Amelyik intézmény kérte, mindegyikbe jutott iskolaőr Baranya megyében
2020. szeptember 17. csütörtök 11:09

A pedagógusok és a diákok részéről is pozitív visszajelzések érkeztek az iskolaőrökről - tudta meg lapunk. Mint arról korábban beszámoltunk, Baranyában összesen 182 fő jelentkezett a feladatra, közülük pedig harmincheten kezdhették meg - és végezték el - a több modulból álló tanfolyamot. Megyénkben harmincegy suliban teljesítenek szolgálatot.
Az iskolai erőszak visszaszorítása érdekében a kormány törvényjavaslatot nyújtott be, majd a parlament döntése értelmében már munkába is álltak az iskolaőrök. A feladatot ellátó személy - fegyverhasználati jog nélkül - kényszerítő eszközzel rendelkezik és sajátos jogokkal felruházott. Feladata, hogy a tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megakadályozza, a sérelmükre elkövetett jogellenes tetteket megelőzze.
Az iskolaőröknek összesen 120 órás képzésen kellett részt venniük. A szaktanfolyam pedagógiai-pszichológiai alapképzési, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modulból állt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint megyénkben összesen 37 fő kezdte meg a képzést, amelyet valamennyien sikeresen elvégeztek, és szeptembertől már a szolgálatukat teljesítik. Ez azt jelenti, hogy minden olyan baranyai köznevelési és oktatási intézményben dolgozik iskolaőr, ahol ezt igényelték.
Kérdésünkre a rendőrség azt közölte, a rendszer bevezetése óta eltelt idő rövidsége miatt még korai lenne a tapasztalatokról szólni, ugyanakkor az elsődleges információk alapján a pedagógusok, a diákok és az iskolaőrök részéről is kedvező visszacsatolások érkeznek.
Hozzátették: az iskolaőrök a tevékenységükről a rendőrség felé tartoznak beszámolási kötelezettséggel. A hatékonyságot a rendszeres eligazítások, beszámoltatások, ellenőrzések, az intézkedések elemzése, valamint az iskolaigazgatók visszajelzései alapján mérik. Kiemelték, a helyi és területi szervek ez irányú munkáját napi szinten figyelemmel kísérik.
Mint megtudtuk, rendőri intézkedést igénylő jogsértés ebben a tanévben nem történt a baranyai sulikban.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Németországból diagnosztikai eszközt...
- Életének 85. évében elhunyt Bertók...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Karambol miatt félpályán halad a...