A hét első négy napján adhatunk vért Mohácson

A hét első négy napján adhatunk vért Mohácson Csütörtökön a Pándy Kálmán Otthonban is szerveznek véradást.  A Véradó Állomáson hétfőn és szerdán reggel nyolc és dél között várják a véradókat. Kedden reggel nyolc és délután három óra között adhatunk vért.Ezen a héten csütörtökön külső helyszínen, a Pándy Kálmán Otthonban is szerveznek véradást kilenc és dél között. A véradáshoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ szám szükséges.

Tóth Péter Lóránt tanár kapta a Káplár László Jó Ember Díjat

Tóth Péter Lóránt tanár kapta a Káplár László Jó Ember Díjat Az ünnepség helyszíne a pécsváradi vár díszterme volt - 2016. május 1-jén, vasárnap. Káplár László, a tizenhárom éve, 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat - melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A kuratórium olyan személyek jelölését várja minden évben, akik a szívükkel látva egyszerűen csak teszik a...

Nepomuki-ünnep: összeállt a program, a hagyományos elemek mellett újakkal is készülnek

Nepomuki-ünnep: összeállt a program, a hagyományos elemek mellett újakkal is készülnek Szűk három hét múlva, május 20-án kezdődik városunk egyik legnagyobb szabású programsorozata, az érdeklődők ezreit vonzó Nepomuki-ünnepség. A hagyományos elemek, mint például a jánoskázás vagy a tűzijáték, természetesen idén is részei a rendezvénynek. A szervezők már várják a csónakosok jelentkezését.  Javában készülnek a busójárás után a legnagyobb szabású mohácsi rendezvény, a Nepomuki-ünnepség szervezői, olyannyira, hogy az idén május 20-án és 21-én esedékes népünnepély programja már összeállt.Két nap alatt több mint húsz rendezvényből válogathat a közönség, lesz például...

Traffipax hétfőn Mohácson...

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén Hétfőn délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...

A mohácsi kollégiumban...

A mohácsi kollégiumban gyakorlatoztak a tűzoltók Parancsnoki ellenőrző gyakorlaton vettek részt szerdán a mohácsi és véméndi tűzoltók.A gyakorlatnak a Mohácsi Radnóti Miklós...

Anyák napja: eljutni végül...

Anyák napja: eljutni végül valahogy öltől ölig - siess, amíg van hova Különös fintora a sorsnak, hogy a ma ismert anyák napja bizonyos Anna Jervis nevéhez köthető, aki maga sosem szült...

Íme az ötös lottó...

Íme az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Valódi esély van a 2024-es...

Valódi esély van a 2024-es budapesti olimpiára A Sziget fesztivál igazgatója szerint valódi esélye van annak, hogy Budapest rendezze meg a 2024-es olimpiai játékokat....

Traffipax vasárnap Mohácson...

Traffipax vasárnap Mohácson és környékén Vasárnap délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Mohácson is válogatják a tehetséges énekeseket az X-Faktorba

Mohácson is válogatják a tehetséges énekeseket az X-Faktorba Az X-Faktor stábja Mohácson is meghallgatást tart május 6-án, pénteken.Egy év kihagyás után visszatér a tévéképernyőre az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb énekes tehetségkutató showműsora. A vidéki meghallgatások már javában zajlanak, május 6-án városunkban is megmérettethetik magukat a tehetséges énekesek.Az X-Faktor stábja várja azokat a mohácsiakat, akik szeretnek énekelni és jól érzik magukat a színpadon. A jövő pénteki meghallgatásra a jelentkezőknek magukon kívül pendrive-on vagy CD-n zenei alapot kell hozniuk, amikre énekelni fognak.A mohácsi forduló este nyolc...

Egy mohácsi busócsoport is részt vett a TeSzedd! akcióban szombaton

Egy mohácsi busócsoport is részt vett a TeSzedd! akcióban szombaton A TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma, amely idén immár hatodik alkalommal valósul meg. Mohácson a Kecskeszarv Busócsoport önkéntesei szedték a szemetet.A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak" a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezik meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsák szűkebb-tágabb környezetüket. Magyarország 2014-ben csatlakozott az akcióval a „Let's Clean Up Europe!" elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság...

Traffipax szombaton Mohácson és környékén

Traffipax szombaton Mohácson és környékén Szombaton délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-14.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út14.10-15.10: Bár, Szabadság u.15.20-16.20: Mohács, Budapesti út16.30-18.00: Bár, Szabadság u. 

S. Sándorné az utcán tépte...

Garázdaság és testi sértés miatt felelhet egy pécsi asszony. A rendelkezésre álló adatok szerint S. Sándorné 54 éves pécsi asszony április 28-án 12 óra körüli időben Pécsett, egy...

A vízi műveket ellenőrzik...

A vízi műveket ellenőrzik Mohács térségében A mohácsi katasztrófavédelmi kirendeltség egy korábban meghatározott ellenőrzési ütemtervnek megfelelően végzi a vízügyi...

Szépségcsomagot kapnak a...

Szépségcsomagot kapnak a pécsi véradók jövő csütörtökön Május 5-én (csütörtökön), 8 és 17 óra között a Pécsi Regionális Vérellátó Központba várják a véradókat, ahol egy...

Traffipax pénteken Mohácson...

Traffipax pénteken Mohácson és környékén Pénteken délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...

Melegszik a levegő, de...

Melegszik a levegő, de marad az esős, szeles idő Április utolsó napjaiban is folytatódik a változékony idő: napsütésre, de esőre is számítani lehet. A május elsejei vasárnapon...

Vigyázz, kész, maraton!...

Vigyázz, kész, maraton! Pécsről indul a negyvenkét kilométeres Május 8-án rendezi a Mohács Maximal Kajak-Kenu Team a "Hazafutás" elnevezésű futóversenyt. A futók Pécsről...

Harkányban és Nagypeterden is fűtermesztőket fogott a rendőrség

Házkutatást tartottak a rendőrök egy harkányi férfi lakóhelyén szerdán (április 27-én) reggel fél hétkor, amelynek során 1502 tő, különböző fejlettségi fokú indiai kendert, valamint bruttó 940 gramm szárított növényi törmeléket találtak. A növényeket a rendőrség lefoglalta, hatóanyag-tartalmuk szakértői vizsgálata folyamatban van. A rendőrök a házból egy 41 éves férfit állítottak elő, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, a férfi a nyomozóknak részben beismerő vallomást tett. Vele szemben kábítószer birtoklása bűntett...

Dorka és Dorko: mohácsi segítséggel is gyűjtöttek a két vakvezető kutya kiképzésére

Dorka és Dorko: mohácsi segítséggel is gyűjtöttek a két vakvezető kutya kiképzésére A mohácsi Dombai Laura az egyik magyar márka PR és marketing felelőseként vett részt abban a kampányban, amelynek célja az volt, hogy vakvezető kutyák kiképzésére gyűjtsenek pénzt. Sikerrel jártak.  A Dorko magyar márka 2015 decemberében indította el „Loyalty is Royalty" című kampányát, ám valójában 2015 májusa óta készültek a projektre, ugyanis már akkor képben volt Dorko, a labrador kiskutya, akinek a kiképzésére gyűjtöttek. A program célja, hogy minden gyengén látó ember mellé kerülhessen egy profin kiképzett vakvezető kutya.A huszonhárom éves Dombai Laura...

Vádat emeltek egy mentősre támadó komlói férfi ellen

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki az őt szállító mentősre támadt - tudatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön. A vádhatóság ismertetése szerint a férfit - fejsérülése miatt - januárban mentővel szállították Pécsre a komlói kórházból. Az ittas férfi inzultálta a járműben vele együtt utazó beteget, akit többször meglökött, megütött, illetve a kötését is leszedte. A mentőápoló többszöri figyelmeztetés után megpróbálta becsatolni a járműben több alkalommal is felálló férfit, aki...