A tisztifőorvos szerint a kötelező védőoltási rendszer példaértékű
A kötelező védőoltás ajándék a magyar rendszerben, mert a betegségekkel szemben mindenkinek térítésmentesen elérhető el a védelem - közölte a megbízott országos tisztifőorvos szerdán az M1 aktuális csatornán. Müller Cecília azt mondta, hogy szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás is, amelyet a 2018. július 31. után született gyerekek kapnak meg két sorozatban, 13 és 16 hónapos korukban. Kitért arra is, a magyar kötelező védőoltási rendszer példaértékű, mert az átoltottság olyan szintű, hogy azok is védve vannak, akik valamilyen egészségügyi ok...
Kevesebb eső, melegedő időjárás várható szerdán
Éjszaka egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, délnyugat felől a felhőzet is szakadozni kezd, északkeleten azonban borult marad az ég, és arrafelé még reggel is eshet. Szerdán délelőtt északkeleten is csökken a felhőzet, kisüt a nap, majd országszerte gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és főként a Dunántúlon alakulhat ki délutántól szórványosan zápor, néhol zivatar. A délkeleti szelet nagy területen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 20 és 25 fok között...
Legfeljebb 11 párt listája szerepelhet az EP-választáson
Lejárt kedden 16 órakor a listák bejelentésére meghatározott határidő az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak májusi választására, a hét nyilvántartásba vett lista mellett további négyet jelentettek be, azaz legfeljebb 11 párt, illetve pártszövetség listája szerepel majd május 26-án a szavazólapon. Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak listát, amelyek összegyűjtöttek 20 ezer érvényes ajánlást a választópolgároktól, az ajánlások leadására és a lista bejelentésére 16 óráig volt lehetőség. A Nemzeti Választási Bizottság korábban már hét listát...
Családi ház teraszán...
Egy kisteherautó egy buszmegállón keresztül hajtva átszakította egy családi ház kerítését, majd annak teraszán állt meg kedden...
Szeptembertől kötelező lesz...
Szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás - jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért...
Kedden lejár az EP-listák...
Lejár kedden 16 órakor az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak májusi választására állított listák bejelentésének...
Viharossá fokozódó szélre...
Riasztást adott ki kedden reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat a napközben viharossá fokozódó szélre figyelmeztetve....
Esős, szeles időjárás...
Éjszaka északkeleten csökken, az éjszaka második felétől délnyugaton megnövekszik a felhőzet, közte közepesen és gyengén...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Lesz minden a jövő héten: nyárias meleg, zápor, zivatar és még szélvihar is
A jövő héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett többször várható eső és erős, olykor viharos szél is. A hét második felében akár 28 fok is lehet, de a hét végére mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a Dunántúl déli, délnyugati részén napos idő várható, csapadék csak kis eséllyel eshet. Másutt egyre kevesebb lesz a napsütés, és északkelet felé haladva növekszik a záporeső valószínűsége. Főként északkeleten, északon elszórtan zivatar is kialakulhat. Többfelé megerősödik a...
Finisébe ért az ajánlásgyűjtés, még tucatnyi párt van versenyben
Már csak valamivel több mint két napjuk maradt a pártoknak arra, hogy összegyűjtsék a májusi európai parlamenti (EP-) választásra az induláshoz szükséges legalább 20 ezer érvényes ajánlást; tucatnyi szervezet folytat még aláírásgyűjtést országszerte azért, hogy felkerülhessen a szavazólapra. Bár a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 25 pártot vett nyilvántartásba, közülük csak 22 párt, illetve pártszövetség kérte ki az ajánlóíveket a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a támogató ajánlások gyűjtéséhez. Közülük hét - a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Fidesz-KDNP,...
Szennyvíztartályba esett és meghalt egy kétéves kisfiú
Családi házuk udvarán szennyvíztartályba esett és elhunyt egy kétéves kisfiú. Családi házuk udvarán beleesett egy szennyvíztartályba egy kétéves kisfiú szombaton este. A gyermek a helyszínen életét vesztette.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást és vizsgálja a tragédia okát, körülményeit.Valakit most tuti lever a...
Telitalálatos szelvényre bukkantak az ötös lottó 16. heti számsorsolásán, a nyertes 4,171 milliárd forinttal gazdagodott -...
Vasárnap a Dunántúlon még...
Éjszaka már változóan felhős lesz felettünk az ég, de csapadék sehol sem valószínű. Vasárnap nyugaton marad a túlnyomóan napos...
Megölte a feleségét, aztán...
A gyanú szerint megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy forráskúti férfi szombaton - tájékoztatta a Csongrád Megyei...
Megkezdődött szombaton a...
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami...
Lezuhant egy girokopter,...
Lezuhant egy légi jármű, egy girokopter a Komárom-Esztergom megyei Máriahalom térségében, a pilóta meghalt - közölte az...
Egy-két héten belül...
A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az...
Dulakodás közben meghalt egy férfi egy szórakozóhelyen
Dulakodás közben meghalt egy férfi egy veszprémi szórakozóhelyen - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője szombaton az MTI-vel. Kucsera Katalin elmondta: pénteken nem sokkal éjfél előtt a szórakozóhelyen két férfi tettlegességig fajuló szóváltásba keveredett. Dulakodás közben a 47 éves veszprémi sértett elesett, és a helyszínen meghalt. A halált okozó testi sértés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves veszprémi férfit a rendőrök elfogták.
Naná, hogy húsvétkor is: 24 migránst tartóztattak fel
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök pénteken 14 óra 20 perckor Hercegszántó közigazgatási területén 11 külföldi férfit tartóztattak fel, akik szír és iraki állampolgárnak vallották magukat. Aznap hajnalban egy 13 fős csoportot is elfogtak. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.Pénteken hajnalban ugyancsak Hercegszántónál egy másik,...
Napsütéses, nagyon kellemes idő lesz szombaton is
Szombaton is túlnyomóan derült, napos idő várható, csak főként szombaton északkeleten lehet kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szél főként a Dunától keletre pénteken többfelé, szombaton néhol megerősödik, pénteken északkeleten eleinte egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között valószínű, de a fagyra érzékeny helyeken -1, -2 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 22 fok között alakul.
A rovat további témái
- Egy hét alatt háromszor razziáztak ugyanazon a bulihelyen
- A magyar nők négyötödét meglocsolják húsvétkor
- Csecsemőt talált egy férfi, megkeresték az anyját
- Ma van az év legcsendesebb napja, Jézus halálára emlékeznek a keresztények
- Napos, meleg időjárás várható a hosszú hétvégén
- Vida József érdekeltségébe kerülhet a TV2 médiacsoport
« Előző
10881 | 10908 | 10935 | 10962 | 10989 | 11016 | 11043 | 11070 | 11097 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Szigorúbb szabályok szerint...

