Sombereken a gyerekek húsvéti ajándéka lett a mohácsiakhoz hasonló új játszótér
2014. április 23. szerda 07:12

A mintegy hétmilliós költséggel készült játszóteret a Húsvéti Kavalkád címmel meghirdetett gyermekprogram keretében avatták fel hétfőn Sombereken.
- A beruházással a szülők kérésének, a gyerekek örömére tett eleget az önkormányzat - mondta Csoboth Tamás, az 1600 lelkes település polgármestere. Megjegyezte, hogy a mohácsi játszóterek játékai voltak a minták, ugyanolyan, Finnországból származó eszközöket szereztek be és állítottak fel most Sombereken is.
Előzetesen a gyártó játékkínálatának listáját eljuttatták az óvodába és az iskolába, így a szülők és a gyerekek véleményét megismerve döntött a helyi képviselő-testület a beszerzésről, majd a forgalmazó szakmai közreműködésével választották ki a játékokat.
A beruházáshoz hárommilliós támogatást kapott a község a Leader pályázat keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap falumegújításra és -fejlesztésre szánt forrásaiból. Maga a játékok beszerzési költsége hatmillió forint volt, de ezen felül további egymilliót költött az önkormányzat a játszótér 100 méteres kerítésének kiépítésére, valamint az úgynevezett esési terek 80 köbméter homokkal való feltöltésére.
Képünkön: a gyerekek húsvét hétfőn vették birtokba Sombereken az új játszóteret.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

