Csaknem négymilliárdot nyerhet ma valaki az ötös lottón

Csaknem négymilliárdot nyerhet ma valaki az ötös lottón Szombaton 3,966 milliárd forint lehet a főnyeremény az ötös lottón - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. az MTI-t.     A 15. játékhéten megnyerhető összeg 3,966 milliárd forint, amely a játék történetének harmadik legnagyobb lehetséges főnyereménye; 2015-ben egy szerencsés 5,049 milliárd forinttal, 2003-ban egy másik nyertes 5,092 milliárd forinttal lett gazdagabb - olvasható a közleményben. Szelvényt feladni legkésőbb másfél órával az élő sorsolás előtt lehet - tették hozzá.

Eső, eső és megint csak eső: borús lesz a szombat is

Eső, eső és megint csak eső: borús lesz a szombat is Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor, éjszaka, illetve reggel az Alpokalja magasabban fekvő részein havas eső, havazás sem kizárt.    Az északi, északkeleti szél kezdetben többfelé megerősödik, késő estig az Alpokalján és a Bodrogköz térségében helyenként viharossá fokozódik.  Az éjszaka második felétől fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, de szombaton a nyugati és az északkeleti területeken még előfordulhatnak erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet...

A Népszavát is eladta Puch László, megvan az új tulaj

A Népszavát is eladta Puch László, megvan az új tulaj Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját - közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken az MTI-vel.     Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben - idézik Puch László eddigi tulajdonost, aki a kiadót 2016 óta a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta. Felidézték, a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát....

Puzsér: a régi baloldal...

Puzsér: a régi baloldal seftel programalkotás helyett Társadalmi vitára bocsátja programját a Jobbik és az LMP támogatását élvező Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, aki...

Bűnszervezetet számoltak...

Bűnszervezetet számoltak fel, szállodahajót is lefoglaltak Több millió eurót elcsaló, "fehérgalléros" magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, és milliárdos értékben vett zár...

Szeles, csapadékos, hűvös...

Szeles, csapadékos, hűvös idő lesz egész hétvégén Hűvösebb, csapadékosabb, sokfelé szeles idő várható a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos,...

Bëlgát szaval a rendőrség...

Bëlgát szaval a rendőrség szóvivője a költészet napján: a rendőrmunka, nagyon durva! Videó! Nem mindennapi meglepetéssel szolgált a rendőrség a költészet napján: Gál Kristóf szóvivő a Bëlga együttes egyik számának...

Ma van a magyar költészet...

Ma van a magyar költészet napja, számos programot kínálnak Színházi előadások, irodalmi estek, versbusz, koncertek és irodalmat népszerűsítő pályázatok színesítik többek közt idén a...

Illa berek, nádak, erek:...

Illa berek, nádak, erek: így fest most a leégett fonyódi nádas Elégett tojások, élettelen növényzet - ez maradt a múlt héten pusztított tűz után a fonyódi nádasból.  Százhektáros...

Szerdán mindenütt beborul az ég, esőzés várható

Szerdán mindenütt beborul az ég, esőzés várható Éjszaka erősen, illetve közepesen felhős idő várható, az Alföldön lesz kevesebb a felhő. A Nyugat-Dunántúlon több helyen esőre, záporra, az északkeleti megyékben elszórtan záporesőre lehet számítani.    Szerdán a Dunántúlon és északon jellemzően erősen felhős lesz az ég, de az Alföldön a nap első felében még szakadozottabb lesz a felhőzet, délutántól kezdve azonban fokozatosan mindenütt beborul az ég. Kora délutánig inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehet eső, illetve északkeleten záporok, majd délutántól dél felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északi,...

Ismét megtelnek a szállodák a húsvéti ünnepekre

Ismét megtelnek a szállodák a húsvéti ünnepekre Az egész országban telt házzal üzemelnek a szállodák a húsvéti ünnepekkor, a szobák átlagára pedig 5-10 százalékkal magasabb a tavalyinál - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az MTI-nek.     Budapesten teljes telt ház lesz húsvétkor, a fővárosban a két-három éjszakás foglalások jellemzőek. A négynapos hosszú hétvégén az ország összes régiójában jelentős lesz a vendégforgalom. Szabad szobát már csak elvétve lehet találni - fejtette ki. Hozzátette: minden szállástípus iránt jelentős volt az érdeklődés, az előfoglalások...

Felhős, de továbbra is meleg idő várható kedden

Felhős, de továbbra is meleg idő várható kedden A többórás napsütés mellett kedden is több helyen erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a déli tájakon pedig felhősebb körzetek is lehetnek.    Mindkét nap a Dunántúlon számíthatunk nagyobb számban záporra, helyenként zivatarra, akár még éjszaka is, másutt inkább csak néhol lehet futó zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, kedden északkeleten meg is erősödik. Átmeneti szélerősödés zivatarban is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélcsendes északi tájakon 1, 4 fok közé is...

Bővítik a magyar-horvát...

Bővítik a magyar-horvát védelmi együttműködést A Magyarország és Horvátország között védelmi együttműködés bővítéséről egyeztetett a két ország védelmi minisztere hétfőn...

Már lehet vetni a...

Már lehet vetni a Dunántúlon a hétvégi esőnek köszönhetően Már lehet vetni a Dunántúlon a hétvégi esőzésnek köszönhetően, ugyanakkor a csapadékhiány az Alföldön hátráltatja a tavaszi...

Esőkkel tarkított, de meleg...

Esőkkel tarkított, de meleg idő lesz a héten Csapadékosabb, de továbbra is meleg idő várható a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos,...

Megmentette egy idős utas...

Megmentette egy idős utas életét egy buszsofőr Felszállás közben esett el az az idős férfi, aki súlyos vérzéssel járó sérülést szenvedett egy győri buszon.  Dombi Ádám...

Sajnos elpusztult Báró, az...

Sajnos elpusztult Báró, az ország legismertebb gólyája Most már biztosra vehető, hogy az ország kedvenc fehér gólyája, Báró elpusztult, nagy valószínűséggel áramütés érte vagy...

Már csaknem négymilliárdra...

Már csaknem négymilliárdra nőt az ötöslottó főnyereménye Nem kelt el az ötöslottó főnyereménye, még mindig lehet játszani a rekord összegű nyereményért. Április 13-án, szombaton már 3...

Tizenhat határsértőt tartóztattak fel hajnalban Bács-Kiskun megyében

Tizenhat határsértőt tartóztattak fel hajnalban Bács-Kiskun megyében Bács-Kiskun megyében 16 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök vasárnap hajnalban.    A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2019. április 7-én 0 óra 5 perckor Hercegszántó közigazgatási területén 11 külföldit tartóztattak fel, akik iraki, iráni, illetve török állampolgárnak vallották magukat.Rövid idő elteltével, 1 órakor újabb 3 - magát iráni - állampolgárnak valló illegális migránst tartóztattak fel az egyenruhások Hercegszántó közigazgatási területén.Néhány óra múlva, 2 óra 45 perckor Kelebia Határrendészeti Kirendeltség...

Ötös lottó: nézze meg, elkeltek-e végre a milliárdok

Ötös lottó: nézze meg, elkeltek-e végre a milliárdok A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:    Nyerőszámok:17 (tizenhét) 45 (negyvenöt) 53 (ötvenhárom) 86 (nyolcvanhat) 87 (nyolcvanhét) Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 32 darab, nyereményük egyenként 2.628.580 forint;3 találatos szelvény 3504 darab, nyereményük egyenként 25.605 forint;2 találatos szelvény 113.939 darab, nyereményük egyenként 1725 forint.Joker: 561394

Vasárnap már ismét több napsütésre számíthatunk

Vasárnap már ismét több napsütésre számíthatunk Éjszaka többnyire gyengén felhős idő valószínű, de kezdetben északkeleten még több lesz a felhő, ott zápor is lehet, majd hajnalban nyugat felől fátyolfelhők érkeznek.    Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, délnyugaton helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Reggelig többnyire mérsékelt marad a légmozgás, vasárnap megélénkül a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 fok között valószínű.