Hétvégén végre visszatér a napsütés és a meleg idő
Egyre melegebbre és egyre több napsütésre lehet számítani a hét végén, vasárnap néhol akár 27 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.Pénteken a többórás napsütés mellett még lehetnek helyenként záporok, főként a Dunántúlon néhol zivatar is kialakulhat. Megélénkül, délnyugaton megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6 és 12, a legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Szombaton többnyire gyengén felhős,...
Csokitolvajt fogtak egy mohácsi üzletben - a boltból sem jutott ki
Tetten értek szerdán Mohácson egy fiatal nőt, aki édességet és más árucikkeket akart ellopni egy üzletből.Egy mohácsi hipermarketből édességet, valamint parfümöt és tisztítószereket lopott május 18-án dél körül egy 24 éves helybeli nő, akit még az áruházban tetten értek. Gy. Anitát a rendőrök elfogták, majd előállították.Gyanúsítotti kihallgatásakor beismerő vallomást tett, vele szemben lopás megalapozott gyanúja miatt a Mohácsi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.
Folytatódik a földárverés Baranyában, régi és új területekre is lehet licitálni Pécsett
Folytatódik a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, három hektár feletti, kijelölt földrészletek értékesítése Baranya megyében. Május végén és június elején többségében olyan földterületekre licitálhatnak a gazdák, amelyeket már korábban is meghirdetett a Nemzeti Földalap.A héten kezdődő árverések ezúttal öt napon keresztül zajlanak. Május 20-án és június 1-jén 66 olyan földterületre lehet licitálni, amelyek már korábban is meghirdetésre kerültek. Az ismételten kalapács alá kerülő földterületek nagysága összesen 649 hektár, aranykorona-értéke 12...
Eredményesen szerepeltek a...
Brozovácz Mirjana 2. helyezést ért el, míg Schmidt Laura különdíjat kapott a hévégén Kaposváron rendezett vonósversenyen. Május 13-án, Kaposváron a Liszt Ferenc Zeneiskolában...Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Mohácsi és környékbeli...
A napokban tartották a német nemzetiségi szavalóverseny 12. országos döntőjét, ahol számos szép baranyai siker született....
Lebukott a véméndi férfi,...
Indiai kendert és kábítószert találtak a rendőrök egy véméndi férfi házában.Házkutatást tartottak a rendőrök május 15-én...
Mohácson szerdán,...
Városunkban szerdán fogadják a segíteni szándékozókat a Véradó Állomáson, csütörtökön Dunaszekcsőn is szerveznek...
Traffipax szerdán Mohácson...
Szerdán délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...
Most érdemes hentesnek tanulni! – Kevés a szakember, pedig szükség lesz rájuk az új mohácsi üzemben
Nincs elég a szakképzett húsipari szakmunkás Mohácson, ezért az önkormányzat és az új vágóhíd vezetése átalakította a helyiek foglalkoztatására vonatkozó megállapodást. Ennek értelmében a várostól kapott támogatás teljes összegét csak akkor kell visszafizetnie a cégnek, ha a mohácsi dolgozói létszám több mint húsz százalékkal elmarad a vállalttól. Megkérdeztük, mi lesz a pécsi vágóhíd sorsa. Javában épül a gigavágóhíd Mohácson, a munka befejezéséig már csak néhány hónap van vissza. Az üzem és a gépsorok lassan tehát rajtra készek, ám úgy tudjuk, az üzemeltetőnek komoly fejfájást...
A hét elején még fázunk, aztán ázunk, de hétvégén már melegebb lesz
A következő napokban folytatódik a változékony, kissé hűvös idő. A leghidegebb órákban helyenként fagy is lehet, többfelé várható eső, zápor, a hét második felében viszont ismét több napsütésre, 20 Celsius-fok körüli melegre lehet készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott, országos középtávú előrejelzéséből.Hétfőn és kedden több órára kisüt a nap, elszórtan alakul ki eső, zápor, esetleg zivatar. Hétfőn a leghidegebb órákban az Északi-középhegység völgyeiben gyenge fagy is lehet, talaj menti fagy több helyen várható, másutt 2-8 fok...
Traffipax kedden Mohácson és környékén
Kedden délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Mohács, Eszéki út13.00-14.00: Mohács, Pécsi út14.10-15.10: Mohács-Szőlőhegy, Bári út15.20-16.20: Mohács, Liszt F. utca16.30-18.00: Mohács, Felső-Dunasor utca
Füstölt egy autó motortere...
Füst keletkezett egy gépkocsi motorterében az M6-os sztrádán, Babarc térségében.Füstölt egy autó motortere az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Babarc térségében. Mivel a műszaki...Halállal fenyegette...
Évek óta fenyegette családját a hoboli férfi. A Szigetvári Rendőrkapitányság egy 31 éves hoboli lakossal szemben folytatott...
Boros Misi első díjas lett...
A Concours Musical de France az egyik legrangosabb nemzetközi francia zongoraverseny, melyre a junior kategóriában (18 év...
Traffipax hétfőn Mohácson...
Hétfőn délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...
Íme a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
A széchenyis diákok is...
A Mohács Térségi Általános Iskola Széchenyi Iskolájának és Völgyesi Jenő Tagiskolájának 7. osztályos tanulói izgalmas...
Nem volt ötös a lottón, de jól fizető Joker-telitalálat igen
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat) 18 (tizennyolc) 51 (ötvenegy) 59 (ötvenkilenc) 64 (hatvannégy)Joker: 21369Az 1 darab Joker-telitalálatra 91.497.375 forintot fizetnek.Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 47 darab, nyereményük egyenként 1.335.815 forint;3 találatos szelvény 3.078 darab, nyereményük egyenként 21.595 forint;2 találatos szelvény 90.641 darab, nyereményük egyenként 1.425 forint.
Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
Vasárnap délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út13.00-14.00: 57-es főút, Szajk belterülete14.10-15.10: 57-es főút, Versend külterülete15.20-16.20: Szederkény, Pécsi u.16.30-18.00: Olasz, Kossuth L. u.
A mohácsiak segítségét kéri egy gyógyíthatatlan beteg kisfiú hányatott sorsú családja
Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő dunaszekcsői kisfiúnak szervez adománygyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mohácsi Csoportja. Várják a segítő szándékozók támogatását. Ricsi 3 évvel ezelőtt egészségesnek tűnő, nyugodt, mosolygós kisbaba volt, egy jól működő családban. Fiatal, húsz év körüli szülőkkel, negyven év körüli nagyszülőkkel, az apa öccsével és bátyjával viszonylag jómódban éltek szépen berendezett dunaszekcsői házukban. Két hónap boldogság után egy rutinvizsgálaton derült ki, hogy végzetesen nagy baj van: Ricsinek „sma 1" típusú csecsemőkori...
A rovat további témái
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos tanulók
- Traffipax szombaton Mohácson és környékén
- Előadások, programok várják az érdeklődőket a mohácsi emlékhelyen
- Leszakadt egy lakóház födéme Versenden
- Állat módjára ütötte O. Dávid a komlói Kresz parknál a 15 évest
- A Dunáról nyílik fotókiállítás ma a Kossuth moziban
« Előző
16524 | 16551 | 16578 | 16605 | 16632 | 16659 | 16686 | 16713 | 16740 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Tizenhatmillióból korszerűsítették a...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Tanárként tért vissza a Kisfaludyba...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...

