Egy nap után sikerült eloltani a nádast Fonyódnál
Száz hektáros területen égett a nádas Fonyódnál, a Turul utca és az M7-es autópálya közötti szakaszon, amit csaknem 24 órán át tartó megfeszített munkával sikerült eloltani - tette közzé honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság péntek délután. A beszámoló szerint nyolc településről csaknem ötven tűzoltó vett részt az oltásban. A csütörtök délutáni riasztást követően a marcali, a siófoki és a keszthelyi hivatásos, illetve a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek a helyszínre, amelyet csak gyalogosan lehetett megközelíteni. Az egységek...
Eszméletlen kisbabával száguldottak kórházba a rendőrök
Az egyhetes kisbaba eszméletlen állapotban volt, amikor a szülei rendőri segítséget kértek Budapesten. A zuglói rendőrök a Nagy Lajos király útján járőröztek szolgálati autóval csütörtökön 16 óra 25 perckor, amikor melléjük érve egy autós segítséget kért tőlük. A férfi elmondta a járőröknek, hogy a Heim Pál Gyermekkórházba sietnének egy hetes csecsemőjükkel, de a nagy forgalomban csak araszolva tudnak haladni. Az autóban ült a férfi felesége, aki jelezte az egyenruhásoknak, hogy a kisbaba elvesztette az eszméletét. A rendőrök ekkor az édesanyát és a...
Több mint százezren regisztráltak a csíksomlyói pápai misére
Több mint százezren regisztráltak már a Pontifex.ro honlapon Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjére, a regisztrációt húsvét hétfőjéig meghosszabbították - közölték a szervezők csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatójukon. Oláh Zoltán kanonok, a szervezőbizottság sajtófelelőse elmondta: a regisztráltak 90 százaléka Romániából érkezik. Mintegy harmadrészük - elsősorban a környező településekről érkezők - közölte azt, hogy gyalogosan teszi meg az utat, negyedrészük vonatos, negyedrészük pedig autóbuszos érkezést jelölt meg. Hozzátette: a regisztráció során...
Halálosan megsebesített egy...
Halálos kimenetelű kutyatámadás történt csütörtökön kora délután Újszászon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település a...
Szeles, esős, de enyhe idő...
Éjszaka eleinte gyengén felhős idő lesz, majd hajnalban nyugaton megnövekszik a felhőzet, de csapadék akkor még nem...
Meg lehet-e gátolni a...
A Dunaszerdahelyi AC (DAC) tulajdonosa szerint a magyar himnusz éneklését nem lehet meggátolni, Világi Oszkár ezt arra...
Péntekig mindenki megkapja...
Péntekig befejeződik a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásról szóló értesítők postázása. A...
Májustól ismét lehet...
Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők...
Felhős-napos, kellemesen...
Erősen és gyengébben felhős időszakok váltják egymást, de összességében mindenhol kisüt csütörtökön több órára a...
Több mint száztízezren jelentkeztek egyetemre, főiskolára
Összesen 112 034-en nyújtottak be jelentkezést a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban, ez a tavalyi hasonló érték 104 százaléka - közölte Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A legnépszerűbb intézmény több szempontból is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelyet csaknem 14 ezren jelöltek meg első helyen. Alapképzésre 77 211, mesterképzésre 17 893, osztatlan képzésre 12 ezer, felsőoktatási szakképzésre 4930 diák jelentkezett. Horváth Zita felhívta rá a figyelmet, hogy bár idén...
Ajjaj, máris rájárhat a rúd az allergiásokra
Elkezdődött a nyírfa virágzása, a parlagfű után ennek pollenjére érzékenyek a legtöbben Magyarországon - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán. A virágzás két-három hétig tart - tette hozzá Páldy Anna. Ismertette, jelenleg uniós program keretében a nyír virágzásának szezonális előrejelzésén dolgoznak, hogy az érintettek időben értesülhessenek róla. Az allergiásoknak mindig javasolt figyelni az előrejelzéseket, hogy időben el tudják kezdeni a gyógyszerek szedését - mondta.
Sima lisztet kevertek egyes tönkölybúza lisztekbe
Közérdekű bejelentés alapján vizsgált 100 százalékos tönkölybúza liszteket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a hatósági ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy nagy mennyiségben közönséges étkezési búzalisztet tartalmaznak. A Nébih szerdai tájékoztatása szerint egy állampolgártól kaptak bejelentést arról, hogy egyes tönkölybúza lisztek feltehetően közönséges búzaliszttel kevertek. Az ellenőrök szúrópróbaszerűen négyféle mintát vettek. A laboratóriumi vizsgálatok igazolták a gyanút, a termékek 100 százalékos tönkölybúza liszt helyett körülbelül...
Átlagosan négyezer autóst...
Huszonnégy órás sebességellenőrző akciót tart a rendőrség ma reggel 6 órától. Évente átlagosan négyezer gyorshajtót...
Egy kicsit elromlik az idő,...
Éjjel keleten is fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, az éjszaka második felében a nyugati és középső tájakon a...
Ősztől is ingyenesen kapják...
A 2020-21-es tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez a köznevelésben és a szakképzésben - mondta az...
Többet költ idén...
Mintegy 1,5 milliárd forintot fordít az idén szemétszedési munkákra a Magyar Közút Nonprofit Zrt., közel kétszer annyit, mint...
EP-választás: már 24 pártot...
Nyilvántartásba vette az Egységes Magyar Nemzeti Néppártot a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra hétfőn a Nemzeti...
Szomjaznak a földek, de...
A felső talajréteg szárazsága már elérte a kritikus szintet, de a következő napokban marad a szárazság. A hét második felében...
Szerdán egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség
Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán, reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán. Gál Kristóf azt mondta, a Speedmarathon nevű 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nem csak a rendőrség dolga. Beszélt arról is, hogy 2018 augusztusában 31-gyel, egész évben pedig néggyel többen haltak meg közúti balesetben, mint az azt megelőző évben. Tavaly a halálos...
Hűvös reggel után kellemes meleg vár ránk kedden
Éjszaka keleten, délkeleten változóan, másutt gyengén felhős időre számíthatunk. Reggelig csapadék nem lesz. Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés valószínű, keleten, délkeleten néhol zápor kialakulhat. Hétfőn az északkeleti szél többfelé megerősödik, majd kedden a szél keletire, délkeletire fordul, és főként északkeleten erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 16 és 22 fok között alakul.
Több mint 13 ezer ingatlan cserélt gazdát márcisban
Idén márciusban 13 689 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, jóval több mint 2018 márciusában, amikor 13 426 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint. A Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint az első negyedévben 36 807 tranzakció zajlott a lakáspiacon, ez valamivel kevesebb az előző év azonos időszakában mérthez képest, amikor az ingatlan-adásvételek száma 37 213 volt. Hozzátették, a kormányzat családtámogatási lépéseinek kedvező hatása miatt a Duna House továbbra is erősödő ingatlanpiaci keresletre számít.
A rovat további témái
- Kétszintű azonosítást vezettek be az e-matrica vásárlásánál
- Korszerű mentőhelikopterek állnak szolgálatba hétfőn
- Valakit most tuti lever a víz: van telitalálatos a hatoson
- A Mi Hazánk leállítaná az értelmetlen cigányügyi programokat
- Holttestet találtak a tűzoltók egy nádas- és avartűz oltásakor
- Húsz foknál is melegebb idővel érkezik az április, eső csak a hét második felében lehet
« Előző
10962 | 10989 | 11016 | 11043 | 11070 | 11097 | 11124 | 11151 | 11178 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Orbán Viktor az ünnepen: velünk még a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...

