Sajnos nem jutott be a döntőbe Financsek Gábor
2017. július 25. kedd 10:03

A Mohácsi TE versenyzője, Financsek Gábor a 43. helyen végzett, így nem jutott döntőbe 50 méter mellen, míg a brit Adam Peaty hatalmas világcsúcsot ért el a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden.
A 31 éves magyar versenyző (képünkön) az egyik legnépesebb számban - 85 induló - a hatodik előfutamban állt rajtkőre, egyéni csúcsától (27.99) jócskán elmaradva, 28.44 másodperces idővel a kilencedik helyen csapott célba, ezzel összesítésben a 43. lett.
"Nem sikerült úgy, ahogy terveztem, pedig a felkészülésem összeállt. Sajnos, a rajt lehúzás része szétesett, a beugrásom nem sikerült, 50 méteren pedig egy rossz rajt elég ahhoz, hogy így alakuljon a dolog" - nyilatkozta Financsek.
Az utolsó előfutamban a 100 méteren egy nappal korábban győztes Adam Peaty elképesztő, 26.10 másodperces világcsúcsot repesztett, több mint három tizedet faragott a két évvel ezelőtt Kazanyban felállított 26.42-es idejéből. Ez volt a második világcsúcs a Duna Arénában, a nyitónapon a svéd Sarah Sjöström a 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként úszta meg minden idők legjobbját.
MTI - Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

