Nem törődött a sérültekkel, eltekert a bringás
2019. május 31. péntek 10:37

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a kerékpárosnak az ügyében, aki Szigetvár határában a 6-os főúton történt baleset helyszínét elhagyta.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt folytatott büntetőeljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 23 éves somogyapáti férfi ellen.
Egy busz közlekedett 2018. december 6-án 6 óra 43 perckor a 6-os főúton Barcs irányából Pécs felé, amikor Szigetvár határában megelőzött egy kerékpárost, majd visszatért a sávjába. A szemből érkező terepjáró ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, összeütközött a busszal, amelynek következtében az autó az út melletti árokba sodródott.
A busz az ütközést követően letért az útról, kidöntött egy villanyoszlopot, majd egy ház falának ütközött.
A busz vezetője és egy utas könnyű, a terepjárót vezető férfi pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A kerékpáros a balesetet észlelte, azonban a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy bárki megsérült-e, illetve a segítségét sem ajánlotta fel.
A rendőrök a kerékpárost pár napon belül azonosították, majd kihallgatták.
Az ügyben a Szigetvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...
- Szerbiában nemzetközi-, Sellyén...

