Oklevél a szekcsőiknek az eredményes közmunkáért
A napokban Pogácsás Tibor Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára személyesen fejezte ki elismerését Faller János, Dunaszekcső polgármesterének a községben 2015-ben a közmunka terén végzett kiváló és eredményes munka miatt. A faluban végzett munkát elismerő oklevéllel díjazták, amit a Belügyminisztériumban adtak át.Dunaszekcsőn az esztendő során többek között faaprítékot készítettek a közmunkások, amivel az óvodát fűtötték, szintén a közreműködésükkel építették az Idősek Otthonában a mozgáskorlátozottak számára a rámpát korláttal,a művelődési házban a szabadtéri...
Vasárnap „nyit ki" a mézeskalácsfalu Geresdlakon
November 29-én, vasárnap este hat órakor tartják Geresdlakon a Mézeskalácsfalu-kiállítás megnyitóját.A Német Klub Kulturális (Barátsági) Egyesület által szervezett Mézeskalácsfalu-kiállítás Advent első vasárnapjától lesz látható a régi iskola épületében. Az immár hagyományosnak számító tárlaton a falu mézeskalácsból elkészített mása lesz látható.
A Márton-hét méltó befejezése volt a 12. jótékonysági ovis bál Kölkeden
A Kölkedi Fehér Gólya Óvodában sem feledkeztek meg a Márton-napról, sőt ötnapos programsorozaton vehettek részt a gyerekek, amelyek során rengeteg élménnyel gazdagodtak.Kezdésnek november 9-én, hétfőn lovas kocsival látogattak a helyi lovasbirtokra az ovisok, ahol sok-sok érdekességet és információt hallhattak a lovakról. Másnap az oviban folytatódott a program, az óvónénik közösen adtak elő egy bábmesét, amit a gyerekek hangos nevetéssel és tapssal díjaztak. Az előadás végén tombolasorsoláson vettek részt a gyerekek, ami addig tartott, míg mindenki nyert egy kis ajándékot.Szerdán...
Majd' negyvennégymillió...
Újabb keretet osztott szét a Belügyminisztérium az adósság nélkül gazdálkodott települések keretében, Dunaszekcsőre 43, 9 millió forint érkezik. Tavaly 12 milliárdot, idén 9, 5...Szobrot állítanak Véménden...
Véménden mindent elkövetnek, hogy a településen élt és alkotott költő, Makay Ida emlékét méltóképpen őrizzék. A tervek szerint jövőre szobrot állítanak Véménden a falu egykori...Egy "óvodás" fehér gólyával...
Szeptember elsejétől a falu óvodájának fenntartója ismét Kölked önkormányzata lett, s az intézmény új nevet is kapott: Fehér Gólya. - A továbbiakban önálló intézményként működik az...Megerősítik a partoldalt...
Tizenhét millió forintot nyert el a település a vasút felé vezető útnál a partoldal megerősítésére.Bár vonat már nem jár Palotabozsoknál, ettől függetlenül a vasút felé vezető út jobb...Operaénekesek, dalosok...
Óhegyi Filoretti és Sárkány Kázmér az Állami Operaház magánénekesei a vendégfellépők idén Szederkényben, az immár hagyományossá vált augusztusi templomi hangversenyen, zongorán kísér idén...NagyNYÁRád fesztivállal,...
Nagynyárádon augusztus 19-én a sportnapot követően magyarországi premiert tartanak: „Az Oroszlánkirály" című két...
Sombereken helyi búzából őrölt lisztből készül az ünnepi kenyér
Hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal Sombereken minden háztartásba helyben termelt búzából készült lisztet juttattak el. A sombereki gazdák felajánlotta 24 mázsa gabonából a Garat malomban történt őrlés után 12 mázsa BL-55-ös minőségű liszt lett, amihez az egyedi, feliratos zacskókat az önkormányzat biztosította. Az új lisztből süti Schäffer József pékmester azt az kenyeret, valamint a kalácsokat, kuglófokat is, amit a szerdai arató napi ünnepségen résztvevők kóstolhatnak meg. Augusztus 19-én délután 5 órakor kezdődik az aratók és lovasok felvonulása, s a menetet...
Pénteken adják át az új kormányablakot Bólyban
Újabb kormányablakot adnak át a megyében pénteken, Bólyban, délután két órakor. Bólyban a járási hivatal épületében, dr. Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára és dr. Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott avatja fel a Baranya Megyei Kormányhivatal új típusú, akadálymentesített, modern informatikai és infokommunikációs eszközökkel felszerelt ügyfélterét.Az új kormányablakban hétfőn reggel hét órától várják az ügyfeleket. A bólyi járási kormányablak átadásával hatra bővül Baranya megyében a...Több mint huszonöt millióból újítják fel a szekcsői rendelőt
Huszonötmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a dunaszekcsői önkormányzat a háziorvosi rendelők felújítására. A hamarosan kezdődő munkálatok ideje alatt az orvosok a védőnői rendelőben fogadják a betegeket. Teljes egészében, kívül-belül felújítják a háziorvosi rendelőket Dunaszekcsőn, annak köszönhetően, hogy az önkorámányzat huszonötmillió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el erre a célra. A kivitelezés befejezési határideje október 15. Az építési munkák ideje alatt az orvosok ideiglenesen a védőnői rendelőben fogadják betegeiket, a védőnő az...A majsi lánglovagok is...
Hétszázezer forint támogatást nyert a majsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület a Belügyminisztérium pályázatán. Az idén...
Sikeresen pályáztak, új...
Nyolcmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a véméndi önkormányzat egy kisbusz vásárlásához. Új, tizennyolc személyt szállítani képest kisbuszt vásárolt az önkormányzat. A...Szűrben a falunapi gálán...
A mohácsi születésű Sárkány Kázmér, a Magyar Állami Operaház magánénekese immár tizenegyedik alkalommal biztosítja, hogy a...
Megválasztották az új...
Önkormányzati képviselőket választottak Bezedeken. Az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület áprilisban feloszlatta magát. Zimmermann-né Kovács Anikó...Csaknem kétszáz szürke gém...
Kölkeden, a szürke gémek egyetlen erdei fészektelepén kicsivel nőtt idén a költő párok száma. A tavalyi 185 párral szemben idén 196 pár fészkelését feltételezi a madártani egyesület...Falunapra hivatalosak a...
Szombaton programok sokaságával várják a véméndieket és a faluból elszármazottakat. A Közösségi Házban a rendezvény nyitányaként pénteken délután öt órakor Hruby Márk kiállítása lesz...Sombereki leánycsapat nyert a kis iskolák diákolimpiáján
A Magyar Diáksport Szövetség meghirdette kétszáz fő alatti oktatási intézmények diákolimpiájának országos döntőjét a sombereki lányok nyerték.A Békéscsapán rendezett seregszemlén az atlétikai leánycsapatok versenyében a Sombereki Általános Iskolát képviselt hat leány bizonyult a legjobbnak. A nyertes csapat tagjai voltak: Glück Zoé, Rittlinger Lenke, Kaitz Réka, Burján Evelin, Kerner Tamara, Burján Dominika (képünkön). Felkészítő testnevelő: Lichtmeszné Solt Erika.
Dunaszekcső római kori értékeivel ismerkedhetünk
Dunaszekcső római kori értékeit bemutató túrára hívják szombaton az érdeklődőket a nemzeti park munkatársai. A régész szakember vezetésével szombaton délelőtt tizenegy órakor, a templomtóm induló könnyű séta során, a Limes vonalán fekvő Dunaszekcső római kori értékeivel ismerkedhetnek az érdeklődők.A mai Dunaszekcső területén emelt római erődítmény mellett kialakult települést nevezték Lugionak, amely a rómaiak korában jelentős hely volt. Ott vezetett Pannónia római tartomány mentén az egyik legfontosabb transzkontinentális útvonal a limes mentén. Az erődítménynek stratégiai...
Fórumot tartanak a kölkedi nemzetiségi önkormányzatok
Közmeghallgatásra hívja az érdeklődőket a kölkedi német és roma nemzetiségi önkormányzat. A fórum hétfőn délután két órakor kezdődik az önkormányzati hivatal tárgyalótermében. Az elnökök tájékoztatást adnak a nemzetiségi önkormányzatok munkájáról, jövőbeni terveikről, elképzeléseikről, s természetesen a megjelentek javaslatait, kérdéseit is várják.
« Előző
588 | 609 | 630 | 651 | 672 | 693 | 714 | 735 | 756 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Első tiszti kinevezést kapott a...
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- Kommandósok csaptak le egy komlói...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

