Háromezer elektromos busz beszerzését támogatja a kormány
A kormány háromezer elektromos busz beszerzését támogatja, illetve finanszírozza ebben a ciklusban - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely (képünkön) elmondta, a kormány szerdán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előterjesztésére tárgyalt a buszstratégiáról, amelynek célja, hogy a hazai gyártásból a lehető legtöbb buszt lehessen biztosítani, valamint hogy a tömegközlekedést sikerüljön "átállítani" elektromos buszokra. Ez emissziós célokat is szolgál, és ez teszi...
MÁV: egyre több pótdíjat szednek be a bliccelőktől
Az idén márciusban a vonatokon jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel utazók 10 millió forintnyi pótdíjat fizettek be, ebből a tételből hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel. Hangsúlyozzák, nem a bliccelések aránya nőtt, hanem javult a beszedés hatékonysága. A közleményben ismertették, 2019 első negyedévében több mint 25 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ami 12 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, szintén kimagasló értékeit. A MÁV-Start szerint az...
Meghosszabbíthatják a szír terrorista előzetes letartóztatását
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványozta a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatásának meghosszabbítását - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közleményben felidézték, a március 24-én őrizetbe vett szír férfit, aki az Iszlám Állam tagja, gyanúsítottként hallgatták ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt. A kényszerintézkedés elrendelését követően végrehajtott nyomozási cselekmények alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, ezért az ügyészség...
Húsz fok, napsütés, derült...
A derült éjszakát követően csütörtökön napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Csak elvétve fordulhat elő jelentéktelen...
Új párt hozott az elárvult...
Néhány évvel ezelőtt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázati forrásból bekamerázott egy fehér gólya fészket...
Éjjel ismét fagyhat, aztán...
Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett változóan, keleten olykor erősen felhős égre van kilátás. A keleti...
Kevesebb, de még mindig sok...
Tovább csökkent, de még mindig sok a fals hívás a 112-es segélyhívón - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t. ...
Súlyos betegség után...
Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden elhunyt Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és...
Ismét van elegendő víz az...
A nemzeti park több szakmai, civil szervezet és önkormányzat együttműködésének eredményeként sikerült biztosítani a Barcs és...
Nyolcvanötödik születésnapján köszöntötték Bodrogi Gyulát
A Nemzeti Színházban köszöntötték hétfőn este a születésnapos Bodrogi Gyulát. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze számára a 85. születésnapja alkalmából a Nemzeti Színházban rendeztek ünnepséget.
Zavarta, hogy sír, eltörte öthónapos gyermeke felkarcsontját
Súlyosan bántalmazhatta öthónapos kisfiát egy ötvöskónyi férfi, a bíróság a Somogy Megyei Főügyészség ügyészének indítványára letartóztatta a gyanúsítottat - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t kedden. Az apa a megalapozott gyanú szerint február és április között többször is erőszakos magatartást tanúsított gyerekével szemben, mert feldühítette a sírása. Egyszer úgy megrángatta a csecsemő jobb karját, hogy eltört a felkarcsontja, és bántalmazta a kisfiú védelmére kelő élettársát is. A feltételezett elkövetőt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett...
Feloldotta a Nébih az országos tűzgyújtási tilalmat
Feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az MTI-hez eljuttatott közleményében a hivatal ugyanakkor óvatosságra intett, jelezve, hogy Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. A tűzgyújtási tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen szabad tüzet rakni erdőterületen, szélcsendes időszakban úgy, hogy az a környezetre veszélyt ne jelentsen. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell biztonságos eloltásáról. A tűz...
Hideg hajnal után...
Döntően zavartalanul napos idő várható kedden, de délutántól az északkeleti megyék fölé egyre vastagabb felhőzet...
Több mint 26 ezret...
A magyarok a havi átlagos kiadásnál 4 százalékkal többet, fejenként 26 482 forintot költöttek tavaly húsvétkor élelmiszerekre...
Februárban rekordot döntött...
Februárban 48,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 39,4, az...
Csaknem ötven drogost...
A rendőrség 47 embert állított elő egy V. kerületi szórakozóhelyről kábítószer-birtoklás gyanúja miatt - közölte a Budapesti...
A rendőrség a forgalmat...
Nagyon sokan indulnak útnak húsvétkor, ezért a rendőrök főleg a forgalmat, a torlódások "kiküszöbölését" segítik...
Emlékutak indulnak...
Emlékutak indulnak Csontváry Kosztka Tivadar halálának 100. évfordulója alkalmából, a program résztvevői Dalmáciában és...
Egyre melegebbre fordul az időjárás, húsz fok felett alakulnak a maximumok
Melegszik az idő a következő napokban: a leghidegebb órákban helyenként még mínuszok is lehetnek, míg napközben néhol 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfő délutánra mindenütt kitisztul az idő, ekkor az ország nagy részén már gyengén felhős, napos, száraz idő lesz. Ugyanakkor nagy területen erős lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Kedden jobbára derült, napos idő várható, de késő délután a keleti, északkeleti...
Itt vannak a hatos nyerő számai - Önnek bejött?
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy)9 (kilenc)33 (harminchárom)34 (harmincnégy)38 (harmincnyolc)42 (negyvenkettő) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;az 5 találatos szelvényekre 593 285;a 4 találatos szelvényekre 6840;a 3 találatos szelvényekre 1495 forintot fizetnek.
Harminckilenc migránst tartóztattak fel Hercegszántónál
Éjszaka 39 külföldi próbált meg jogellenesen belépni az ország területére. A rendőrök feltartóztatták és az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap 0 óra 10 perc és 2 óra 20 perc között Hercegszántó közigazgatási területén négy esetben összesen 39 külföldit tartóztattak fel. Az illegális migránsok afgán, szír, iraki és koszovói állampolgárnak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták...
A rovat további témái
- Illegális gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök
- Ötös lottó: nézze meg, gazdára leltek-e végre a milliárdok
- Még mindig várni kell a napsütésre, szomorú lesz a vasárnap
- Csütörtöktől látható a mozikban a felújított Vízipók-csodapók
- Világrekord született, Lutter Imre 24 órán át szavalt
- Pintér: a polgárőrség biztonságot nyújt az országnak
« Előző
10908 | 10935 | 10962 | 10989 | 11016 | 11043 | 11070 | 11097 | 11124 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Orbán Viktor az ünnepen: velünk még a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...

