Ezer forinttal emelkedett a kommunális adó Lánycsókon

Ezer forinttal emelkedett a kommunális adó Lánycsókon A falu képviselő-testületének döntése értelmében idén szerény mértékben, ezer forinttal emelkedett a magánszemélyek kommunális adója. A hétezer forintos díjtételt az érintettek március 16-ig átutalással, vagy a postázott csekk befizetésével egyenlíthetik ki. A határidő betartása azért is fontos, mert addig lehet teljesíteni pótlékmentesen a kötelezettséget.

Csaknem háromszázmilliót költenek a Telelőre Szekcsőn

Csaknem háromszázmilliót költenek a Telelőre Szekcsőn Alacsony vízállás mellett is megfelelő mennyiségű víz kerülhet majd a dunaszekcsői Telelőbe, ha elvégzik a meder kotrását, valamint részben elbontják a mellékágat elzáró kövezést.   A januárban indult, teljes egészében pályázati forrásból finanszírozott, 272 millióba kerülő projekt keretében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság egyrészt meg kívánja valósítani a „Telelő" Duna részleges kotrását. Másrészt kialakítanak egy műtárgyat, amely már közepes vízállások idején is lehetővé teszi a holtág vízpótlásának biztosítását, valamint a Duna apadásakor alkalmas a víz...

Tánc és barkácsolás a hétvégi program Sombereken

Tánc és barkácsolás a hétvégi program Sombereken Fiataloknak és időseknek egyaránt érdekes programokat tartanak hétvégén a sombereki Művelődési Házban.  A péntek esti táncházban hagyományőrző német és délszláv táncokat tanulhatnak a mozogni vágyók Blum Zsanett vezetésével.Szombat este kilenc órától a számítógépes játékok kedvelői LAN-partin vehetnek részt a művházban.Vasárnap délután a farsang jegyében kézműveskedésre és barkácsolásra várják az érdeklődőket. Lehet gipszet festeni, papírálarcot vagy kekszet készíteni, a felnőttek a kötés és a nemezelés technikáját is elsajátíthatják. Bischof Péter görcsönydobokai maszkfaragó...

Borversenyre várják a...

Borversenyre várják a babarci és környékbeli gazdákat Ebben az esztendőben is megrendezik a faluban a hagyományos borversenyt.   A megméretésre jövő pénteken kerül sor. A...

Fánksütéssel búcsúztatják a...

Fánksütéssel búcsúztatják a telet Véménden Közös farsangi fánksütéssel búcsúztatják a telet Véménden pénteken délután fél négytől az ebédlőben.  Baráti társaságok,...

Idén is megrendezik a...

Dunaszekcsőn csütörtökön következik a művelődési házban a hagyományos téli szellemi vetélkedő soros fordulója.  Nagy érdeklődés övezi ezúttal is rendre jó hangulatú rendezvényt, már...

Thaiföldön veszítette...

Szörnyű tragédia történt hétfőn Thaiföldön: a 28 éves sátorhelyi Asztalos Gábor barátnőjével és barátaival pihente ki fáradalmait, amikor Bánfi Bencével motorbalesetet szenvedtek -...

A rétisasok nyomába...

A rétisasok nyomába eredhetünk Kölkeden szombaton Ismeretterjesztő gyalogtúrára hívják szombaton a természetbarátokat a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai.  A program...

Mentőhelikopter jött egy...

Mentőhelikopter jött egy idős férfiért Babarcra Vasárnap délután mentőhelikopter szállt le Babarc közepén, egy idős német férfiért, aki leesett egy fáról. A mentőket a...

Partraszállás: így kelt át harminc szarvas a Dunán Szekcsőnél - Videó!

Partraszállás: így kelt át harminc szarvas a Dunán Szekcsőnél - Videó! Ha jól számoltuk meg őket, éppen harminc szarvas dunai átkelését örökítették meg csütörtökön délelőtt Dunaszekcsőnél. Lenyűgöző felvételeket tett közzé közösségi oldalán csütörtökön egy dunaszekcsői lakos. Azt örökítette meg, amint éppen egy szarvascsorda lábal ki a Dunából aznap délelőtt. Átkelés a Dunán:[#video:2760]A helyiek elmondása szerint egyáltalán nem ritka, hogy szarvasok kelnek át a folyón, azonban az, hogy egyszerre ennyien, az valóban nem mindennapos....

Idén is kisütötték: vasárnap nyit a mézeskalács-falu

Idén is kisütötték: vasárnap nyit a mézeskalács-falu Ha karácsony, akkor a mézeskalács sem maradhat el. Különösen nem Geresdlakon, ahol idén ismét megformálták a falu minden utcáját, házát az édességből.  A geresdlaki Német Klub Kulturális Egyesület vasárnap immár kilencedik alkalommal nyitja meg Geresdlakon a Mézeskalács-falu kiállítást. A helyiek ezúttal is a falu három településrészének (Püspöklak, Geresd, Kisgeresd) pontos mását készítették el mézeskalácsból. Minden egyes darab a helyiek keze munkáját dicséri, akik rendkívül nagy műgonddal, az apró részletekre is ügyelve dolgoztak. A párját ritkító tárlaton a kevesebb, mint...

Elrepült a Sátorhelyen talált, sérült sólyom

Elrepült a Sátorhelyen talált, sérült sólyom Törött csontú, röpképtelen sólymot találtak még augusztusban Sátorhely határában. A gondos ápolás eredményeként a madár a közelmúltban el tudott repülni.  A Madártani Egyesület egyik önkéntese még augusztusban egy fiatal vándorsólymot talált Sátorhely határában.A madáron külsérelmi nyomok nem látszottak, jó kondícióban volt, de nem tudott repülni. Csak a későbbi röntgenvizsgálat során derült ki, hogy eltörött a villacsontja, ami kívülről nem volt tapintható. A megtalálást követő harmadik héten a sólymot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították. A tüzetesebb állatorvosi...

Két nő lopott egy homorúdi...

Két nő lopott egy homorúdi családi házból Kenyérpirító, hősugárzó, kávéfőző volt a zsákmányuk.  Vádemelési javaslattal zárták le a mohácsi zsaruk annak a két nőnek...

Bólyban is kampányoltak a...

Bólyban is kampányoltak a nők elleni erőszak megelőzéséért A Bólyi Polgárőr Egyesület szervezésében került sor a napokban a „Női NEM - Válasz az erőszakra" elnevezésű...

Kutyainvázió Véménden: az...

Kutyainvázió Véménden: az utcákon járkálnak, csirkékre vadásznak és féktelenül szaporodnak Ellepték a kutyák Véméndet: szabadon járkálnak a központban, a boltnál vagy éppen az általános iskolánál rendszeresen látni...

Öt községben változott az...

Öt községben változott az ügyfélfogadás időpontja Kedd helyett szerdán kereshető fel a Mohácsi Járási Hivatal ügysegédi ügyfélfogadása Majson, Lippón, Nagynyárádon, Lánycsókon...

Majson gyakorolták az...

Majson gyakorolták az önkéntes mentőcsoportok a vízkár elhárítását A mohácsi katasztrófavédelmi kirendeltség képzési tervének megfelelően Majson rendezték meg a MERSA Mohácsi Járási- és a...

Közlekedni tanultak a...

Közlekedni tanultak a kicsik és nagyok Véménden Véménden, az Európai Mobilitási Hét Autómentes Napján vettek részt a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai.A...

Valóban a bólyi buszmegálló épületében kénytelenek éjszakázni néha a várakozók?

Valóban a bólyi buszmegálló épületében kénytelenek éjszakázni néha a várakozók? Érdekes szóbeszéd terjed a bólyi lakosok körében, többen ugyanis tudni vélik, hogy már nem egy ember ragadt bent éjszakára az autóbuszmegálló épületében. Utánajártunk, valóban történt-e ilyesmi, vagy csak városi legenda.Pár éve igencsak megszépült a bólyi autóbuszmegálló, amely már modern épülettel, mosdóval, kényelmes padokkal, a nyári hőségben különösen jól eső hűvös beltérrel szolgálja ki a buszra várókat a kisváros központjában.Úgy tűnik azonban, hogy vannak, akik visszaélnek ezekkel, ezért a városüzemeltetés az ott nem buszra várók miatt úgy döntött, éjszaka nem tartja nyitva...

Egy igazán édes nap: szombaton minden a mézről szól Himesházán

Egy igazán édes nap: szombaton minden a mézről szól Himesházán Az év legédesebb napját ünneplik szombaton Himesházán, ahol második alkalommal rendezik meg a Himesi Mézes Ünnepet. A gyerekek és felnőttek sem unatkozhatnak a számos érdekes és mézről szóló program mellett. A falu népszerű rendezvényének sztárvendégei Michelisz Norbert és a Kiscsillag lesznek. A mézédes nap reggel kilenckor kezdődik, amikor a falu közös futással melegít be a további programokra. Délelőtt várja az érdeklődőket a gyógyítósátor és a gyerekeket a játszóház, de az „Állató jó" bemutató mellett a tűzoltóság is műsorozik a jelenlévőknek. Délután egy órától már...

Így horgásznak Babarcon - ha lecsap a monszuneső

Így horgásznak Babarcon - ha lecsap a monszuneső Szerda este ismét hömpölygött az esővíz a babarci utcákon.  Víg kedélyű olvasónk, Izsák János azonban nem kesergett, inkább kihasználta az alkalmat, s előkapta a horgászbotját.A Rákóczi utcában alkalmazott módszeréről nem közölt részleteket, s egyelőre az eredményről sem érkezett hír, de természetesen várjuk az erről szóló beszámolót is.