A bukta után lemondott az LMP elnöksége
2019. május 26. vasárnap 22:25

Lemondott az LMP elnöksége, miután a párt nem szerzett mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson - jelentette be Keresztes László Lóránt társelnök.
- Az LMP egy helyre mindenképp számít - mondta az előzetes eredmények megismerése előtt Schmuck Erzsébet, hozzáfűzve: egy mandátummal is elérhetnek eredményeket az EP-ben, hiszen Nyugat-Európában jelentősen megerősödtek a zöld pártok, így az LMP "sokkal nagyobb frakcióba ülhet be", mint eddig.
Idézve pártja választási szlogenjét, reményét fejezte ki, hogy az emberek tudják, "Európa zöld lesz, vagy nem lesz", vagyis érzik az olyan sorskérdések súlyát, mint a klímaváltozás.
Az LMP a részvétel pártján áll - fogalmazott a párt országos elnökségének titkára. Kanász-Nagy Máté emlékeztetett arra az előzetes felmérésre, amely 40 százalék feletti részvételi arány mellett az LMP bejutását jelezte előre az Európai Parlamentbe.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Szigorúbb szabályok szerint...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

