Idén is bevállalták a kihívást: újra a nagynyárádiak nyerték meg a falvak közötti versenyt

2019. május 30. csütörtök 15:49

Idén is bevállalták a kihívást: újra a nagynyárádiak nyerték meg a falvak közötti versenyt

Mondhatni már hagyományosan nagyszerűen szerepelnek a nagynyárádiak a  Kihívás Napján, kategóriájukban ismét az első helyet szerezték meg a szerdán lezajlott megméretésen.


A Kanadából 1982-ben Kanadából indult versengés azzal kezdődött, hogy két szomszédos város vezetői azt szerették volna eldönteni, melyikük települése a sportosabb. A verseny eldöntéséhez éjféltől este kilenc óráig folyamatosan számolták, hogy hányan végeznek aktív testmozgást legalább tizenöt percen keresztül.

A vetélkedés azóta meghódította a világot, idehaza is évről-évre megszervezi a Magyar Szabadidősport Szövetség.


A versenyt azok a falvak, városok nyerhették meg, ahol az ott élők számához viszonyítva a legtöbben vettek részt valamilyen sportrendezvény aktív közreműködőjeként.

Hét kategóriában - a települések lélekszáma alapján - hirdettek győztest, a legjobb eredményt a baranyaiak közül a korábbi többszörös győztes Nagynyárad érte el, akik a hétszáz és ezerötszáz fő közötti kategóriában elsők lettek.

Képünk illusztráció.

M. B. - Fotó. MTI/Czeglédi Zsolt