormányfő pozitív választ adott, így felcsillanhat a remény, hogy Baranyában is épül olyan stadion, amely nem csak NB II-es, hanem élvonalbeli, sőt nemzetközi találkozók rendezésére is alkalmas lesz. Hargitai János megerősítette értesüléseinket. Amint az ismert, a PMFC a következő szezontól az NB II-ben szerepelhet, az viszont egyelőre kérdés, hogy hol játszhatja a mérkőzéseit. Az...
Nézze meg a Baranyában tavaly esett legszebb gólokat - Videó!
Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága gólösszefoglalót készített a 2019-es év Autócity Megyei I. osztályban felvett mérkőzéseinek góljaiból. A videóban azok a találatok szerepelnek, amelyeket jelöltek a havi gólszépségversenyekre.Természetesen a győztes gólokat is láthatjuk az összefoglalóban. [#video:3521]
Hargitai János: a...
A következő bajnoki szezonban ismét profi ligában játszhat a PMFC, így a veszélyhelyzet elmúltával, a gazdasági lehetőségeket...
Ma lenne 69 esztendős a...
A pécsi labdarúgás történetének hosszú históriájában akadtak különleges egyéniségek. Közéjük tartozott idősebb Dárdai Pál is,...
Egy millát kap, aki megírja...
Az élvonalba visszajutott MTK Budapest labdarúgócsapata új indulóra hirdetett pályázatot. Zakor Sándor, a labdarúgócsapatot működtető társaság tulajdonosa az MTI-hez...Lehet, hogy az NB II-ben is...
Az már eldőlt, hogy a PMFC a másodosztályban folytathatja, erre azonban a Szentlőrincnek is esélye van. A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői döntése értelmében az NB I és a Magyar...Az NB II-ben játszhat a...
A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben csak az első...
Május 23-án folytatódik a...
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra. ...A PEAC-Pécs is nevezhet a női Európa Kupába
A nemzetközi kupainduló csapatokról döntött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) hétfői elnökségi ülésén. Az MKOSZ közleménye szerint mivel jogilag nem lehetett lezárni a 2019/20-as bajnokságot, az elnökség az elmúlt három szezon bajnoki szereplése alapján állította fel a sorrendet a klubok között. Ennek megfelelően a nőknél a Sopron indulhat az Euroligában, a Diósgyőr az Euroliga selejtezőjében, míg a Szekszárd, a Zalaegerszeg, a Győr, a Cegléd és a PEAC-Pécs nevezhet a női Európa Kupába. A férfiaknál a Falco KC Szombathely a Bajnokok Ligájába...
Benedek Tibor teljesen visszavonul a vízilabdától
A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől. Az UVSE vezetőedzője a klub honlapján jelentette be döntését, és hogy a következő években kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben, illetve az UVSE szakmai munkájában. "Ezúton szeretném megköszönni az egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaimtól. Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket...
A Hit Gyülekezetének csapata is beszáll a baranyai bajnokságokba
Bár a pályákon leállt az élet a magyar futballban, a háttérben komoly munka folyik. Ennek is köszönhető, hogy Baranyában két újabb felnőttcsapat kapcsolódhat be ősszel a bajnokságokba. Mindkettő jelentős múlttal rendelkezik, olvasható az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága honlapján megjelent interjúkban. A Hit Gyülekezetének, illetve tagjainak a sport, az egészséges életmód iránti elkötelezettségét Baranyában nem kell sokáig taglalni. Elég Gera Zoltán, Ángyán Norbert vagy éppen Mink Olivér nevét megemlíteni, akik régóta felvállalt követői az egyházi közösségnek,...
Indulhatnak az edzések,...
Hétfőtől lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész...Sárga lap járhat a...
A FIFA orvosi vezetője szerint a pályára köpés komoly rizikófaktor a vírushelyzetben, ezért szankcionálni kellene a következő időszakban, számolt be róla a Nemzeti Sport....Magyarország egész...
A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel...Elhagyja Pécset a PVSK...
Július 1-től az UNI Győr MÉLY-ÚT vezetőedzőjeként folytatja pályafutását Iványi Dalma, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia...
Még zárt kapus meccsekkel...
A jelenlegi helyzetben zárt kapus futballmérkőzéseket sem lehet megrendezni Magyarországon - mondta Csányi Sándor. "Kapcsolatban vagyunk a FIFA, az UEFA és a...Nem marad Európa...
Török Zoltán ügyvezető szerint a Sopron Basket női kosárlabdaklub nem tudja ott folytatni, ahol az elmúlt években tartott és a...
A mohácsi kézis, Schatzl Natalie Dunaújvárosban folytatja
Debreczeni-Klivinyi Kinga, Schatzl Natalie és további öt játékos a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását, miközben kilencen távoznak a klubtól. A csütörtöki sajtótájékoztatón Gurics Attila, a DKKA menedzsere elmondta, hogy a játékoskeret még nincs kész, nagyjából 90 százalékos. Vágó Attila vezetőedző a következő időszakban fogja kialakítani a szakmai stábot - tette hozzá. A következő szezontól Dunaújvárosban kézilabdázik a magyar válogatott átlövő, Debreczeni-Klivinyi Kinga, az utánpótlás válogatott szélső,...
Három játékosa maradt az érdi női kézilabdaklubnak
Távoztak a válogatott játékosok és a külföldi kézilabdázók is az Érd női csapatától. Szabó Edina vezetőedző az Érd FM-ben elmondta, anyagi okok miatt mindenkivel szerződést bontottak, aki az elmúlt idényben a felnőtt keret tagja volt. Az már korábban ismert volt, hogy Janurik Kinga és Kisfaludy Anett a Ferencvároshoz igazol, most pedig az is kiderült, hogy Bízik Réka, Julie Foggea, Gávai Szonja, Markéta Jerábková, Kiss Nikoletta, Jovana Kovacsevics, Katarina Krpez-Slezák, Jelena Lavko, Schatzl Natalie, Szabó Laura, Termány Rita és Tóth Gabriella is máshol...
Befejezetté nyilvánította a hazai sorozatokat a kézilabda-szövetség
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat. Az MKSZ közleményben emlékeztetett rá, hogy a koronavírus megjelenése miatt, illetve a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében március 14-én valamennyi, az általa és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette. Mivel ezeket "sportszakmai indokok alapján" meghatározatlan ideig nem lehet folytatni, a szövetség vezető testülete csütörtökön úgy döntött, hogy a sorozatokat...
A rovat további témái
- Virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbert
- M4 Sport: 20 órától magyar-portugál Puskás Ferencre is emlékezve
- Most akár Ön is kiállhat Michelisz ellen a Hungaroringen!
- A Panathinaikosznak nem lesz pénze Nagy Dominik szerződtetésére
- Ugrott az olimpia is, egy évvel elhalasztják
- Félpályás öngól is esett Hosszúhetényben - Videó!
« Előző
513 | 540 | 567 | 594 | 621 | 648 | 675 | 702 | 729 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- Megkezdődik a sorkatonák kiképzése...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Úgy döntöttek, kosárlabdában is "kell...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Fotósok számára indul túra az...

