Kincskeresés a templomkertben, tárlatvezetés az Örökségházban
Dunaszekcsőn is készülnek a szombati Múzeumok éjszakájára. A gyerekeket és a felnőtteket az Örökségházba várják június 21-én este hét órától: lesz gyöngyfűzés, lepénysütés, tárlatvezetés a házban, a felnőtteknek élménybeszámolók külföldi utazásokról, az ifjak pedig kincset is kereshetnek a templomkertben.Idén Nagynyárádon rendezik az országos sváb szépségversenyt
Tavaly Szederkény, idén Nagynyárád ad otthont a XV. Országos Kékfestő Fesztivál keretein belül, július 27-én a VIII. Országos Sváb Szépségversenynek. A rendezvény újdonsága, hogy a sváb és estélyi ruha mellett a lányok Búcsúházy Piroska budapesti divattervezőnő stílszerűen kékfestőből készült alkotásait mutatják be. A kékfestő kelmék Kovács Miklós (Tiszakécske), Sárdi János (Nagynyárád) és Horváth Tibor (Tolna) műhelyéből származnak. A versenyre tizennégy évesnél idősebb lányok jelentkezhetnek július 7-ig a nagynyárádi német nemzetiségi önkormányzatnál a jelentkezési lap...Képköznapok Dunaszekcsőn: idén is kinyit az alkotótábor
Animációs filmeket készíthetnek el öt nap alatt azok a fiatalok, akik jelentkeztek a dunaszekcsői Képköznapok elnevezésű alkotótáborba. Az egyhetes programsorozat vasárnap kezdődik, az elkészült munkákat a tábor zárónapján, az Óperencia báb és animáció fesztivál keretében mutatják be. A filmeket szakmai zsűri értékeli.Defibrillátort és...
A véméndi sportegyesület a látványsportokra fordítható támogatásból, az utánpótlás-keret terhére egy újraélesztő-berendezést és vérnyomás-mérőket vásárolt. Az eszközöket az orvosi...Babarcon dől el, melyik...
Osztályozót játszik vasárnap a kölkedi focicsapat a megyei másodosztályba jutásért. Ellenfelük a Magyarhertelend lesz, mindkét együttes a második helyen végzett a csoportjában.A feljutás...Lugio Napok: kalandtúrára,...
Idén is megrendezik a Lugio Napok időtartama (július 15-19.)alatt Dunaszekcsőn a Nemzetközi Limes Tábort. A háromnapos kalandtúrára általános- és középiskolás, nyolc-tíz...Kondor Béla munkáiból...
Koffán Károly egykori tanítványának, Kondor Béla grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás vasárnap Geresdlakon. A tárlatot Koffán Galériában kilenc órakor ifj. Koffán Károly...Szirénázó tűzoltókocsiba is...
Az elmúlt hétvégén gyereknapot tartottak Versenden, ahol a mohácsi hivatásos tűzoltók bemutatót is tartottak.A sok színes családi program mellett igazán népszerű volt a mohácsi...Több mint háromszázmillió...
Lezárult a bólyi ipari park korszerűsítésének újabb üteme, ami során többek között korszerű irodákat és szociális helységeket magában foglaló, kiszolgáló épülettel rendelkező...Túra indul vasárnap Máriakéméndről a Török-várhoz
A máriakéméndi erdőkön, a pincesoron vezet keresztül, és a 740 éves Török-várat is érintik azok a teljesítmény- s vezetett túrák, amelyek vasárnap reggel háromnegyed nyolckor indulnak a máriakéméndi önkormányzattól. Mindezzel a környék felfedezésére, megismerésére, valamint természetesen a mozgásra is kiváló alkalmat kínálnak a szervezők.Német nemzetiségi délutánra várják szombaton a szekcsőieket
Május utolsó napján, szombaton rendezi meg a német kisebbségi önkormányzat a hagyományos nemzetiségi délutánját. A 18. alkalommal sorra kerülő program délután három órakor a katolikus templomban német nyelvű szentmisével indul, majd a kitelepítési emlékmű megkoszorúzása után a szabadtéri színpadon kulturális műsor kezdődik. Fellépnek helyi iskolás és óvodás csoportok, a német vegyeskar és tánccsoport, valamint a bonyhádi nemzetiségi tánccsoport.Ingyenes vizsgálatokra jelentkezhetnek a szederkényiek
Ingyenes egészségügyi állapotfelmérésen vehetnek részt a szederkényiek pénteken délután három órától. Többek között anyajegy-vizsgálatot, testzsír-mérést, BMI-számítást lehet elvégeztetni a művelődési házban, ahol a várakozás elkerülése érdekében célszerű előzetesen jelezni a részvételi szándékot.Egészséghét Szederkényben:...
„Egészséghetet" rendeznek jövő héten a szederkényi művelődési házban. Az ingyenes előadásokon kedden, szerdán és pénteken délután szakemberek beszélnek a...Gyermeknap és...
Ezen a hétvégén változatos gyermeknapi programokkal várják a családokat Somberekre, ahol a hónap utolsó napján a Mohácsi...
Épül az egészségközpont...
Csütörtökön a környékbeli polgármesterek jelenlétében délelőtt tíz órakor kezdődött az az ünnepség, ami után hivatalosan is elkezdődik az egészségközpont építése. A falu...Míg nem volt otthon a...
Egy dunaszekcsői nő tett a napokban feljelentést a rendőrségen, mert külföldi utazásáról hazatérve nem találta otthon hagyott táblagépét és a mobilját.Kiderült, a család egyik ismerőse...A legsportosabb település...
Május 21-én Nagynyárádon a sportcsarnokban pontban éjfélkor kezdődött a kihívás napja programsorozata. Elsőnek éjszakai, lámpás számháborúba hívják a résztvevőket a Táncsics M. utcai...Sátorhely: a hat évtizeddel...
Nagy tervvel készülnek Sátorhelyen a nyári falunapra: egy a tizenkilencedik században a településen emelt, ám időközben...
Továbbra is gondot okoz a nagymennyiségű csapadék
Szederkényben egy nyolc méteres cseresznyefa dőlt az 57. számú főútra, amely félpályás útzárat okozott. A helyszínen a mohácsi tűzoltók avatkoztak be - tudatta pénteken délután Kasza Anett tűzoltó főhadnagy, katasztrófavédelmi szóvivő.A tájékoztató szerint térségünkben Olasz településen továbbra is húsz helyi lakos védekezik a polgármester vezetésével. A tegnapi állapothoz képest, amikor is két lakóház védelmére volt szükség, annyi változás történt, hogy egy újabb tizenöt méteres szakaszon vált szükségessé ideiglenes gát építése, így már három lakóingatlant érint a települési...Pályázati segítséggel fillérekért tanulhatnak németül, angolul
Angol és német nyelvi képzések indulnak Dunaszekcsőn, a jelentkezőknek - Társadalmi Megújulás Operatív Program révén kapott támogatásnak köszönhetően - a tanfolyamok árának mindössze két százalékát, 1800 forintot kell kifizetniük. A hamarosan elkezdődő, kilencven órából álló képzésekre a Teleházban várják a jelentkezőket.Kóstoló az egészségből: saláták, teák, gyümölcslevek
Egészséges, mégis finom ételeket, italokat kóstolhatnak meg a szederkényiek a családi délutánon szombaton a művelődési házban. A szabadidős egyesület az egészség jegyében rendezett, délután négy órakor kezdődő programján a gyerekeknek játszóházzal, kézműves-foglalkozásokkal kedveznek.
« Előző
672 | 693 | 714 | 735 | 756 | 777 | 798 | 819 | 840 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...

