Kenderesi negyedik, Cseh ezüstérmes lett 200 pillangón
Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás (képünkön) pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott. Cseh a második, míg Kenderesi a harmadik idővel várta a finálét, előbbi az elődöntőben kicsit rosszabbat úszott, mint az előfutamban, utóbbi ideje azonban fokozatosan javult. A két magyar a 3-as és az 5-ös pályán fogta közre a 400 méter vegyes...
Mohácsi kézis, Schatzl Natalie is szerepel az olimpiai fesztiválon
Elkezdődött Győrben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, ahol az U17-es női válogatottunk a mohácsi Schatzl Natalieval (képünkön) és a két siklósi kézilabdázóval, Szilovics Fannival és Afentáler Sárával az élen, tizenhét góllal verte a hollandokat.MAGYARORSZÁG: Magera, Herczeg, Szabó D. (kapusok), Albek, Schatzl 3, Kácsor 10 (1), Simon, Vámos 3 (2), Varga 2, Afentáler 2, Mihály, Arany 4, Pál 13 (5), Kuczora 3 (2), Szilovics 3.Bohus Bea, szövetségi edző: Nagyon örültem, hogy a lányok felszabadultan tudtak kézilabdázni. Fontos volt, hogy mindenki kapjon játéklehetőséget, így...
Sajnos nem jutott be a döntőbe Financsek Gábor
A Mohácsi TE versenyzője, Financsek Gábor a 43. helyen végzett, így nem jutott döntőbe 50 méter mellen, míg a brit Adam Peaty hatalmas világcsúcsot ért el a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden. A 31 éves magyar versenyző (képünkön) az egyik legnépesebb számban - 85 induló - a hatodik előfutamban állt rajtkőre, egyéni csúcsától (27.99) jócskán elmaradva, 28.44 másodperces idővel a kilencedik helyen csapott célba, ezzel összesítésben a 43. lett. "Nem sikerült úgy, ahogy terveztem, pedig a felkészülésem összeállt. Sajnos, a rajt lehúzás része szétesett, a...
Nem jutott négy közé a...
A magyar női vízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a magyarországi vizes világbajnokságon, miután a hétfői...
Megvan az első arany:...
Hosszú Katinka megvédte címét a női 200 méteres vegyesúszásban a 17. vizes világbajnokságon hétfőn a Duna Arénában. A...
Vizes vb: a versenyzők...
Több neves versenyző és szakember szerint is Magyarország fantasztikus házigazdája a 17. vizes világbajnokságnak, s ez a...
Megvan az első magyar érem...
Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó az...
Büszkék lehetünk, nagy...
Seszták Miklós szerint a feladatokat elvégezték, tart a magyarországi vizes világbajnokság és eddig nagy sikernek számít. A...
A Vasasba igazolt a mohácsi...
A 19 éves, mohácsi Vogyicska Bálint egy évre kölcsönbe került a Vasas FC-hez az MTK-tól.- Nagyon örülök annak, hogy egy...
Futamgyőzelmet aratott Argentínában Michelisz, már dobogós a bajnokságban
A himesházai pilóta, Michelisz Norbert idei második, pályafutása hetedik futamgyőzelmét aratta a WTCC-ben. Argentínában a Honda magyarja a második helyről rajtolva győzött a főfutamon. Nick Catsburg hiába ismerte be a szombati időmérő után, hogy időt nyert a Q3-as gyors körében azzal, hogy az utolsó kanyarban lement a fűre, a versenybírák nem találták szabálytannak a Volvo pilótáját a vizsgálat során. Ez pedig azt jelentette, hogy a holland megtarthatta a pole pozícióját, Michelisz Norbert pedig a második helyről rajtolhatott a főfutamon Termasban.A Honda magyar pilótájának...
Kajak-kenu Eb: öt érem, közte két arany 200 méteren
A magyar versenyzők öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legrövidebb távon elsőként a szombaton az 500 méteres négyes vezérevezőseként aranyérmes Lucz szállt vízre a magyarok közül. A kétszeres U23-as világbajnok versenyző a jó rajt után remekül tartotta a lépést legfőbb ellenfeleivel, s a hajrá neki sikerült a legjobban, ő rúgta be a hajóját elsőként a célba. "Az előfutamban nem jött össze a jó rajt, most viszont szerencsére igen, utána pedig...
Kajak-kenu Eb: öt arany és egy bronz a szombati magyar mérleg
A magyar egységek nagyszerű teljesítményt nyújtva öt arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek szombaton, a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján, amelynek délelőttjén hét 1000 méteres és három 500 méteres finálét rendeztek. A magyarok közül elsőként a kajakos Bodonyi Dóra szállt vízre a kissé borult, ellenszeles időben, s ő máris megörvendeztette a maroknyi magyar szurkolósereget. A 23 éves szolnoki versenyző féltávnál még második volt az orosz Vera Szobjetova mögött, de 600 méternél már az élre állt, s bár lengyel és brit riválisa vele tartott, a...
Kozármisleny - Mohács...
Három új játékossal kezdik meg a felkészülést a jövő héten az MTE női kézisei az őszi szezonra. A bajnokság azonnal...
Versenyben önmagával: így...
A rossz idő miatt kétszer is elhalasztották a 35. Balaton-átúszást, végül múlt vasárnap 8277-en teljesítették a Révfülöp-...
Több mint nyolcezren úszták...
8277-en vettek részt a Révfülöp és Balatonboglár között vasárnap rendezett 35. Lidl Balaton-átúszáson. A főszervező Budapest...
Kékszalag: Litkey ért be...
Litkey Farkas futott be elsőként, 19 óra 5 perc 17 másodperckor a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon a Festipayjel - közölte...
Látványos megnyitóval indul...
Félezren táncolnak egyszerre a 17. FINA Világbajnokság július 14-ei budapesti megnyitóján: a produkció végigvezeti a nézőt az...
Az összes magyar Európa...
Június 29-én, csütörtökön kezdődik meg a magyar labdarúgó klubcsapatok számára az Európa Liga 2017-18-as szezonja. Már az első...
Még soha ennyi gyerek nem rúgta a bőrt a Mohácsi TE nyári focitáborában
Az elmúlt héten hatodik alkalommal rendezte meg a Mohácsi Torna Egylet 1888 labdarúgó szakosztálya júniusi focitáborát. A nagy sikerű program júliusi turnusaira pár napig még lehet jelentkezni. A táborba ezúttal nyolc-, kilenc és tízéveseket várták. Az MTE igazolt focistáinak 8000, míg külsősöknek tízezer forintot kellett fizetniük, amit napi két edzést, ebédet, uszoda belépőt, ásványvizet és pólót tartalmazott. A tábor első turnusán minden eddiginél többen, nyolcvanketten vettek részt, a gyerekekkel nyolc edző, köztük a felnőtt csapat focistái is foglalkoztak. A mohácsi és...
Fantasztikus! Michelisz Norbert az élről indulva nyert futamot Portugáliában
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai futamának második, főversenyét Vila Realban. A viadal honlapja szerint a magyar versenyző azt követően, hogy szombaton pályacsúccsal végzett az élen az időmérőn, a vasárnapi első versenyen - amelyen fordított rajtsorrendben kevesebb pontért indulnak a pilóták - a tizedik helyről három helyet lépett előre, míg a második futamon már a pole pozícióból rajtolva nem tudták megelőzni. A Honda gyári csapatának pilótája pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta a WTCC-ben. Sikerével Michelisz 138 ponttal az összetett...
Megnyerte a szombati időmérő edzést Michelisz Norbert
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság portugáliai futamának szombati időmérő edzését Vila Realban. A Honda gyári csapatának pilótája így a vasárnapi második, fő futamon az élről indulhat majd, míg a nyitóviadalnak a tizedik pozícióból vághat neki a fordított rajtsorrend szabályának értelmében. Michelisz honlapja emlékeztet rá, hogy pályafutása során ötödször diadalmaskodott az időmérőn, legutóbb az elmúlt viadalon a Nürburgringen.
A rovat további témái
- Magyar úszókat fogadott Ferenc pápa Vatikánvárosban
- Egy csapat, két megye, két bajnokság, két érem: ez tényleg nem semmi
- Ez igen! Újra Európa-bajnok lett Kersics Antal, aki szerint a dzsúdó jellemfejlesztő sport
- Nemzetközi foci: izraeli, máltai és lett csapatokkal küzdünk
- Közbeszóltak a fegyverek, lemarad a kenyai világbajnokságról a mohácsi Kapitány Kristóf
- Vívó Eb: bronzéremért küzdhet a férfi kardcsapat
« Előző
1188 | 1215 | 1242 | 1269 | 1296 | 1323 | 1350 | 1377 | 1404 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...

