Három évtizede csaknem eltűntek, mára visszafoglalták Baranyát a rétisasok
1987-ben már csak négy pár rétisas fészkelt a megyében, mára több mint tízszer ennyien vannak, derült ki a madártani egyesület baranyai csoportja felmérése nyomán. Amint írták, a téli fészektérképezések során a rétisasok 10 új fészkét találták meg, viszont a régiek közül 11 megsemmisült. A váltófészkekkel együtt jelenleg 72 fészek szerepel a nyilvántartásukban.A fészkelő párok száma kettővel nőtt a tavalyihoz képest, így már 48 pár költését kísérhető figyelemmel. A Rétisasvédelmi Programot 1987-ben indította el a Magyar Madártani Egyesület, akkor 15-20 párra becsültéka...
Lángolt az éjszaka egy mezőgazdasági épület Baranyában
A tűz a tetőszerkezetre is átterjedt. Kigyulladt egy mezőgazdasági épület pénteken éjszaka Felsőszentmártonban, a Tábor utcában. A mintegy százötven-kétszáz négyzetméteres építményben mezőgazdasági eszközöket, gépeket tároltak. Körülbelül harminc négyzetétert érintett a tűz, amely a tetőszerkezet egy részére is átterjedt. A szigetvári és a sellyei hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat.
Baranya-szerte folytatják a határvadászok toborzását
Beremenden, Pécsett és Szigetváron folytatódik a toborzás. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja 2019. május 28-án Pécsett, a Rendőrségi Információs Pontban, május 30-án Siklóson, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Kirendeltségén, míg május 31-én Pécsett, a KRESZ Parkban népszerűsítette a rendőri hivatást.A résztvevők a jelentkezés, a felvételi eljárás és a képzés részleteiről kaptak információkat a rendőröktől.A toborzás 2019. június 5-én 10 órától Beremenden, a Művelődési Házban, június 12-én 9 órától Pécsett, a Rendőrségi Információs Pontban,...
Baleset történt a József...
Összeütközött két autó pénteken kora délután Pécsett, a József Attila és a Petőfi utcák kereszteződésénél. A karambol...
Egész nyáron megnézhetjük a...
A jégkor pécsi vándora - A „pécsi mammut" című kiállítás a kiemelt érdeklődésre való tekintettel...
Úgy tűnik, mégis épülhet új...
Átadta a komlói önkormányzat a magyar állam tulajdonába a tervezett új büntetés-végrehajtási intézetnek helyet adó, Mecsekfalu...
Hetven éve működik Európa...
Kiállítással és tudományos konferenciával ünnepli fennállásának 70. évfordulóját Európa második legnagyobb, 1600 tételből álló...
Nem törődött a sérültekkel,...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a kerékpárosnak az ügyében, aki Szigetvár határában a 6-os főúton történt baleset...
Iskolában, oviban akciózott...
Baleset-megelőzési előadás keretin belül hívta fel a figyelmet a kerékpározás veszélyeire a Komlói Rendőrkapitányság baleseti...
Díjazták a baranyai kisgyermekek legszebb rajzait
Óvodás és általános iskolás gyermekeknek hirdette meg a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával közösen az "Engem is hazavárnak!" című rajzpályázatot. A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával „Engem is hazavárnak!" címmel hirdetett közös gyermekrajz-pályázatot. Olyan pályaműveket vártak, amelyek a biztonságos közlekedést mutatják be a gyermekek szemével, gyalogosan, kerékpárral vagy utasként.A díjakat dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere...
Dráma Mohácson: vízbe vetette magát egy asszony a kompról, Burai Béla hajóvezető kimentette
Minden bizonnyal öngyilkossági szándékkal vetette be vízbe magát csütörtökön délelőtt a szigeti oldalról elindult kompról egy idős asszony, akit azonnal elragadott a folyó. Burai Béla hajóvezető a városi oldalon éppen utasokra várakozott, amikor az átkelőhajó szokatlan manővereire lett figyelmes, s a Duna Safari nevű hajóval azonnal a nő segítségére sietett. Ez volt az ötödik sikeres vízből mentése Mohácsnál. Drámai jelenetek játszódtak le csütörtökön délelőtt Mohácson, a Dunán. A történteket Burai Béla hajóvezető idézte fel lapunk számára.- Fél tizenegy...
Közlekedési káosz jön a Főpostánál péntektől
Pénteken közműépítési munkák miatt felbontják Dischka Győző utca - Jókai utca csomópont és a Főposta előtti útszakasz. A kiviteli munkák ideje alatt a Jókai utca, Dischka Győző utca zsákutca lesz.A Zrínyi M. utca forgalmi rendje módosul, a Váradi Antal utca felé lesz egyirányú.A Jókai utca felső szakasza és a Jókai tér a Mátyás király utca felől közelíthető meg.A Rákóczi utca a Váradi Antal utcán, Eötvös utcán keresztül érhető el.
Teljesen leégett egy...
Három vízsugárral dolgoznak a tűzoltók. Teljesen leégett egy száz négyzetméteres egyszintes családi ház...
Idén is bevállalták a...
Mondhatni már hagyományosan nagyszerűen szerepelnek a nagynyárádiak a Kihívás Napján, kategóriájukban ismét az első...
Sombereken tartották a...
A Baranya Megyei Kormányhivatal 2019. május 20. és 23. között több napos szakmai programsorozatot szervezett, amelynek...
Oszlopnak csapódott egy...
A tűzoltók feszítővágóval kezdték meg a mentési munkálatokat. Lesodródott az úttestről, majd egy villanyoszlopnak...
Felmérték a szakemberek a...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai minden évben felmérik az ismert ürgeállományokat. 2019-ben az elmúlt...
Villám csapott egy pécsi...
Szerdán délután Pécsen villám csapott egy kétszintes, tetőtér beépítéses családi házba, aminek következtében a tetőtér...
A trianoni békediktátumra is emlékeztet a nemzeti színekbe boruló tv-torony
Júniusban a trianoni békediktátumra, a véradókra, az 1956-os forradalom mártírjaira és a Nemzetközi Duna-napra emlékeztetnek a tv-torony különleges fényei, írta a PécsMa.hu. A hagyományokhoz híven a megszokott fényjátékok mellett júniusban is különleges, ünnepi fényekbe öltözik a tv-torony több fontos ünnep- és világnap alkalmából. Mindez persze nem újdonság a pécsieknek, hiszen amióta az országban egyedülálló módon modern, látványos és gazdaságos LED-világítású fényfestést kapott a város egyik legfontosabb jelképe, minden este érdemes felnézni gyönyörű, színes...
Bringát lopott két tolvaj egy bükkkösdi ház garázsából
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a két férfit, akik egy bükkösdi ingatlanból loptak. Egy nő tett feljelentést a rendőrségen szerdán azért, mert betörtek bükkösdi ingatlanába. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a házhoz tartozó garázs ablakát betörték, majd bementek és onnan elloptak egy kerékpárt. A Szigetvári Rendőrkapitányság nyomozói pár órán belül beazonosították, majd elfogták a tolvajokat, egy 22 és egy 20 éves helyi férfit. Előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során mindketten beismerték tettüket, és a rendőröknek azt is...
Súlyos sérülést okozott, megúszta próbára bocsátással
A Siklósi Járásbíróság kedden bűnösnek mondott ki, s ezért egy év 8 hónapra próbára bocsátott egy nőt, aki súlyos sérülést okozott egy másik nőnek. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott nő korábbi élettársi kapcsolatából született gyermeket az apa nevelte tovább új élettársával. A nő és korábbi élettársa között a szülői felügyeleti jog rendezése és egyéb kérdések tárgyában polgári peres eljárás indult a bíróságon, mely szabályozta a gyermekkel történő kapcsolattartását is. Erre figyelemmel a vádlott 2017. március 11-én délután 15.00 órakor...
A rovat további témái
- Összevert, kirabolt egy nőt egy hajléktalan Pécsett
- Az előállító helyiségbe is benézhettek a majsi kisdiákok
- Kétszintes családi ház tetőszerkezete lángol Pécsett
- Színházi előadáson bilincseltek meg egy fiút a zsaruk Baranyában
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot
- Elloptak egy munkagépet egy baranyai cég telephelyéről
« Előző
11583 | 11610 | 11637 | 11664 | 11691 | 11718 | 11745 | 11772 | 11799 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...
- Michelisz tíz pont előnnyel várja az...
- Magyarországon egyedülálló vadátjáró...
- Nagyot változik az időjárás,...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Már 126 ezer levélszavazatot leadtak...

