Több ezer köbméter szemét kapott lángra Belvárdgyulán
Hétfőn délután Belvárdgyulán egy 1470 négyzetméter alapterületű palatetős, fémszerkezetű, oldalt farostlemezes épületben tárolt szemét gyulladt meg. A raktárépületben több ezer köbméter szemetet tároltak ömlesztve. Az egységek kiérkezésekor az épület teljes terjedelmében égett, a tűz átterjedt a szomszédos tarlóra is. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, elsődlegesen a tarlóra átterjedt tüzet fékezték meg három sugárral. A káreset felszámolása alatt a Katasztrófavédelmi Mobil Labor folyamatosan mérte a széljárást, mivel száz méteren belül...
Halálos baleset történt a 6-oson, két autó ütközött
Egy személy a helyszínen életét vesztette, teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök. Eddig tisztázatlan okból és körülmények között két személygépkocsi ütközött össze kedden 6 óra 20 perc körül Szabadszentkirály és Szentlőrinc között. A baleset során az egyik gépjármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik autóban ketten utaztak, mindketten megsérültek.A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, kerülni Gerde felé tudnak az arra közlekedők.
Zivatarok hozhatnak kedden átmeneti enyhülést
Kedden többnyire változóan felhős időre van kilátás, tartósabban felhős részek inkább csak az Északnyugat-Dunántúlon lehetnek. Egy átmeneti szünet után délutántól, késő délutántól ismét egyre nagyobb számban képződhetnek záporok, zivatarok. A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül, majd kedden egyre határozottabban északira fordul a szél, és helyenként meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 21 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 34 fok között alakul,...
Koronavírus: 36-an...
Harminchatan fertőződtek meg koronavírussal egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen - közölte az M1 aktuális csatorna Híradója. Hozzátették: Magyarországon...Lángol egy több mint ezer...
Teljes terjedelmében ég egy körülbelül ezerkétszáz négyzetméteres épület Belvárdgyula térségében, Gyulapusztán. A tüzet, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat...Új nevet kapott...
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusának döntése értelmében 2020. augusztus 1-jétől a PTE Bölcsészettudományi Kar új neve...
Autót rongált egy nő, aztán...
A nyomozók kihallgatták gyanúsítottként azt a három személyt, akik összeverekedtek...
Csizmadia Csaba:...
Megdöbbentőnek tartja dr. Csizmadia Csaba, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, hogy azonnali hatállyal megszüntette...
Migránsokat tartóztattak...
A rendőrök hat külföldit tartóztattak fel Mohács térségében. A rendőrök hétfőn 11 óra 35 perckor hat migránst...
Pécsett kondizni, Mohácson vendéglőkbe mennek az adóellenőrök
A NAV baranyai munkatársai szerdán Pécsett az edzőtermekben, csütörtökön pedig Mohácson, a Szabadság utcai és a Jókai utcai vendéglátóhelyeken végeznek próbavásárlásokat. A revizorok vizsgálják a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint az áruk eredetét is.A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.
Hatvanöt film versenyez a komlói filmfesztivál döntőjében
Hatvanöt film, köztük öt nagyjátékfilm került az idei Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe, amelyet október 5. és 11. között negyedik alkalommal rendeznek meg Komlón - közölték a fesztivál honlapján a szervezők. A versenyre hét kategóriában 125 filmet küldtek az alkotók, a fesztiválon animációs, természet-, dokumentum-, kis- és nagyjátékfilmek, egyéb filmek mellett a diákok külön kategóriában nevezték alkotásaikat. A műveket háromtagú zsűri: Rofusz Ferenc rendező, Pokorny Lia színművész és Réz András esztéta értékeli majd. A versenyprogramban szerepel a többi közt...
Hétfőn este ismét pusztítják a szúnyogokat Mohácson
Hétfőn, a napnyugta utáni órákban földi-kémiai gyérítést végeznek, közölte az önkormányzat. Rossz idő esetén a védekezést 4-ére (vagy 5-ére) halasztják, ugyanebben a napszakban.Az alkalmazandó készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.A szer a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. Bár most földi irtásra kerül sor, Mohács önkormányzata kérelmezte az Országos Katasztrófavédelemnél, hogy Mohácson és környékén is...
Négy migránst fogtak el...
A rendőrök négy külföldi férfit tartóztattak fel Beremend térségében. A rendőrök hétfőn 1 óra 40 perckor...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Sellye, Művelődési Ház (Mátyás...
Sajnos egyre kevesebb...
A téli fészektérképezések során a fekete gólyák 5 új fészkére bukkantak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)...
Nem marad el a Bőköz...
Megtartják az V. Bőköz Fesztivált a meghirdetett időpontban szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal...
Ismét emelkedett a...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint negyvenöt olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan...
Autóval üldözte barátnőjét...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki összeveszett a barátnőjével, majd autójával üldözni...
Ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a baranyaiak
A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Baranya Megyei Kormányhivatal közös szervezésében ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt a Baranya megyében élők 2020. augusztus 4-én Drávaiványiban, 5-én és 6-án pedig Piskón. A Nemzeti Népegészségügyi Stratégia célja az egészségtudatosság erősítése és a megelőzés népszerűsítése. Ennek egyik kiemelt programja a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" kampány, amely a kis lélekszámú és a szűrővizsgálatokhoz a közlekedési adottságok miatt nehezen hozzáférhető településeken teszi könnyen és gyorsan elérhetővé...
Baranyát sem kerüli el a vírus, újabb aktív fertőzötteket azonosítottak a megyében
Országszerte egy nap alatt huszoneggyel, ezen belül Baranya megyében két új beteggel nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. A megyében ezzel negyvennyolc órán belül hárommal emelkedett az aktív fertőzöttek száma. A koronavirus.gov.hu kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 597-re emelkedett, 3364 ember már meggyógyult. Az aktív fertőzöttek száma 565. Az aktív fertőzöttek 35 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 45 százaléka budapesti. Hetvenhárom...
Lecserélte kocsija rendszámát, aztán karambolozott Harkányban
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki kicserélte a járműve rendszámát, majd balesetet okozott Harkányban. Egyedi azonosító jel meghamisításának elkövetése miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 49 éves túronyi férfi ellen. A férfi június 14-én a kora esti órákban Harkányban nekiütközött egy parkoló autónak, majd az adatait egy üzenetben otthagyta a szélvédőn.Amikor az összetört autó tulajdonosa visszaért a járművéhez, a szemtanúk tájékoztatták arról, hogy milyen típusú autóval mentek neki a kocsijának. Ezután a nő...
A rovat további témái
- Eltűnt egy 11 éves gyerek Pécsett, rendőrök indultak a keresésére
- Tizenkét frissen végzett tűzoltó érkezik Baranyába
- Hét migráns került elő egy grúz embercsempész kocsijából
- Szombaton is érdemes vízparti programokat tervezni
- Lecsukták a véméndi és a szebényi unokázós csalót
- A koronavírus okozta elváltozást is kimutatni képes CT-t adtak át Pécsett
« Előző
8370 | 8397 | 8424 | 8451 | 8478 | 8505 | 8532 | 8559 | 8586 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A pedagógusokat köszöntötték...
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Ködös éj után napsütésre is...

