Rejtett baranyai műemlékek nyomába eredhetünk

Rejtett baranyai műemlékek nyomába eredhetünk A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében Baranya megyében is számos különleges műemlék és izgalmas, ingyenes kísérő program várja az érdeklődőket a hétvégén.    A Miniszterelnökség koordinálásával zajló országos rendezvény kiemelt célja, hogy két napra Magyarországnak a klasszikus turisztikai célpontok között nem feltétlenül szereplő, rejtett kulturális gyöngyszemei is reflektorfénybe kerülhessenek. Most egy hétvégére olyan ritka műemléképületek és különleges helyszínek is megnyitják kapuikat, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség...

Keverőlapáttal verte el élettársát és annak szeretőjét egy baranyai birkapásztor

Keverőlapáttal verte el élettársát és annak szeretőjét egy baranyai birkapásztor A Pécsi Törvényszék a szerdán megtartott nyilvános tárgyaláson egy férfit  életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette és éjjel, erőszakkal elkövetett magánlaksértés bűntette miatt - halmazati büntetésül - 4 év 6 hónap börtönre és 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte a vádlottat, hogy kártérítés címén fizessen meg  az egyik sértettnek 50.000 forintot.    A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi élettársi kapcsolatban élt egy asszonnyal Bakonyán. Szomszédjuk volt a sértett férfi, aki a...

Szlovéniában rekordot döntött, Horvátországban nőtt a fertőzöttek száma

Szlovéniában rekordot döntött, Horvátországban nőtt a fertőzöttek száma Szlovéniában újabb napi rekordot döntött, de Horvátországban is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.     Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint kedden 123-al 3954-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta nem volt ilyen magas a fertőzések napi növekménye, az eddig - múlt heti - rekord 108 fertőzött volt. Kedden még 82 új esetről számoltak be. Szlovéniában a múlt héten két egymást követő napon emelkedett száz fölé az új fertőzöttek száma. Közel két hete nem történt új...

Megtisztítják az utak...

Megtisztítják az utak mentén elhelyezett hulladékhalmoktól Baranyát - Van mit elszállítani A Magyar Közút Nonprofit Zrt. is csatlakozott a „Tisztítsuk meg az Országot" elnevezésű kampányhoz. A program...

Homorúdon is termőföldet...

Homorúdon is termőföldet oszt a Mi Hazánk Mozgalom A vidék elnéptelenedésének megállítása érdekében, Ásotthalmon, Cserháthalápon és Homorúdon kezdődik meg a földosztás - közölte...

Lángoló családi házhoz...

Lángoló családi házhoz vágtáztak a tűzoltók Baranyában Teljes terjedelmében ég egy családi ház tetőszerkezete és egy pajta Szilágyon, a Kis utcában.    A tűzesethez a...

Száz rugót nyúlt ki egy...

Száz rugót nyúlt ki egy férfi egy baranyai kocsma kasszájából A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást.   A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 19 éves helyi férfit, aki...

Alighanem elnézte az irányt...

Alighanem elnézte az irányt egy Udvaron lebukott migráns Kamion alvázán megbújt migránst találtak a rendőrök az udvari kamionterminálban.    A rendőrök szerdán 7 óra 50...

Tovább emelkedett...

Tovább emelkedett Baranyában is a fertőzöttek száma 581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 14 460 főre nőtt a hazánkban beazonosított...

Jön a Pluszosok Egyeteme - Online követhetők a szabadegyetem előadásai

Jön a Pluszosok Egyeteme - Online követhetők a szabadegyetem előadásai „Nemcsak a húszéveseké a világ!" mottóval online szabadegyetemet hirdet Magyarország első egyeteme.    Az előadásokat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szervezésébenszeptember 21-től kezdődően hétfőnként, délután 17 órakor az interneten, Microsoft Teams rendszerben tartják meg, amelyeken előzetes regisztrációval lehet részt venni. Az előadások egy órás időtartamban egy-egy népszerű kérdéskört járnak körül. Az érdekes, sokszor a szépkorúság kérdéseit is érintő előadásokat a Pécsi Tudományegyetem kiváló kutatói, oktatói mintegy 45 perces intervallumban tartják...

Árokba borult egy kocsi Baranyában, beszorult egy ember a roncsba

Árokba borult egy kocsi Baranyában, beszorult egy ember a roncsba Árokba borult egy személyautó a Bodolyabér és Kishajmás közötti útszakaszon szerda reggel.   Egy ember a járműbe szorult. Őt a sásdi hivatásos tűzoltók emelték ki, majd átadták a mentőknek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Szennyvizet szivattyúzott az árokba egy férfi Dunaszekcsőn

Szennyvizet szivattyúzott az árokba egy férfi Dunaszekcsőn A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki kiengedte a szennyvizet Dunaszekcsőn.    A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 33 éves bátaapáti férfi ellen. A férfi március 18-án 6 óra körül Dunaszekcsőn, az egyik családi ház udvaráról egy gumitömlőt vezetett ki a ház előtti útszakaszra, majd a szennyvíztároló aknából a szennyvizet az utcán kialakított belvízvédelmi árokba szivattyúzta.A férfi kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de elmondta azt is, hogy nem...

Lánycsók térségében fogtak...

Lánycsók térségében fogtak el a rendőrök migránsokat A rendőrök három külföldi férfit tartóztattak fel Lánycsók térségében.    A rendőrök kedden16 óra 45 perckor...

Tizennégyen sérültek meg...

Tizennégyen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain, nyolcan súlyosan Négy gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetből három súlyos sérüléssel végződött.    Baranyában szeptember 7-e...

Módszeresen lopkodott...

Módszeresen lopkodott drogériákból egy komlói férfi A rendőrök eljárást indítottak egy komlói férfi ellen.    A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 30...

Életének 85. évében elhunyt...

Életének 85. évében elhunyt Bertók László, Kossuth-díjas író, költő, Pécs díszpolgára A szomorú hírt a Jelenkor adta hírül. Bertók Lászlót életének 85. évében érte a halál.   Bertók László 1935....

Lecsukatta a bíróság a...

Lecsukatta a bíróság a Kertvárosban cirkuszoló férfit A Pécsi Járásbíróság kedden egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének...

Vadászok adományoztak...

Vadászok adományoztak hiánypótló eszközöket a PTE gyermekklinikájának Kedd délelőtt adták át ünnepélyes keretek között azt az ultrahang és elektroterápiás készüléket, melyekkel a Pécsi...

Nem volt rendszám a kocsiján, felszerelte rá egy másikét

Nem volt rendszám a kocsiján, felszerelte rá egy másikét A rendőrök egyedi azonosító jel meghamisítása miatt indítottak eljárást a szentlőrinci nő ellen.    A szigetvári nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 31 éves nőt, aki egy másik jármű rendszámát szerelte fel autójára Szentlőrincen. A gyanú szerint a nő szeptember 1-je és 14-e között a saját, forgalomból ideiglenesen kivont autójának hatósági jelzéseit szerelte fel egy másik gépkocsira. Kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak elmondta, hogy mindezt azért tette, mert ki akarta próbálni a járművet, azonban rendszám nélkül nem merte vezetni.Ellene egyedi...

Ismét több százzal emelkedett a fertőzöttek száma

Ismét több százzal emelkedett a fertőzöttek száma 726 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 13 879 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Baranyában tíz új fertőzöttet azonosítottak.    Elhunyt négy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 646 fő, 4130-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 9103 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 58%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 306 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában tíz új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a számuk...

A neki segíteni igyekvő mentősökre támadt egy részeg férfi Pécsett, a rendőrök fékezték meg

A neki segíteni igyekvő mentősökre támadt egy részeg férfi Pécsett, a rendőrök fékezték meg A Pécsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittasan rátámadt a neki segítő mentősökre.    A férfi 2020 áprilisában a délutáni órákban ittas állapotban feküdt Pécs egyik sétáló utcájában. A mentőszolgálat lakossági bejelentés alapján a helyszínre ment, ahol a mentősök a járványügyi helyzetre tekintettel a férfit megpróbálták kikérdezni, majd felsegítették és a mentőautóba ültették. A mentőben szájmaszkot adtak rá, majd megpróbálták őt megvizsgálni. A férfi a vizsgálat közben többször levette...