Máriagyűdön tartották az elsőáldozók találkozóját
Negyedik alkalommal került rendezték meg az Elsőáldozók találkozóját Máriagyűdön, amelyen csaknem 200 gyermek vett részt papok, hitoktatók és szülők kíséretében. A csapatok az egyházmegye több pontjáról - Bicsérd, Bóly, Dombóvár, Bikal, Mágocs, Mohács, Sátorhely, Somberek, Szászvár, Györe, Izmény, Magyaregregy településekről és Pécsről - érkeztek. A program ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Udvardy György megyéspüspök mutatott be. Prédikációjában a meghívás, az Istennel való találkozás öröméről beszélt a fiataloknak, és felhívta a felnőttek figyelmét...
Pénteken rendezik a Misina Tűzoltó Toronyfutó Versenyt
Az előző évek hagyományainak megfelelően idén május 31-én lesz a Misina Tűzoltó Toronyfutó Verseny. A tavalyi évhez hasonlóan előbb a hivatásos- és önkéntes tűzoltók, majd a civilek tehetik próbára képességeiket. A verseny célja a speciális tűzoltói beavattozások során fellépő fizikai igénybevétel versenyszerű keretek közötti felmérése és annak bemutatása a civil társadalom számára.A megmérettetés minden évben sok hivatásos és önkéntes tűzoltót vonz, ebben az évben 46 fő egyéniben és 14 fő párosban fog a 75 méter magas kilátóba felfutni a 438 lépcsőn. A nehezítés, hogy a...
A Pécsi Tudományegyetemen tartott előadást Benkő Tibor
Új világrend van kialakulóban új típusú fenyegetésekkel, amelyekre a Magyar Honvédségnek is fel kell készülni - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Pécsi Tudományegyetemen kedden tartott előadásában. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program aktuális állásáról, a jövő terveiről, valamint a honvédelem és társadalom kapcsolatáról is beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Pécsi Tudományegyetemen.A tárcavezető rámutatott: a világ és Magyarország biztonsági környezete is változik, s olyan új katonai fenyegetések jelentkeztek, amelyre a Magyar Honvédségnek is...
Kétszer is járt ugyanabban...
Kétszer is betört ismerőse házába egy 25 éves bánfai férfi Drávaiványiban. A rendőrök 2019. május 27-én 13...
Baranyában is kinyitották a...
Ismét gyermekzsivajjal és kacagással teltek meg a szertárak a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos...
Vették az akadályokat: a...
Pénteken rendezték meg Mohácson a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei tűzoltósport-versenyét. A megye...
Juhász István: levadászott...
Keserű posztot tett közzé Juhász István, az MSZP egykori pécsi meghatározó alakja az EP-választás eredményének megismerését...
Kovácsék nyerték meg a...
A „Közlekedik a család" vetélkedő Pécsett megrendezett megyei döntőjére 56 család jelentkezett. A...
Most szép lenni...
A toborzók a múlt héten is több helyszínen várták az érdeklődőket. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...
Sörözőbe akart betörni, álltak szolgálatára a rendőrök
Sörözőbe próbált betörni egy 25 éves nagymányoki férfi Pécsett. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói szolgálatteljesítés közben arra lettek figyelmesek vasárnap Pécsett, egy belvárosi söröző ajtaját próbálja felfeszíteni egy férfi. A 25 éves nagymányoki férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként. Tettét beismerte, ellene lopás kísérlete miatt nyomoznak.Őrizetbe vételét követően a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.
Rendőr Robi is tiszteletét tette a pécsi óvodában
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberein záró foglalkozást tartottak a pécsi Orgonácska Óvodába. A kisgyermekek örömmel köszöntötték Rendőr Robit és segítőit, Rosszcsont Rozit és Rosszcsont Ricsit. A program első részében a bábok segítségével a közlekedési eszközökről, majd az óvodás korosztályt leginkább érintő közlekedési formákról, az ahhoz tartozó szabályokról esett szó. A közös verstanulást követően a kismotorjával mindenki végigjárta az udvaron kialakított közlekedési pályát. Az útvonalat gyalogátkelőhely, közlekedési jelzőlámpa és...
Bizonyítási kísérlet miatt lezárják a 6-os főút egy szakaszát
Szakaszosan és időszakosan lezárják a rendőrök kedden a 6-os főút molványi bekötőút és Szigetvár közötti szakaszát. Egy korábbi közlekedési baleset bizonyítási kísérlete miatt a rendőrök kedden 19 óra 30 perc és 22 óra között szakaszosan és időszakosan lezárják a 6-os főút molványi bekötőút és Szigetvár közötti szakaszát. A bizonyítási kísérlet ideje alatt a rendőrök a Pécs felől Barcs irányába közlekedőket az 5807-es számú úton Sellye felé terelik, a Barcs felől Pécs irányába közlekedőknek szakaszosan biztosítják az áthaladást.Kérik a...
Költőládákat helyeznek ki a...
A gyöngybagoly hazánk talán egyik legszebb madara, azonban a templomok renoválása során lezárt tornyok élőhelyei szűkülését...
A Brodarics Iskola csapata...
Első helyezést ért el a közelmúltban Pécsett megrendezett Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei döntőjében a...
Meg is reggelizett a...
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a fiatalembernek az ügyében, aki egy ócsárdi ingatlanba tört be. ...
Az összes megyében és...
Az ország minden megyéjében és Budapesten is nyert a Fidesz-KDNP - mondta a Nézőpont Csoport vezetője vasárnap este az M1...
Miniszteri dícséretet...
Plácido Domingo és Kásler Miklós közösen tartott sajtótájékoztatóján a miniszter elismerésben részesítette Boros Misit,...
Elhunyt Gáspár Gábor, pécsi...
Súlyos betegség után, 77 éves korában elhunyt Gáspár Gábor testnevelő tanár, sportvezető, a "PVSK Aranygyűrű"...
Fának csapódott egy autó a 6-os főúton Baranyában
Zengővárkony és Apátvarasd között félpályán halad a forgalom. Fának csapódott egy személyautó a 6-os főút 174-es kilométerszelvényénél, Zengővárkony és Apátvarasd között vasárnap délután. A jármű vezetőjét a pécsi hivatásos tűzoltók szabadították ki és adták át a mentőknek. A műszaki mentési munkálatok ideje alatt rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.
Gyerekek miatt akadt ki egy bizottsági tag az egyik baranyai szavazókörben
Kökényben a szavazatszámlálási bizottság egyik delegált tagja sérelmezte, hogy a szavazó állampolgárok a kiskorú gyermekeiket a szavazóhelyiségbe és a szavazófülkébe magukkal viszik. A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint a bizottság a vitás kérdést szavazásra bocsátotta és a bizottság döntése szerint ez nem sérti a szavazás jogszerűségét. A jegyzőkönyvet a delegált tag kérésére kiállították.
Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében
Ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat Mohácson és Baranyában: Komló, Rehab Kft. (Juhász Gyula u. 2) május 28. 08:30 - 11:00Véménd,Idősek Napközi Otthona (Szabadság tér 8.) május 28. 12:00 - 15:00Liget, Művelődési ház (József Attila utca 9.) május 29. 09:00 - 11:00 Harkány, Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 2.) május 29. 14:00 - 17:00 Vásárosdombó, Polgármesteri Hivatal (Szabadság tér 17.) május 30. 09:00 - 12:00Siklós, Művelődési Ház (Kossuth tér. 15.) május 31. 14:00 - 17:00Szentlőrinc, Kodolányi úti Általános Iskola...
A rovat további témái
- Veres Anita a táncos edzésektől kapott magabiztosságot és határozottságot
- EP-választás: este hét óráig dönthetünk, kik képviseljék hazánkat az Európai Parlamentben
- Elgurult a gyógyszere: szíven szúrta vitapartnerét egy aggastyán Székelyszabarban - Videó!
- Pécsi elnök irányítja a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatát
- Ilyen nincs, és mégis van: elefánt miatt állt a forgalom a 6-os baranyai szakaszán - Videó!
- Berki Nikolasz és családja javára tartanak jótékonysági bált
« Előző
11610 | 11637 | 11664 | 11691 | 11718 | 11745 | 11772 | 11799 | 11826 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...
- Michelisz tíz pont előnnyel várja az...
- Április végén megnyitja kapuit a...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- Magyarországon egyedülálló vadátjáró...
- Már 126 ezer levélszavazatot leadtak...

