Sok napsütésre számíthatunk szombaton, aztán jön az eső
2019. május 10. péntek 19:20

A gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, szombat délután azonban fátyolfelhők sodródnak be nyugatról, majd kora estétől már érzékelhető felhőzetnövekedés kezdődik.
Az előttünk álló éjszaka kevés felhő lesz az égen, helyenként pára-, illetve ködfoltok is képződhetnek. Pénteken délután szórványosan alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatarok is.
Csapadékra legnagyobb esély a Dunántúlon, a Tisza vonala mentén, valamint az Északi-középhegységben van.
Szombaton késő délutántól északnyugat, nyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar, és a csapadéksáv estig hozzávetőleg a Duna vonaláig jut. Pénteken az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, az éjszakai mérséklődést követően szombaton már délnyugati, nyugati áramlás lesz a jellemző időnkénti élénkülésekkel.
Szélerősödés zivatar környezetében is előfordulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 19 és 24 fok közt várható, a déli vidékeken lesz a melegebb.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Újonnan feltárt ősi Duna-meder...
- A pécsi színpadokat is meghódítja a...
- Orbán Viktor az ünnepen: velünk még a...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Brutális karambol miatt lezárták a...

