Dunaszekcső római kori értékeivel ismerkedhetünk
2015. június 25. csütörtök 09:10

Dunaszekcső római kori értékeit bemutató túrára hívják szombaton az érdeklődőket a nemzeti park munkatársai.
A régész szakember vezetésével szombaton délelőtt tizenegy órakor, a templomtóm induló könnyű séta során, a Limes vonalán fekvő Dunaszekcső római kori értékeivel ismerkedhetnek az érdeklődők.
A mai Dunaszekcső területén emelt római erődítmény mellett kialakult települést nevezték Lugionak, amely a rómaiak korában jelentős hely volt. Ott vezetett Pannónia római tartomány mentén az egyik legfontosabb transzkontinentális útvonal a limes mentén. Az erődítménynek stratégiai szempontból döntő jelentősége volt. Az évek folyamán különböző leletek kerültek elő a föld mélyéből, ezek közül is a legjelentősebb Marcus Aurelius császár mellszobra (képünkön).
Fontos a kényelmes túracipő/bakancs és az időjárásnak megfelelő túrafelszerelés megválasztása, valamint a kullancsok és a szúnyogok elleni védekezés! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. A túrát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja vezeti.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Látogatási tilalmat rendeltek el a...
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...
- Árokba borult egy autó Mohács...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Jön az áramár-plafon, hideg...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...
- Még pár nap, s máris kopogtat az...

