A Mohácsi Kórház kardiológiáján szinte a teljes műszerpark megújult ebben az évben
2014. április 01. kedd 19:11

A város és térsége betegellátását a személyi jövedelemadójuk egy százalékával a múlt évben segítőknek is köszönhetően vált lehetővé, hogy az egészségügyi intézményünk a kardiológia valamennyi amortizálódott műszerét, diagnosztikai eszközét idén le tudták cserélni.
- Közel húszmillió forint értékben újíthattuk meg idén a betegellátás létfontosságú eszközeit. A Szili László Alapítványunk kuratóriuma döntése alapján a kórházunknak felajánlott SZJA egy százalékokból, az egyéb adományokból, a jótékonysági bálunk bevételében továbbá saját forrásból teremtettük elő a műszerpark megújításához a szükséges forrást, de így is csak egy éves részletre tudtuk megvásárolni a szívultrahang készüléket - mondta dr. Csizmadia Csaba főigazgató főorvos.
Idén az első negyedévben használatba vett eszközökkel kapcsolatban az intézmény vezetője elmondta, hogy a terheléses EKG rendszer a futópaddal a különböző szív- és koronária műtétre szoruló betegek kivizsgálását szolgálja, nélkülözhetetlen a szívinfarktuson átesett emberek rendszeres ellenőrzéséhez, továbbá a szívkoszorúér meszesedés, szívelégtelenség megbízható, pontos kivizsgálásához.
A megvásárolt kettő modern holter EKG a szívritmus működését 24 órán át regisztrálja, így a szívritmuszavar, illetve az egyik leggyakoribb, a hirtelen halál megelőzésének a kivizsgálását szolgálja. Utoljára a közelmúltban érkezett meg a szívultrahang berendezés, amellyel a véráramlási viszonyokat, az esetleges szívelégtelenséget diagnosztizálhatja a szakorvos a beteg további ellátásához.
A szívultrahang költségének teljes kiegyenlítéséhez számít a kórház az ez évi SZJA adófelajánlásokra is.
Képünkön: a terheléses EKG rendszer a futópaddal.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

