Egy hét múlva dönthetünk hazánk EP-képviselőiről

Egy hét múlva dönthetünk hazánk EP-képviselőiről Egy hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.     A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika. A május 26-i szavazáson a...

Hat év alatt hatezer buszt cserélnek modernre

Hat év alatt hatezer buszt cserélnek modernre A nemzeti autóbusz stratégia keretében, hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken, az Ikarus székesfehérvári gyárában tett látogatását követően.     Palkovics László elmondta, hogy több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. A következő időszakban szeretnék ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni. Ezért a kormány intenzív egyeztetéseket...

Szombaton egyre több helyen várható már napsütés

Szombaton egyre több helyen várható már napsütés Szombaton több napsütésre számíthatunk, majd késő délutántól dél, délnyugat felől erőteljes felhősödés kezdődik.  Szombaton napközben a gomolyfelhő-képződésből helyenként fordul elő záporeső, az északkeleti tájakon egy-egy zivatar is, majd a késő délutáni, esti óráktól dél, délnyugat felől egyre nagyobb számban alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében pedig főként északkeleten viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 12 fok között alakul, keleten az enyhébb...

Pénzmosodára csaptak le,...

Pénzmosodára csaptak le, vitték a Ferrarit is A bűnszervezet irányítóit őrizetbe vették, luxusautókat, ingatlanokat és ingóságokat foglalt le a rendőrség.   A...

Tovább melegszik az idő,...

Tovább melegszik az idő, sok napsütés várható A hétvégén több napsütés várható, de csapadékra is készülni kell. Ezzel együtt melegszik is az idő, a nappali maximumok...

Sikeres volt a választási...

Sikeres volt a választási informatikai rendszer főpróbája Sikeres volt a választási informatikai rendszer csütörtöki főpróbája: a választási apparátus begyakorolta a választásnapi...

Az országos nappali...

Az országos nappali hidegrekord is megdőlt szerdán A fővárosi és az országos legalacsonyabb maximumhőmérsékleti rekord is megdőlt szerdán - közölte az Országos Meteorológiai...

A családvédelmi akcióterv...

A családvédelmi akcióterv öt pontja hatályba lép július 1-jén A családvédelmi akcióterv erre az évre ígért öt pontja hatályba fog lépni július 1-jén - erősítette meg a Miniszterelnökség...

Azonosítani kell a banki...

Azonosítani kell a banki ügyfeleket június 26-ig A pénzintézetek ügyfeleinek azonosítania kell magukat június 26-ig, mert ellenkező esetben zárolják a számlát -...

Huszonhat határsértőt fogtak el éjjel Bács megyében

Huszonhat határsértőt fogtak el éjjel Bács megyében A rendőrök 26 migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében.    A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyen szerdán 23 óra 15 perckor a rendőrök egy Szerbia irányából belépő vonat átkutatása során 11 - magát, iráni és iraki afgán állampolgárnak valló - külföldit tartóztattak fel.  A férfiak a tehervonat vagonjában elbújva próbáltak meg jogellenesen Magyarországra jutni.A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök csütörtökön hajnalban Hercegszántó közigazgatási területén két esetben összesen 15 külföldit tartóztattak...

Jót tett a kertkultúráknak a csapadékos időjárás

Jót tett a kertkultúráknak a csapadékos időjárás Az elmúlt hetek csapadékos időjárása jót tett a szabadföldi kertészeti kultúráknak, ugyanakkor az eső fokozza a fertőzések veszélyét - ismerteti a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács legfrissebb helyzetjelentésében.   A sok eső a talaj vízállapotát nagymértékben javította, és a lehűlés nem volt olyan mértékű, hogy károkat okozzon - hangsúlyozták. A FruitVeB szakértői szerint a szabadföldi zöldségkultúrák közül a zöldborsótáblák állapota kielégítő, a gyökérzöldségek és a vöröshagyma esetében jó átlagos termés várható, a spárgatermést...

Letiltotta a Facebook a Mediaworks által kiadott lapok hirdetési fiókjait

A rendkívül durva cenzúrára a lapkiadó vállalat közleményben reagált: tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait.  A kiadó hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztek rá, nem érkezett konkrét válasz. "Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.Ennek következtében most a közösségi oldalon olyan hírekre és tartalmakra sem tudjuk felhívni olvasóink figyelmét,...

Ismeretlen, részeg férfit...

Ismeretlen, részeg férfit talált az ágyában egy nő Idegen házba ment be ittasan egy 41 éves férfi, majd lefeküdt aludni. A rendőrök ébresztették.    Hajnalban...

Kevesebb kalauzt vertek meg...

Kevesebb kalauzt vertek meg idén az utasok Több mint negyedével csökkent a MÁV-Start jegyvizsgálói ellen elkövetett támadások száma: idén április végéig 24, tavaly, az...

5,3 százalékkal bővült a...

5,3 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye az első negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított...

Lekéste a metrót, hamis...

Lekéste a metrót, hamis bejelentéssel állt bosszút Lekéste a metrót egy 23 éves férfi a fővárosban kedd este, ezért dühében azt állította a Budapesti Közlekedési Központ...

Orbán Viktor haláláról...

Orbán Viktor haláláról posztolt a CEU professzora Ha Kaczyński oly ügyesen le tudott zuhanni... - írja sokat sejtetően a közéleti szerepléstől sem tartózkodó tudós. Ezzel kíván...

Nemzeti Légiót hozott létre...

Nemzeti Légiót hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom Nemzeti Légió elnevezéssel honvédelmi, hagyományőrző szervezetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt...

A börtönből követett el telefonos csalásokat egy férfi

A börtönből követett el telefonos csalásokat egy férfi Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki egy nyeremény ígéretével összességében mintegy 1,4 millió forintot csalt ki csaknem ötven embertől telefonon, a megszerzett pénzt pedig szerencsejátékokra fordította - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.     Szanka Ferenc közölte, a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat 47 rendbeli, különös visszaesőként elkövetett csalással, őt segítő négy hozzátartozóját, ismerősét pedig folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfi...

Márciusban is tovább szárnyalt az építőipar Magyarországon

Márciusban is tovább szárnyalt az építőipar Magyarországon Az építőipari termelés márciusban 67,6 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit a januári 24 és a februári 46,8 százalék után. Az első negyedévben 48,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     Februárhoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése. Az épületek építése márciusban 62,3, az első negyedévben 42,3 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 78,8 százalékkal, illetve a negyedévben 61,5 százalékkal múlta felül az egy évvel...

A kelleténél több a festék egy gyerekeknek szánt cukorkában

A kelleténél több a festék egy gyerekeknek szánt cukorkában A megengedettnél több kinolinsárga, és nem jelölt tartrazin színezékeket mutatott ki a szlovák hatóság gyerekeknek szánt, nyelvszínező cukorkában; a lengyel előállítású termékből Magyarországra is érkezett - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) internetes oldalán hétfőn.    A tájékoztatás szerint a színezékek kis mennyiségben biztonságosan fogyaszthatók, egyes kutatások szerint azonban nagyobb mennyiségben a gyerekeknél hiperaktivitást okozhatnak, valamint allergiás reakciókat is kiválthatnak. Ezért az Európai Unió területén kötelező...