Kirúgták Vitelkit, ismét Kondás Elemér a Debrecen edzője
2020. június 07. vasárnap 12:40

Kondás Elemér vette át Vitelki Zoltántól a labdarúgó OTP Bank Ligában a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecen vezetőedzői posztját.
A hajdúsági futballklub vasárnap a honlapján jelentette be, hogy kedd este már az 56 éves szakember irányítja majd a csapatot az Újpest elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésen. A DVSC szakmai stábjában Dombi Tibor is helyet kapott, aki pályafutása során 437 bajnokin lépett pályára a Lokiban.
Kondás Elemér 2011 és 2016 között már volt a Debrecen vezetőedzője, és a csapattal két-két bajnoki címet és Magyar Kupát nyert.
A 49 esztendős Vitelki Zoltán tavaly december 30-án vette át a Debrecen vezetőedzői posztját, amelyről Herczeg András december 27-én mondott le. Vitelki irányításával 12 bajnoki meccsen 3-3 győzelem és döntetlen mellett hatszor kapott ki a DVSC, legutóbb pénteken a sereghajtó és az élvonaltól már biztosan búcsúzó Kaposvárral játszott hazai környezetben 1-1-es döntetlent.
A Debrecen 27 forduló után 31 ponttal a tizedik helyet foglalja el az NB I tabelláján.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- Megkezdődik a sorkatonák kiképzése...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Úgy döntöttek, kosárlabdában is "kell...
- Bíróság elé állítják a bíróra támadó...

