Két balesethez is riasztották a mohácsi tűzoltókat
Egy személyautó borult fel Szellő település közelében, a szőlőhegy felé vezető úton kedden délután, néhány órával később pedig az M6-os autópályán történt baleset. Szellő külterületén az oldalára borult egy személyautó, majd kigyulladt kedden délután. A lángoló autó teljes szélességében elzárta a szőlőhegy felé vezető utat. A helyszínre érkező mohácsi tűzoltók egy vízsugárral oltották el a tüzet, majd a település polgármestere intézkedett a jármű elvontatásáról. A balesetben senki nem sérült meg. Egy személyautó hátulról neki ütközött egy nyergesvontatónak az M6-os autópálya...Heves zivatar miatt másodfokú figyelmeztetés Baranyában
Vasárnap erős hidegfront érkezik északnyugat felől és vonul át az országon. Hatására a Kisalföldön már hajnalban sem zárható ki egy-egy gyenge zivatar kialakulása. Ahogy a front a nap folyamán fokozatosan halad délkelet felé, várhatóan egyre kiterjedtebb és intenzívebb zivatartevékenységet okoz majd. A legerősebb zivatarokra (szél 90 km/h körül, nagyobb méretű jég, felhőszakadás) legnagyobb esély délután a Dél-Dunántúlon, estétől pedig az Alföldön van.Ön is hivatalos a lagziba: nyárádi sváb lakodalmas szombaton
A nagynyárádi Magyar-Német Baráti Kör és a német nemzetiségi önkormányzat a kör működésének húszéves jubileuma alkalmából sváb lakodalmas rendezvényt mutat be szombaton. A látványosnak ígérkező program délután öt órakor kezdődik, ekkor indul a lakodalmas menet a vőlegénnyel. A napot bál zárja, de előtte még a nagynyárádi lakodalmasokat bemutató kiállítás is nyílik.Baleset-megelőzési program...
A geresdlaki óvodások és kisiskolások Mancs kutya segítségével játékosan sajátították el a korosztályuknak megfelelő...
Finn művészek koncerteznek...
A már korábban életveszélyessé nyilvánított püspöklaki templom felújítása érdekében a Geresdlakon élő finn közösség is összefogott. Kezdeményezésükre két világhírű finn művész ad...Közös közmeghallgatáson...
A települési, a német és a horvát nemzetiségi önkormányzat tart közös közmeghallgatást csütörtökön este fél héttől a művelődési házban. A fórumon a 2013-ban elvégzett feladatokról, és...Defibrillátor vásárlására...
Saját újraélesztőt vásárolnának a véméndiek, a defibrillátor beszerzéséhez szükséges összeget adakozásból gyűjtik össze. A közösség tulajdonába kerülő berendezéssel életeket menthetnének...Rendhagyó virágosítási...
Geresdlakon esztendők óta hagyományosan meghirdeti az önkormányzat a virágosítási versenyt, így történt ez idén is. A falu lakói nemcsak kertjeiket ültetik be virágokkal, egy-egy...A fúvószene ünnepét tartják...
1969-ben a sváb zenei kultúra felélesztésére és ápolására Ahmann György vezetésével hatfős fúvószenekar alakult Babarcon. A 45...
A végénél tartanak a munkálatok a szekcsői Idősek Klubjában
Jól haladnak, s már a végéhez közelítenek a munkálatok a dunaszekcsői Idősek Klubjában. Az épületet az Ökumenikus Szeretetszolgálat több milliós támogatása, valamint a falu erre a célra fordítható forrásai felhasználásával újítják fel. Kicserélik többek között az elavult ajtókat, ablakokat, s használati meleg víz előállítására képes napkollektorokat is felszerelnek.
Töröltethető a nagymeder-bejegyzés Dunaszekcsőn
Dr. Hargitai János kormánymegbízott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke hétfőn kiadott közleményében jelezte, hogy Dunaszekcsőn törölhető az ingatlan nyilvántartásból a nagyvízi jogi jelleg, az eljárást azonban egyénileg, az ingatlanok tulajdonosainak kell kezdeményezniük.„A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) vezetője 2014 márciusában tájékoztatott arról, hogy Dunaszekcső polgármestere kezdeményezésére, a település vízkár-elhárítási tervének jóváhagyása után, a hatályos jogszabályban megfogalmazott feltételek teljesülésével, a községben az érintett...Közadakozásból készült el a tizennégy stációs keresztút
Elkészült a keresztút a szederkényi régi köztemetőben.A falu polgárainak régi kívánsága közadakozásból teljesült, a kivitelezés egy évig tartott. A tizennégy stációs keresztutat Horváth Sándor plébános szentelte fel a közelmúltban.
A finn-magyar majálison...
Elkészült a falu új, várhatóan sok érdeklődőt vonzó látványossága, a kilátó.A fából készített létesítményt a május elsejei családi napon, a finn-magyar majálison avatják fel.A programok...Ledesre cserélték a...
Befejeződött Szajkon a közvilágítás korszerűsítése.Az önkormányzat kilencmillió forintot fordított a beruházásra, ami során LED-esre cserélték a régi lámpatesteket. A befektetés a kisebb...Németek, horvátok, romák...
Nagynyárádon hagyomány, hogy április utolsó hétvégéjén tartják meg a Nemzetiségi Napot. Így lesz ez idén is, április 26-án, szombaton rendezi meg közösen a német, a horvát és a roma...Sombereken a gyerekek...
A mintegy hétmilliós költséggel készült játszóteret a Húsvéti Kavalkád címmel meghirdetett gyermekprogram keretében...
„Mindenki másképp látja":...
Mindenki másképp látja címmel fotópályázatot hirdetett a Dunaszekcsőért Alapítvány. Olyan fényképeket várnak, amelyek szorosan kötődnek a falu életéhez, a rendezvényekhez, a tájhoz vagy a...Nem állt meg a balesetet...
A cserbenhagyó gépjárművezető ügyében folytatott nyomozást vádemelési javaslattal zárták le a mohácsi rendőrök. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. január 24-én 5 órakor a Lippó és...Megváltozott a szemétszállítás időpontja áprilistól Véménden
Áprilistól megváltozott a szemétszállítás rendje a faluban. A szemetes edényeket hétfőnként ürítik, a már megszokott időpontban. Április 21-én húsvéthétfőn ugyanakkor nem lesz szemétszállítás, mivel a szemetet előző szombaton, április 19-én viszik el.Nagynyárádon az óvodásokat április 22-23-án lehet beíratni
Azokat a kisgyerekeket várják Nagynyárádon az óvodába, akik 2015. augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket. Az óvodai beíratás időpontja április 22-én és 23-án lesz reggel 8 óra és délután 4 óra közötti időpontban. Amennyiben a szülő munkában áll, úgy kettő és féléves kortól is fogadják a kisgyermeket a község intézményében. Az óvodai beíratáshoz kérik a szülőket, hogy az alábbi iratok vigyék magukkal:- a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát,- az oltási könyv másolatát,- TAJ-kártya másolatát,- a gyermek vagy a szülő lakcímkártyájának másolatát.
A Fehér Gólya Múzeumban kézműves foglalkozást tartanak
Kölkedre hívja a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság április 12-én, szombaton húsvétváró programra és jelvénygyűjtő túrájára az érdeklődőket.A Fehér Gólya Múzeumban a kézműves foglalkozás délelőtt 10 órakor kezdődik, aminek keretében tárlatvezetést is tartanak a múzeumban. A programon résztvevőit élő nyulak is várják a helyszínen. Képünkön: a március végi Kamilla és Koszta kalandjai a gólyák birodalmában címmel rendezett foglalkozás résztvevői a Fehér Gólya Múzeumban.
« Előző
672 | 693 | 714 | 735 | 756 | 777 | 798 | 819 | 840 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...

