Megvizsgálják a behajtást tiltó táblák elhelyezését
A megyei kormányhivatal megbízásából a közútkezelő társaság felülvizsgálja, mindenütt célravezetően helyezték-e el a 56-os főúton és az arra csatlakozó utakon a kamionok behajtását megtiltó táblákat, s ha szükségesnek találják, újabbakat állítanak fel.Ennek eredményeképpen elképzelhető, hogy már az 57-es úton, Lánycsók közelében is jelezni fogják a korlátozást.Már olcsóbban vonatozhatunk Mohács és Villány között
Negyedével olcsóbban vonatozhatunk a korábbiaknál Mohács és Villány között, miután február tizenötödikétől újabb tizenöt vasúti mellékvonalra, köztük a Mohács-Villány viszonylatra is kiterjesztette a vasúttársaság a regionális tarifákat. Mohács és Villány között naponta hét járat közlekedik, oda és vissza. A huszonnégy kilométeres szakaszra 465 forintba került eddig a menetjegy. Február közepétől 350 forintot kell ezért fizetni, tehát egy oda-vissza úton több mint kétszáz forint lesz a megtakarítás. A bérletek ára ugyanilyen arányban csökken.Málta felfedezése: 7 éjszaka, repülővel, 4 csillagos szállodában
Ismerje meg az élő történelem és a lovagok napfényes szigetét kitűnő árakon! Elhelyezés 4*-os hotelekben félpanzióval. Az árban 3 egésznapos kirándulás ebéddel, belépőkkel, magyar idegenvezetővel, és hajókirándulás a főváros körül. Utazás az Air Malta menetrend szerinti járatával. Canifor****2014.06.13: 154 900 Ft/fő 2014.06.20: 159 900 Ft/fő 2014.08.29: 159 900 Ft/fő 2014.09.12: 154 900 Ft/fő Il Palazzin****+014.06.13: 164 900 Ft/fő 2014.06.20: 169 900 Ft/fő 2014.08.29: 169 900 Ft/fő 1. nap: Kora délutáni órákban utazás repülővel Máltára. 2. nap: BUGGIBAPihenés, fürdési...
Javuló mutatók: állományi...
A 2013-as év értékelésére és az idei év feladatainak meghatározására gyűltek össze február 17-én, hétfőn a városháza dísztermében a rendőrség állományának tagjai. A pulpituson a zárt...Iskolaváró szülői...
A Mohács Térségi Általános Iskola iskolaváró szülői tájékoztatót tart 2014. február 19-én 17:00 órakor az Ifjúsági Centrumban, melyre szeretettel várja a leendő első osztályosok szüleit....Toscana-Emilia Romagna...
Tömör látványosságot kínálunk e tartalmas utazás során: Olaszország csúcsszintű kultúr örökségének jelentős részét bemutatjuk...
Mohács kétszáz társasháza...
A társasházak működésének törvényességi felügyeletét 2014. február 1-től a jogalkotó jegyzői hatáskörbe utalta. Mohácson ez...
Február 18-ig lehet nevezni...
Hagyományteremtő céllal idén első alkalommal hirdetik meg a február 28-án megrendezendő Mohácsi Törköly-, Gyümölcspálinka- és Párlatversenyt. Az egyéni és hivatásos készítők Mohács és a...Mohácsot is érinti a...
Honismereti és turisztikai játéksorozatot hirdet családok és iskolás csapatok részére a Pécsi Kulturális Központ, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Janus Pannonius Múzeum. A...Costa Brava: 89.900 Ft/főtől, 7 éjszaka repülővel, félpanziós ellátással
Előfoglalási akció március 10-ig! Riviera*** Santa SusanaMájus: 89.900 Ft/főJúnius: 96.900 Ft/főJúlius: 129.900 Ft/főAugusztus: 139.900 Ft/főSzeptember: 111.900 Ft/fő Alhambra*** Santa SusanaMájus: 89.900 Ft/főJúnius: 99.900 Ft/főJúlius: 139.900 Ft/főAugusztus: 134.900 Ft/főSzeptember: 115.900 Ft/fő Mercedes*** Lloret de Mar Május: 89.900 Ft/főJúnius: 119.900 Ft/főJúlius: 142.900 Ft/főAugusztus: 142.900 Ft/főSzeptember: 114.900 Ft/fő Aqua Montagut**** Santa Susana Május: 111.900 Ft/főJúnius: 125.900 Ft/főJúlius: 187.900 Ft/főAugusztus: 187.900 Ft/főSzeptember: 124.900 Ft/fő...
Busójárás 2014: rekordszámú maskarásról és árusról ír honlapján a Magyar Távirati Iroda
Minden eddiginél több, 1100 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 27-én veszi kezdetét Mohácson - számol be az MTI. Az alábbiakban a hírügynökség írását közöljük. Hegedűs Emese, az esemény egyik fő szervezője az MTI-nek elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 40 busócsoport 950 busója és 150 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett rekord az is, hogy a fesztivál idejére 240 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban való árusításra. Kiemelte, hogy a busójárás hat napja alatt 34 helyszínen reggeltől estig 80 programra...
A kékfestők „királya" kapta az Év Kézművese Díjat
A nagynyárádi, nemzetközi hírű kékfestő mester, Sárdi Jánosnak ítélte oda idén a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége az Év Kézművese Díjat. Sárdi János 1946-ban tett kékfestő mestervizsgát Pécsett, majd 1947-ben megnyitotta műhelyét Nagynyárádon, ahol kisiparosként dolgozott. Termékeit a Népművészeti Tanácsnál folyamatosan zsűriztette. Munkáival kiállításokon is részt vett, de eljárt a népművészeti vásárokra is. Műhelyét évente több ezer látogató keresi fel, nem csak magyarok, hanem Európa különböző országaiból, de a tengeren túlról is. Számos kitüntetés...Bubreg Damir és Miro...
Bubreg Damir és Miro Nikolić koncertjére várnak minden érdeklődőt február 16-án, vasárnap. A két kiváló harmonikást Filákovity Vjekoszláv (basszusgitár), Lupek András (gitár) és Deák...Benidorm: ingyenes...
Extra előfoglalási ajándék: ingyenes repülőtéri parkolás (őrzött parkoló+ingyenes transzfer a terminálhoz - foglalásonként 1...
Székelyudvarhelyen,...
Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere meghívására mohácsi busók és zenészek is résztvevői lesznek az erdélyi város...
Szombaton már a farsangra...
I. Farsangi Hangolódás címmel zenés-táncos vigadalom veszi kezdetét február 15-én, szombaton a Busóudvarban. A program keretében 20.00-22.00 óráig Versendi Kovács József és a Dunavkinje...Piacfelügyeleti...
A Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági szakemberei piacfelügyeleti ellenőrzéseket kezdtek a napokban Mohácson - számol be honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...Kefalonia: 66.900 Ft/főtől,...
Az árak személyenként, 8 nap/7 éjszakára értendők. Utazás charter járattal. Előfoglalási kedvezmény 2014. március 31-ig. ...
Visszakerülnek a városhoz a volt Marek épületei, a sportcsarnokot az MTE használhatja
Hét év után újra a város fenntartásába kerülhetnek az egykor nagyhírű dr. Marek József Szakközépiskola épületei. A kollégiumban közösségi centrum, a főépületben a közmunkához kapcsolódó bázis működhet a jövőben, a sportcsarnok pedig az MTE kezelésébe kerül. Az ingatlanok sorsáról a szerdai képviselő-testületi ülésen tárgyaltak. Amint az ismert, az iskolát és a hozzá tartozó épületeket, a bennük végzett oktatási-nevelési feladatokkal egyetemben a megyei önkormányzat vette át a várostól 2007-ben. Később a megyei intézményfenntartó központ, majd legutóbb a Klebelsberg...
Pénteken este délszláv táncház a Zorával és a Vizinnel
Mohácson ismét a délszláv táncok és dallamok világában tölthetnek egy estét az érdeklődők. A Duna Irodaházban, a Szabadság utca 4-6. szám alatt február 14-én, pénteken 20.00 órától a Darazsacz István vezette Zora Táncegyüttessel léphetnek parkettra. Az est folyamán ezúttal a pécsi Vizin zenekar muzsikál és vendég lesz Vélin Veszna is.Pénteken és szombaton is „Hagyaték" előadássorozat
A Magyarok Szövetsége mohácsi tagjainak szervezésében tartandó előadássorozat keretében Molnár Gézát hallhatjuk, az Ifjúsági Centrum helyett kivételesen a Szent János Hotel emeleti kis előadótermében február 14-én, pénteken 17.30 órától. Az előadást követően lehetőség lesz az előadó könyveit a helyszínen megvásárolni és aláíratni. És hogy miről szól az előadás? Hogyan épül fel egy társadalom, amely épp gazdaságával, műveltségével, kultúrájával egyetemben része a természetnek? Milyen összefüggések vannak a társadalmi szervezetek és a természeti objektumok között? Vannak-e szerves...A rovat további témái
- Athén városlátogatás: 75.900 Ft/fő
- Jóváhagyták a képviselők a Mohácson önkormányzati bérlakásra várók névjegyzékét
- Tengeri luxus hajóút 22.000 Ft/főtől, szuper last minute: Barcelona, Mallorca, Róma felé - 8 nap/7 éj
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot
- Magyarul és angolul is jól tudnak a mohácsi iskolások
- Szili Katalin elindul a választáson a pécsi kettesben
« Előző
19899 | 19926 | 19953 | 19980 | 20007 | 20034 | 20061 | 20088 | 20115 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

