Lopott kocsival ment betörni egy komlói étterembe egy férfi

Lopott kocsival ment betörni egy komlói étterembe egy férfi Lábbelije buktatta le azt a férfit, aki betört egy komlói étterembe.     A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki hétfőn azt a férfit, aki június 14-én hajnalban betört egy komlói étterembe, majd onnan eltulajdonított közel másfél millió forintot.A nyomozók megállapították, hogy a 26 éves komlói férfi a betöréshez autót akart szerezni, ezért több gépkocsit is megpróbált feltörni, majd az egyiket el is vitte, azonban a járművel az árokba hajtott.A férfi ezt követően tört be az étterembe, az ott talált pénztárcából kivette a készpénzt, majd a helyszínről...

Végzett a húgával, aztán elmenekült egy 20 éves fiatal

Végzett a húgával, aztán elmenekült egy 20 éves fiatal A gyanú szerint megölte húgát egy fiatal férfi Biatorbágyon hétfőn, keresik a feltételezett elkövetőt - közölte a rendőrség a honlapján.     A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) közleményében azt írta: a gyanú szerint hétfő délelőtt a 20 éves Szabó János László egy biatorbágyi házban olyan súlyosan bántalmazta 18 éves húgát, hogy a fiatal nő életét vesztette. A férfi elmenekült, a rendőrök elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, és jelenleg is nagy erőkkel keresik. Az ügyben a PMRFK emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást - olvasható a...

Baranyai hőmérsékleti rekord is megdőlt vasárnap

Baranyai hőmérsékleti rekord is megdőlt vasárnap Vasárnap Kiskunhalason 35,7 fokkal új napi melegrekord született, ugyanakkor a fülledt, igen meleg légkörben délután hatalmas zivatarfelhők képződtek, amelyekből az ország több pontján felhőszakadás és jégeső is kialakult - írja közleményében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A fővárosban Újpesten volt a legmelegebb 34,3 fokkal, amely megegyezik az 1986-ban Krisztinavárosban mért értékkel.A vasárnapra virradó éjszaka több mérőállomáson is „trópusi éjszaka" volt, hiszen nem csökkent 20 Celsius-fok alá a hőmérséklet. Az országos hőmérsékleti minimumrekord...

Nem ugattak hiába:...

Nem ugattak hiába: gyerekeknek tartottak bemutatókat Kutyás bemutatóval is készültek a rendőrök a Siklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén megtartott prevenciós...

A katasztrófavédők is...

A katasztrófavédők is beszállnak a szúnyogok gyérítésébe Mohácson - Végre! Ezen a héten Mohácson is folytatódik a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője...

Szétverte egy férfi egy...

Szétverte egy férfi egy busz térelválasztóját Pécsett A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki betörte egy autóbusz térelválasztóját Pécsett.    A...

Akiket Isten szíven szúrt:...

Akiket Isten szíven szúrt: három most felszentelt pap kezdi meg szolgálatát az egyházmegyében Udvardy György pécsi megyéspüspök szombaton, a délelőtti szentmisén pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik...

Féláron vonatozhatunk...

Féláron vonatozhatunk Pécsig az orfűi fesztiválra A MÁV-START és a GYSEV június 19-22. közötti Fishing on Orfű Fesztiválra utazóknak 50 százalékos alkalmi menettérti...

Lecsap a vihar Baranyára,...

Lecsap a vihar Baranyára, Pécsett és Komlón jégeső esett Szélviharral, Komlón és Pécsen jégesővel érkezett meg a hidegfront Baranyába.   Bejött az időjósok előrejelzése,...

Szobor őrzi mától Baranya első díszpolgára, a kiváló lapszerkesztő, Báling József emlékét

Szobor őrzi mától Baranya első díszpolgára, a kiváló lapszerkesztő, Báling József emlékét Vasárnap avatták fel szülőfalujában, Fekeden Báling József egész alakos bronzszobrát a templomkertben. A Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese 2005-ben elsőként nyerte el a Baranya Megye Díszpolgára címet, de kiérdemelte Pécs Kulturális Díját is. Egykori kollégái szerint minden idők legjobb szerkesztője volt.    A vasárnapi szentmisét követően a templomkertben rendezett ünnepségen leplezték le Báling József egész alakos bronzszobrát.- Tisztelői kezdeményezték a szobor felállítását - tájékoztatta korábban lapunkat Schmidt Zoltán, a Baranya Megyei Német...

Idén is várja a diákmunkára jelentkező, 16 évesnél idősebbeket a mohácsi önkormányzat

Idén is várja a diákmunkára jelentkező, 16 évesnél idősebbeket a mohácsi önkormányzat Mohács önkormányzata július és augusztus hónapban idén is várja a diákmunkára jelentkezőket.    A lehetőséggel a  16 évesnél idősebb, de a 25. életévüket még be nem töltött, igazolt tanulói, hallgatói jogviszonnyal rendelkezők élhetnek. $articlePoll]Jelentkezni csak teljes naptári hónapra lehet, azaz a július 1-től 31-ig vagy az augusztus 1-től 31-ig tartó időszakra. A munkavégzés időtartama napi négy óra.A munkavégzésre a Busóudvarban, a Csónakkölcsönzőben, a Mohácsi Torna Egylet 1888-nál, a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál,...

Kisbusz ütközött két személyautóval a 6-os baranyai szakaszán

Kisbusz ütközött két személyautóval a 6-os baranyai szakaszán Lezárták az érintett útszakaszt.   Egy kisbusz és két személyautó ütközött össze a 6-os főúton, Zengővárkony és Mecseknádasd között vasárnap délelőtt.    A helyszínre kiérkezett pécsi hivatásos tűzoltók feszítővágóval kezdik meg a műszaki mentési munkálatokat. Az érintett útszakaszt lezárták, a balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Csaknem éhen veszejtette a...

Csaknem éhen veszejtette a kutyáját egy komlói asszony Állatkínzás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 63 éves helyi nő ellen.    Állatvédők tettek...

Átadták a POSZT díjait, a...

Átadták a POSZT díjait, a Nemzeti Színház Woyzeck című darabja lett a legjobb előadás A Nemzeti Színház Woyzeck című darabja lett a legjobb előadás a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek...

Szombaton este kiderül, kik...

Szombaton este kiderül, kik lesznek a POSZT díjazottjai A Kodály Központban rendezik szombaton a díjátadó gálát.  Szombaton véget ér a POSZT, a találkozó hagyományosan a...

Lángolt szombaton kora...

Lángolt szombaton kora délután egy ház melléképülete Baranyában A tűzoltók elfojtották a lángokat.   Kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület Vajszlón, a Szent...

Használt ruhákból készít...

Használt ruhákból készít menő csokornyakkendőket a pécsi propellerszabász Szuperhősös, traktoros vagy éppen szemüvegmintás: a csokornyakkendők tekintetében lényegében nem ismer lehetetlent az ohBoy!....

Betépve vezetett egy férfi...

Betépve vezetett egy férfi Pécsett, nem is tagadta A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki bódult állapotban vezette autóját Pécsett. ...

A siklósi helyszínelők nyerték a zsaruk megyei versenyét

A siklósi helyszínelők nyerték a zsaruk megyei versenyét Idén is a Siklósi Rendőrkapitányság helyszínelői nyerték meg a Baranya megyei döntőt.   Szerdán Almamellék-Sasrétpusztán rendezték meg a IX. Balesethelyszínelő Verseny megyei döntőjét.A verseny során a megye öt rendőrkapitányságának, valamint az Autópálya Alosztály helyszínelő párosainak elméletben, majd a gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett. Először egy szakmai tesztlapot töltöttek ki a versenyzők, majd olyan előre megrendezett, nem hétköznapi gyakorlati feladatok megoldásában mérték össze tudásukat, amelyek lehetőséget biztosítottak szakmai tudásuk elmélyítésére, és...

Továbbra is toborozzák a határvadászokat Baranyában

Továbbra is toborozzák a határvadászokat Baranyában A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja továbbra is megyeszerte népszerűsíti a rendőri hivatást.    A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. június 5-én Beremenden, a Művelődési Házban, június 12-én Pécsett, a Rendőrségi Információs Pontban, június 13-án pedig Szigetváron, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Kirendeltségén népszerűsítette a rendőri hivatást.A résztvevők a jelentkezés, a felvételi eljárás és a képzés részleteiről kaptak információkat a rendőröktől. A toborzás 2019. június 19-én 10 órakor Szalántán, a Művelődési Házban, június 20-án 13...

Lángra kapott egy személyautó Baranyában

Lángra kapott egy személyautó Baranyában A tűzoltók eloltották a lángokat.   Teljes terjedelmében égett egy személyautó Vásárosdombó külterületén. A tűzesethez a dombóvári és a sásdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral előbb megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. Az egységek az utómunkálatokat végzik a helyszínen.