Puch László, az MSZP volt pénztárnoka elismerte, többet költöttek, mint amennyit bevallottak

Puch László, az MSZP volt pénztárnoka elismerte, többet költöttek, mint amennyit bevallottak A baranyai volt pártelnök, Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka a fővárosi Spinoza Házban fórumon beismerte, hogy 2006-ban és 2010-ben is többet költöttek a kampányra annál, mint amennyit bevallottak az Állami Számvevőszéknek - adta hírül a 444.hu.    A beszélgetés végén a lap szerint Puch László, egy, az MSZP kampányfinanszírozására vonatkozó kérdésre így felelt: „És ha nem költöttünk volna többet, akkor nem nyerünk". (2010-ben így sem nyertek - a szerk.) Vagyis az MSZP volt pénzembere - a hírportál szerint - egy évtized távlatából már magától...

Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről

Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki balesetet okozott Siklóson, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.    Segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Siklósi Rendőrkapitányság egy 60 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a gépkocsival közlekedő férfi 2018. szeptember 25-én délután Siklóson, a Szent István téren balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A sofőr úgy hajtott ki autójával egy parkolóból, hogy...

Készül az új sasleltár: a Mohács környékén telelő madarakat is számba veszik

Készül az új sasleltár: a Mohács környékén telelő madarakat is számba veszik Ezen a hétvégén rendezik az országos sasszinkront, a nálunk telelő ragadozó madarak éves számlálását. Az állomány jelentős része Mohács közelében, a magyar-szerb-horvát határvidéken található.    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ragadozómadár-védelmi szakosztálya a Helicon LIFE programmal, nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve ezen a hétvégén szervezi immár 15. alkalommal az országos sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását - írta közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi...

Vojnics Tímea lett az Év...

Vojnics Tímea lett az Év iskolarendőre Baranyában Baranya megyében Vojnics Tímea rendőr őrnagy, a Komlói Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója nyújtott munkájával...

Megkezdődött az élményekben...

Megkezdődött az élményekben gazdag tanulás a Pécsi Állatkertben Izgalmas és érdekes kísérletekkel, több tudományágat összekapcsoló versenyfeladatokkal kezdődött meg január 7-én a Pécsi...

Összeverekedett a...

Összeverekedett a testvérével egy pécsi férfi A 28 éves férfit előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra.        Pécs-Vasason intézkedtek...

Működött a kémia: sósavval...

Működött a kémia: sósavval öntötte le egy részeg férfi a lakótársát Mohácson Életveszélyt okozó testi sértés miatt áll bíróság előtt az a férfi, aki Mohácson sósavval öntötte le lakótársát. A...

Az élő fába is belekötött,...

Az élő fába is belekötött, nőket molesztált egy pécsi férfi A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével egy fiatal pécsi férfit kétrendbeli garázdaság vétsége, közlekedés...

Téli rezsicsökkentés:...

Téli rezsicsökkentés: december 15-ig vehetik át a tüzelőanyagot az érintettek Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly október 15-ig lehetett beadni az igénylőlapokat azoknak a háztartásoknak, amelyek...

Kabátlopási ügybe keveredett egy pécsi férfi

Kabátlopási ügybe keveredett egy pécsi férfi A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szerdán este érkezett bejelentés arról, hogy lopás történt egy pécsi áruházban.    A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 51 éves helyi férfi akart ellopni egy kabátot úgy, hogy arról letépte az áruvédelmi eszközt.  A férfi ezután magára húzta a kabátot és távozni akart az üzletből, azonban a ruhaneműben egy rejtett áruvédelmi eszköz is volt, ezért bejelzett a biztonsági kapu. A rendőrök a férfit előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként.Ellene lopás kísérletének...

Több ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő egy pécsi padlásról

Több ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő egy pécsi padlásról Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket - restaurálás után - egy honlapon mutatják be - jelentették be csütörtökön az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen.    Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: "egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban". A becslése szerint 5-7000 darabra...

Felborult egy furgon Borjád határában hajnalban

Felborult egy furgon Borjád határában hajnalban A jármű akadályozta a forgalmat a Bóly felé vezető úton.   Felborult csütörtökön hajnalban egy furgon Borjád határában, a Bóly felé vezető, 5701-es úton.   A jármű félpályán akadályozta a forgalmat.  A mohácsi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol áramtalanították a gépkocsit. Az első hírek szerint senki sem sérült meg a balesetben.

Drogot találtak egy közúti...

Drogot találtak egy közúti ellenőrzésnél a siklósi zsaruk Négy személlyel szemben nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.       A siklósi rendőrök kedden 20...

Tizenhat komlói család...

Tizenhat komlói család kapott százezreket otthonteremtésre Tizenhat család kapott összesen 12 millió forintot otthonteremtésre 2018-ban a komlói önkormányzattól. A támogatás...

Jégzivatar csapott le...

Jégzivatar csapott le Hosszúhetényre délután - Videó Szerdán kora délután heves jégzivatar érte el Hosszúhetényt.   Amint az az egyik olvasónk által küldött felvételen...

Ütköztek a járdán, aztán...

Ütköztek a járdán, aztán gázpspray-vel fújt egy 15 éves fiú A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két fiatalnak az ügyében, akik szóváltásba keveredtek az utcán, majd egyikük...

Pongó, a komlói rekorder...

Pongó, a komlói rekorder nem adta alább, s ezúttal az egész világot kihívta Milyen lenne, ha 24 órán keresztül, a világ minden táján, sportpályákon, edzőtermekben, az összes sportra alkalmas helyén az...

Baltával végezte ki a...

Baltával végezte ki a kutyáit egy mohácsi férfi A Mohácsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy mohácsi férfi ellen, akinek bántalmazása következtében...

Megkezdődött az élményekben gazdag tanulás az állatkertben, 13 ezer gyermeket várnak

Megkezdődött az élményekben gazdag tanulás az állatkertben, 13 ezer gyermeket várnak Izgalmas és érdekes kísérletekkel, több tudományágat összekapcsoló versenyfeladatokkal kezdődött meg január 7-én a Pécsi Állatkertben a Mecseki Természettudományos Élményközpont projekt keretében az élménypedagógiai oktatás. Az elkövetkező évek során közel 13 ezer pécsi és Pécs környéki kisdiák tanulhat majd az állatkertben.   Január 7-én tartották meg a Pécsi Állatkertben az első élménypedagógiai foglalkozásokat a decemberben bemutatott „Mecseki Természettudományos Élményközpont Fejlesztése" projekt keretében. Január 7-től a projekt zárásáig mintegy 13 ezer...

Jogerősen életfogytiglanra ítélték a túronyi gyilkost

Jogerősen életfogytiglanra ítélték a túronyi gyilkost Jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélt kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2016-ban fejszével megölte szomszédját a Baranya megyei Túronyban.    A táblabíróság keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint korábban első fokon a Pécsi Törvényszék a vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint okirattal visszaélés vétségében találta bűnösnek, amiért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható...

Lelőtte a szomszédja macskáját egy mohácsi férfi, megúszta felfüggesztett börtönnel

Lelőtte a szomszédja macskáját egy mohácsi férfi, megúszta felfüggesztett börtönnel A Mohácsi Járásbíróság a napokban megtartott előkészítő ülésen egy év, másfél évre felfüggesztett börtönre ítélt egy mohácsi férfit, aki lelőtte a szomszédja macskáját.  A tényállás szerint a férfi 2018. február 16. napján kora délután érkezett meg otthonába, amikor észlelte, hogy a házához tartozó kerítésen ül a szomszédja egyik macskája. Ez a vádlottat zavarta, ezért háza szuterénjéből magához vette a légpuskáját, mellyel a macska mellkasának jobb oldalát meglőtte.  Ennek hatására az állat gazdája lakóhelyére szaladt, ahol végül a vádlott részéről őt ért indokolatlan...