II. Rákóczi Ferenc, nemzetünk ékessége (II. rész)
A Mohácsi Kolping Család és a Keresztény Értelmiségiek Mohácsi Szervezete által szervezett, rendszeresen tartott, szabadakadémiás előadássorozat soron következő előadása február 24-én, hétfőn lesz. Ezúttal Szántai Lajos művelődéstörténész folytatja II. Rákóczi Ferencről kezdett előadássorozatát. A 18.00 órakor kezdődő rendezvény helyszíne az Ifjúsági Centrum. Az előadás után baráti beszélgetés következik, ennek keretében az előadáson elhangzottakhoz is bárki hozzászólhat.Szükség esetén fontos a tűzoltók helyismerete
Hetenként rendszeresek a gyakorlatok a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Legutóbb a megye összes hivatásos tűzoltó-parancsnokságán, kirendeltségén és a megyei igazgatóságon is tréningek zajlottak.A mohácsi és a véméndi tűzoltók Mohácson a Kronospan-MOFA Zrt. telephelyén gyakorlatoztak, ahol az üzem bejárása során megismerkedtek a létesítmény beépített, automata tűzoltó berendezéseivel, a kellő helyismeret után pedig egyeztették a tűzoltójárművek felállítási helyeit is. A foglalkozáson a mohácsi tűzoltósági felügyelő is részt vett.Romantikus Provence, kis svájci kitérővel
5 éjszaka, 2-3 csillagos szállodákban, reggelis ellátással. Utazás autóbusszal! Időpontok: 2014-04-19 -tól105.900 Ft/fő 2014-06-12 -tól105.900 Ft/fő 2014-10-02 -tól90.015 Ft/fő, 2014. február 28-ig érvényes ár teljes összeg befizetése esetén! 2014-10-02 -tól95.310 Ft/fő, 2014. február 28-ig érvényes ár előleg befizetése esetén! 2014-10-02 -tól105.900 Ft/fő 1. nap: Budapest-San RemoElutazás a kora reggeli órákban. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel a Ligúr tengerparton található szálláshelyig. Szálláshely elfoglalása San Remo környékén az esti órákban. (3 éj 3*-os...
Beiratkozási fórumon...
Iskolaváró szülői tájékoztatót tartott a Mohács Térségi Általános Iskola február 19-én az Ifjúsági Centrumban. A rendezvényen...
Mohácson a szerb...
A város nemzetiségi lakossága közül legkisebb lélekszámú a szerbeké, de ha programot hirdetnek, soha nincsenek kevesen. Amúgy...
A katolikus iskola műsoros...
A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola német nemzetiségi tagozata szombaton, február 22-én tartja a műsoros gyermek sváb-bálját. A Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási...Radnótis diák a...
A 2014. évi Szakma Kiváló Tanulója Versenyre (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre (OSZTV) 38 szakmában közel 4.300 fő jelentkezett, az írásbeli dolgozatokat 3.997 diák írta...Bíróság elé kell állni a...
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vádemelési javaslattal zárt le a napokban a Mohácsi Rendőrkapitányság. A rendelkezésre álló adatok alapján...Arany Prága és a cseh...
4 éjszaka 3 csillagos szállodában, 2-3 ágyas szobákban, reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpontok: 2014. április...
Bajor kastélyok 56.900 Ft/főtől
3 éjszaka, 3 csillagos szállodában kétágyas, zuhanyozós szobákban, reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpont:Április 18., Június 19., Augusztus 28., Szeptember 20. Augusztus 28-i időpontnál: Február 28-ig a teljes összeg befizetése esetén 48.635 Ft/fő, előleg befizetése esetén 51.210 Ft/fő! Szeptember 20-i időpontnál: Február 28-ig a teljes összeg befizetése esetén 48.365 Ft/fő, előleg befizetése esetén 51.210 Ft/fő! 1. nap: Budapest-Gmunden-SalzburgA kora reggeli órákban elutazás Budapestről a Salzkammerguti tóvidék gyöngyszeméhez, a Traun tóhoz, mely a Monarchia idejében...
Buszbaleset: már csak három sérültet ápolnak kórházban - harminccal hajtottak?
Hírportálunk értesülései szerint már csak azt a három személyt ápolják Pécsett kórházban az M6-os autópályán Babarc közelében karambolozott autóbusz utasai közül, akik a legsúlyosabb sérüléseket szenvedték el. Rajtuk kívül a tizenkilenc könnyebb sérültet már hazaengedték. Azt továbbra sem tudni, hogy miért következett be a baleset, a pontos okot feltárni hivatott rendőrségi vizsgálat még tart. Meg nem erősített információink szerint feltehetően nem gyorshajtás áll a történtek hátterében, ugyanis a jármű sebességét is rögzítő menetíró tanúsága szerint a jármű harminc kilométeres...
Milánó és az Alpesi tavak világa 62.910 Ft/főtől! Remek kikapcsolódás, akár húsvétkor is!
4 éjszaka, autóbusszal, 3 csillagos szállodában, reggelis ellátással. Időpont: Április 19: 69.900 Ft/főJúnius 18: 62.910 Ft/Fő (március 18-ig érvényes ár teljes összeg befizetése esetén)Június 18: 66.405 Ft/Fő (március 18-ig érvényes ár előleg befizetése esetén)Június 18: 69.900 Ft/fő 1. nap: Budapest-PaviaElutazás a kora reggeli órákban Szlovénián keresztül Olaszországba. Szálláshely elfoglalása Certosa di Pavia közelében az esti órákban. 2. nap: Pavia-MilánóMai napunk első programja Pavia városa lesz. Belvárosi sétánkat követően Lombardia tartomány ékkövét, a lombard-reneszánsz...
Kölkeden is eltölthető lesz...
Regisztrációs kérelmet nyújtott be a falu vezetése a Közösségi Szolgálathoz, s már várják azoknak a diákoknak, iskoláknak egyelőre csak előzetes jelentkezését, akik érdekeltek az ötven...Horváth Zoltán mohácsi...
A Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Borkiválóság Programja valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Forum...
Busójárás: a kézműves...
Minden eddiginél nagyobb létszámban telepednek ki farsangvasárnap az árusok a város utcáiba. A korábbi évek gyakorlata szerint...
Előzetesbe helyezte a...
Elrendelte csütörtökön a Pécsi Járásbíróság annak a bári férfinek az előzetes letartóztatását, aki hétfőn éjszaka autójával a rendőrök elől menekülve ámokfutást rendezett Pécsett....Bűnmegelőzés: internetes...
A Mohácsi Rendőrkapitányság „Tartalomszűrés, szülői kontroll" címmel 2014. február 4-19-e között az illetékességi területén lévő alap és középszintű oktatási intézmények szülői...Konzerválták a szerb...
Megújult Véménd közelében az egykori Szent-kút és megóvták a fölé épített kápolna maradványait. Az egykor itt élt szerbek 1851-52 táján az itt eredő forrás fölé kis kápolnát emeltek....Bulgária 80.600 Ft/főtől, 7 éjszaka repülővel
2014. június és szeptember közötti indulásokra, felnőtt árak és családi csomagok. 2014. április 15-ig first minute árakon foglalhatók! Utazás charter járattal. Indulás: 2014.06.24. - 2014.09.02. között minden kedden! Korona 3*Reggelis ellátással 80 600 Ft (260 €)/fő/héttől 313 100 Ft (1 010 €)/család/héttől Ivana Palace 3*Reggelis ellátással 93 000 Ft (300 €)/fő/héttől 328 600 Ft (1 060 €)/család/héttől Kotva 4*Félpanziós ellátással 102 300 Ft (330 €)/fő/héttől 381 300 Ft (1 230 €)/család/héttől Smartline Meridian 4*Félpanziós ellátással...
A délszláv zene kedvelőinek tartottak örömzenei estet a Sokacok Olvasókörében
Hagyományteremtő szándékkal rendeztek Örömzene címmel estet a hétvégén Mohácson a Sokac-körben, amelynek keretében a város neves zenészei mellett ezúttal egy ifjú tehetség, Bubreg Damir harmonikás is bemutatkozott.Gyakorlatilag az est egyik főszereplője a tizennégy éves Damir volt, aki nyolc éve kezdte zenei tanulmányait Peti Kovács István növendékeként. Két éve Pélmonostoron Miro Nikolić a mestere, akihez hetente jár gyakorolni. Felvételünkön horvátországi tanárával látható Bubreg Damir, akinek a bemutatkozó, önálló zenei blokkjában közreműködött zenészek voltak a mesterén kívül...
Agyonverette kutyáját egy mohácsi asszony a szomszéddal, a tetemet elásták az udvarban
Baltával vert agyon a gyanú szerint a hétvégén egy mohácsi férfi egy kutyát, majd elásta a tetemet. A történtekről egy helyi lakos értesítette a rendőröket, akik állatkínzás miatt indítottak eljárást a huszonhét éves férfi, V. Attila ellen. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a férfit a szomszédja, egy 53 éves asszony, P. Lászlóné kérte meg, hogy végezzen az állattal, mivel szerinte"nagyon sok baj volt a kutyájával". A férfi belement a dologba: az állatot egy baltával többször fejbe vágta. Mikor a kutya elpusztult, a ház hátsó udvarában elásta. A szintén...A rovat további témái
- A Duna-parton a vadkacsákat etetik, a sirályok potyáznak
- Negyedévente új könyvek a palotabozsoki könyvtárban
- Ciprus: 89.900 Ft/főtől, 7 éjszaka repülővel, 4 csillagos szállodában
- A mohácsi választókerültben is gyűjtik az ajánlásokat - nem lehet gond a félezer aláírás
- Árokba borult egy autó, beszorult a sofőr, több mint száz helyen áramszünet volt
- Elfogták: autóval, majd futva menekült a bári férfi
« Előző
19872 | 19899 | 19926 | 19953 | 19980 | 20007 | 20034 | 20061 | 20088 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

