Tűz- és baleset megelőzés: aratási konferencia Sombereken
A korábbi évekhez hasonlóan, a mohácsi katasztrófavédelmi kirendeltség idén is a betakarítási munkák kezdése előtt szervezett aratási konferenciát. A tájékoztató házigazdája ezúttal Somberek volt.A rendezvényen főként olyan kérdéseket tárgyaltak, amelyek a mezőgazdasági vállalkozók körét érintette. A június elején tartott szakmai napra a mohácsi és a bólyi járásból érkeztek az érdeklődők. A szervezésben a kirendeltség segítségére volt Ritllinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Szervezetének elnöke. A konferencia keretében a kirendeltség és a mohácsi...Felavatták Habsburg Ottó szobrát Fekeden
Vasárnap délelőtt felavatták Fekeden az utolsó Habsburg-trónörökös, Habsburg Ottó főherceg szobrát. Az ünnepségen beszédet mondott Habsburg Gyögy főherceg és Tillmann Péter, Feked polgármestere. A szobor Nyári Zsolt alkotása. Habsburg Ottó Feked díszpolgára.
Befejeződött a szekcsői művelődési ház felújítása
Elkészültek a szakemberek a dunaszekcsői művelődési ház felújításával. Az épületet pályázati és saját forrásokból újították fel, a költségek több mint harmincmillió forintra rúgtak. A beruházás első ütemében az északi szárny teljes rekonstrukciójára kerítettek sort, felújították a tetőt, kicserélt a nyílászárókat, a burkolatokat, valamint egy teakonyhát is kialakítottak, így már arra is van mód, hogy baráti társaságok, családok ott tartsák az összejöveteleiket.
Pénteken adják át a...
Pénteken délelőtt tíz órakor adják át Szederkényben az „Aranyló alkonyat" lakóotthont és az épületben helyet kapott szolgáltatóházat.Az eseményen a falu vezetői mellett részt...Német nemzetiségi...
Habling Imrénét és Czimmer Gábor Ferencet választották meg Kölkeden a német nemzetiségi önkormányzat tagjának a szavazásra jogosultak. Az időközi nemzetiségi választást azért kellett...Idén is Nagynyárád az...
A települések közötti versengésben kategóriájában - a 700 - 1499 fős helységek között - Nagynyárád lett az első a szerdán rendezett Kihívás napján, tette közzé az eseményt szervező Magyar...Dunaszekcső is felkerült a...
Néhány napja a Duna várható vízjárása már Dunaszekcsőn is nyomon követhető, az előrejelző-rendszer bővítésének köszönhetően.Bővítették az Országos Vízjelző Szolgálat dunai...Asztalosműhely égett...
Teljes terjedelmében égett egy asztalosműhelyként használt melléképület vasárnap délután Kölkeden, a II. Lajos utcájában. A tűzhöz Mohácsról riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik három...Lugio Napok: az...
Idén július 17.-19. között rendezik meg Dunaszekcsőn a Lugio Napokat, amire a faluból elszármazottakat is várják. Az egykori dunaszekcsőieket arra kérik a szervezők, személyes jelenlétük...Felújítják a sároki bekötőutat, újat építenek a határhoz
Több mint 675 millió forintos támogatásból felújítják a sároki bekötőút 2,9 kilométeres és az országhatárhoz vezető út mintegy egy kilométeres szakaszát. A sároki bekötőút 2,9 kilométeres szakasza újul meg, és az országhatárhoz vezető részen további egy kilométeren új út épül. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező végrehajtja a szükségessé vált aszfalterősítést, szélesítést és többek között kiépíti a padkát is. Ezen felül a szakemberek elvégzik a meglévő műtárgyak felújítását, a buszmegállóhelyeket szintén felújítják és burkolt földárkokat fognak kiépíteni. Az...Új polgármester már van, most a képviselők mondtak le Bezedeken
Ismét választásra készülődnek Bezedeken. A korábban lemondott polgármester utódját ugyan a napokban megválasztották Lovas Norbert személyében, április 17-én azonban feloszlatta magát a képviselő-testület. A Helyi Választási Bizottság az időközi választást 2015. július 19-re tűzte ki. A képviselő jelölt állításához szükséges ajánlások számát a helyi választási iroda vezetője állapítja meg május 26-ig. Jelöltet legkésőbb 2015. június 15-én 16.00 óráig kell bejelenteni. A választási kampányidőszak 2015. június 1-től 2015. július 19-én 19:00 óráig tart. A szavazóhelyiségben...Asszonycipelő- és csizmahajító verseny is lesz a majálison
Ebben az esztendőben is finn-magyar majálisra, családi ünnepre várják május elsején a geresdlakiakat. Délelőtt fél tizenegytől rendezik meg a „II. Hagyományos Finn Sportok Világversenyét", többek között olyan számokkal, mint a csizmahajítás, asszonycipelés. Az óvoda udvarán a gyermekek számára színes, vidám programokat is kínálnak, s ugyancsak ezen a napon adják át a falu felújított orvosi rendelőjét.
Régiós diákolmpiát, és...
Bólyban rendezik szombaton Baranya, Somogy és Tolna megyék idei nyílt megyei diákolimpiáját és a Ripszám Henrik jubileumi, egyéni és rövidtávú váltó-emlékversenyt - közölte...Több mint huszonhat millió...
Csaknem kétmilliárd forint csoportosított át a kormány egyes önkormányzatok számára működőképességük megőrzése érdekében.A pénzt száznegyven település között osztották fel, a megyében...Lovas Norbert az új...
Zimmermann-né Kovács Anikó körjegyző az MTI-nek elmondta: a győztes 103, míg szintén független vetélytársa, Monostori Antal 23 érvényes szavazatot kapott a vasárnap tartott időközi...Ketten pályáznak Bezedek...
Polgármestert választanak Bezedeken vasárnap a korábbi településvezető lemondása miatt. Zimmermann-né Kovács Anikó körjegyző az MTI-nek elmondta: a polgármesteri székért két...Pénteken oltják az...
Pénteken végzik a kutyák veszettség elleni kötelező oltását Dunaszekcsőn. A polgármesteri hivatal udvarán délután három és hat óra között adatható be az oltás, az állatorvosok...Hetente két órát...
Elindult a lovas kultúra oktatása Palotabozsokon az általános iskolások számára. Március végétől az összes tanuló heti két órát lovagolhat a településen. A képzés ingyenes.Tűz a suliban, eltűnt diákok - szerencsére csak gyakorlat volt
A hivatásos és az önkéntes tűzoltók együttműködésének erősítése volt a célja annak a gyakorlatnak, amelyet a napokban tartottak Majson, a Frey János Általános Iskolában. A feltételezett szituáció szerint tűz ütött ki az iskola egyik tantermében. A gyakorlat keretében valóban sor került az iskola teljes kiürítése: a tűzjelző megszólalása után a pedagógusok rendezetten, az előre kijelölt útvonalon és időn belül hagyták el a helyiségeket a diákokkal.A feltételezés szerint azonban három tanulónak nyoma veszett, így a tűzoltók feladata az oltás mellett az életmentés is volt. Az...A Nagynyárádra vezető utak mentén takarítottak a hétvégén
Három évvel ezelőtt Treutz Konstantin kezdeményezésére tartottak első alkalommal szemétszedési akciót a Nagynyárádra bevető utak mentén, és ezt a tavaszi takarítást a hétvégén tíz önkéntes megismételte.Mintál Tibor polgármester tájékoztatása szerint két irányban, Nagynyárádtól Bóly-, illetve Sátorhely közigazgatási határáig ezúttal mintegy negyven, egyenként 120 literes zsák szemetet gyűjtöttek össze. Képünkön: Nagynyárád, a példásan tiszta, rendezett hazai településünk madártávlatból.
Kik kapják az elismerést? Várják a kölkediek javaslatát
Március végéig tehetnek indoklással ellátott javaslatot a kölkediek arra vonatkozóan, kiknek adományozzon az önkormányzat elismeréseket. A díszpolgári címre, illetve a község kitüntető díjára vonatkozóan várják a javaslatokat, utóbbi nemcsak személyek, hanem gazdasági társaságok, egyesületek is jelölhetők.
« Előző
609 | 630 | 651 | 672 | 693 | 714 | 735 | 756 | 777 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Még pár nap, s máris kopogtat az...
- Látogatási tilalmat rendeltek el a...
- Árokba borult egy autó Mohács...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Vádat emelt az ügyészség Karácsony...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Jön az áramár-plafon, hideg...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...

