Német nyelvű diák színjátszók találkoznak Sombereken
Szombaton délelőtt kilenc órától a sombereki művelődési házban rendezik meg a 24. Grundschul - Theatertag elnevezésű, diák színjátszó-csoportok találkozóját és versenyét. A házigazdák mellett mohácsi, pécsi, mecseknádasdi, nemesnádudvari, bólyi, bajai, budapesti és hartai csoportok is színpadra lépnek. A rendezvényen oklevelekkel díjazzák a legjobbakat, az elismerések átadása délután két óra körül kerül majd sor.Vádemelés lett Szigetváron a két liter bor miatt kitört verekedésből
Rablás és súlyos testi sértés miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Szigetvári Rendőrkapitányság. Egy 53 éves kispeterdi lakos tett bejelentést március 29-én 18 óra 30 perckor arról, hogy a szőlőhegyen álló présházában egy ismerőse rátörte az ajtót, megverte, majd elvitt két liter bort. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtést követően rövid időn belül megtaláltak az elkövetőt, akit előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A 30 éves botykapeterdi férfi beismerő vallomást tett. A házkutatáskor az eltulajdonított borosüveg is előkerült, amelyet a...Traffpax pénteken Mohácson és környékén
Pénteken délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-14.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út14.10-15.10: Bár, Szabadság u.15.20-16.20: Dunaszekcső, Kossuth L. u.16.30-18.00: Bár, Szabadság u.
Majd' hárommilliárd...
Ezer új munkahely létrehozását vállalta Baranyában közös pályázatában a kormányhivatal és a megyei önkormányzat. Dr. Horváth...
A hétvégén lehűlésre,...
A hétvégén esőre és lehűlésre, vasárnap akár viharos szélre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
Vándorbatyut küld szét a...
Április 22-e idén a német nemzetiség napja. A közösségtudat továbberősítése, a német nemzetiség történetének és hagyományainak tisztelete huszonegyedik századi megoldásokkal - így...Hoppál és Bencsik András...
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) meghirdette országjárását, amelynek célja olyan lakossági fórumok szervezése,...
Vigyázat, ezerrel mérnek a...
Csaknem kilencszáz magyarországi helyszínen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését ma reggel hattól 24 órán keresztül a Speedmarathon nemzetközi akció keretében. Az Európai...Traffpax csütörtökön...
Csütörtökön délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...
Roma balhé Mohácson: vádat emeltek a televízióst gyomorszájon ütő nő ellen
Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt vádat emelt a MOhácsi Járási Ügyészség az ellen a nő ellen, aki tavaly novemberben az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) mohácsi, kihelyezett ülésén gyomorszájon vágott egy nőt. A vádhatóság tájékoztatása szerint az ORÖ mohácsi ülésén részt a vádlott is, aki a nyilvános rendezvény szünetében inzultálta egy országos televízió munkatársát.A nő egy alkalommal a közgyűlésről tudósító operatőr kameráját megütötte, majd ezt követően a televízió technikusát gyomorszájon ütötte, ugyanis a vádlottnak nem tetszett, hogy a közgyűlésen...Így lehet álláskeresőből vállalkozó: várják a pályázatokat
A Baranya Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére. A támogatás célja a Baranya megyében legalább egy hónapja folyamatosan nyilvántartott álláskeresők, rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyek önfoglalkoztatásának elősegítése. A pályázatokat egy eredeti példányban - valamennyi oldalt aláírva, a kötelező mellékletekkel felszerelve, összefűzve - kizárólag postai úton lehet benyújtani, melyet tértivevénnyel feladott küldeményként kell továbbítani a következő címre: Baranya...
Traffpax szerdán Mohácson és környékén
Szerdán délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út13.00-14.00: 57-es főút, Szajk belterülete14.10-15.10: 57-es főút, Versend külterülete15.20-16.20: Szederkény, Pécsi u.16.30-18.00: Olasz, Kossuth L. u.
Rockmusical készült a...
Színpadra viszik az 1526-os mohácsi csata történetét, amely nem csak harcban, de szerelemben és cselszövésben is bővelkedik...
Szülők Szombatja volt a...
A Mohácsi Katolikus Nevelési Központ és a Veled Tartok egyesület közös szervezésében került sor a Boldog Gizella Katolikus...
Komlón rúgott be a villányi...
Rongálás miatt indult nyomozás a 48 éves villányi férfival szemben. Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy villányi lakost, aki a rendelkezésre álló adatok alapján április 17-én,...„Olvastad már?" - játékos...
A környéken egyedülálló, az olvasást népszerűsítő programot immár negyedik éve rendezik meg, amelyre a térség és a megye...
Traffpax kedden Mohácson és...
Kedden délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:...
Fórum az otthonteremtésről...
Lakossági fórumot rendez kedden délután öt órától az Ifjúsági Centrumban az önkormányzat és az OTP a családi házakrra,...
Átmeneti vízhiány várható hétfőn Dunaszekcsőn
Karbantartás miatt hétfőn reggel nyolc és dél között nem mindig fognak működni a csapok Dunaszekcsőn. Az ivóvíz-tározó mosási, karbantartási munkálatai miatt időszakos vízhiány várható hétfőn reggeltől délig a faluban. A szolgáltató, a DRV Zrt. kiemelt figyelmet fordít az ivóvíz minőségére, amelynek fenntartásához a víztornyok, medencék tisztítása, fertőtlenítése is hozzájárul. Az ezzel járó esetleges kényelmetlenségekért a lakosság megértését kérik.Hétfőn és szerdán is várják a véradókat Mohácson
A véradókat ezen a héten a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe szóló belépőjeggyel ajándékozzák meg. Mohácson hétfőn és szerdán fogadják a segíteni szándékozókat a Véradó Állomáson, pénteken a pedig a Brodarics iskolában is szerveznek véradást. A Véradó utcában található intézményben hétfőn és szerdán reggel nyolc és dél között fogadják a véradókat.Pénteken szintén adhatunk vért városban, akkor a Brodarics iskolában nyolc és dél között várják a véradókat. A véradáshoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ szám szükséges.
Mohácsi diákok nyerték a megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt
Remekeltek a mohácsi általános és középiskolás tanulókból álló csapatok a Magyar Polgári Védelmi Szövetség által meghirdetett felmenő rendszerű országos katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei fordulóját.A helyi fordulót a hét elején rendezték, amely Engert Ferenc nyugállományú polgári védelmi alezredes megnyitójával vette kezdetét. A hat általános- és kettő középiskolai versenyző csapat élményszerű versengés formájában kettő elméleti, valamint hat gyakorlati állomáson adott számot a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön- illetve más személy mentésében...
A rovat további témái
- Traffipax hétfőn Mohácson és környékén
- Hétfőnként viszik el a zöldhulladékokat Mohácson
- Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
- Kezdő és már működő vállalkozások számára is segítséget jelent a BMVK inkubátorháza
- „Feketeország" Mohácson - emlékműhely nyílik szombaton
- Traffipax szombaton Mohácson és környékén
« Előző
16659 | 16686 | 16713 | 16740 | 16767 | 16794 | 16821 | 16848 | 16875 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Tizenhatmillióból korszerűsítették a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Tanárként tért vissza a Kisfaludyba...

