Életének 85. évében elhunyt Bertók László, Kossuth-díjas író, költő, Pécs díszpolgára
2020. szeptember 15. kedd 13:50

A szomorú hírt a Jelenkor adta hírül. Bertók Lászlót életének 85. évében érte a halál.
Bertók László 1935. december 6-án, a Somogy megyei Vésén született. 1975-től a Jelenkor című folyóirat belső munkatársa, 1999-től főmunkatársa lett. 1992-93-ban a Magyar Írószövetség elnökségi tagja volt, 1998 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1965 óta Pécsett él.
Pécsi kötődéséről egy alkalommal azt mondta, "olyan helyre szeretettem volna menni, ahol irodalom van, folyóiratok működnek, ahol írók élnek".
Bertók László munkásságát több rangos elismeréssel jutalmazták. 1982-ben József Attila-, 1989-ben Graves-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben pedig a Kossuth-díjat is átvehette.
2008-ban Pécs díszpolgárává választották.
Pályafutásáról igen gazdag és igényes szakirodalom szól, jelentős esszét írt róla Ágh István, Domokos Mátyás, Tandori Dezső, Margócsy István, és két fontos monográfia is megjelent róla Csűrös Miklós, illetve Nagy Imre tollából.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Németországból diagnosztikai eszközt...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Életének 85. évében elhunyt Bertók...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Itt a naptár: fesztiválok,...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...