Mohácson is válogatják a tehetséges énekeseket az X-Faktorba
2016. április 30. szombat 15:26

Az X-Faktor stábja Mohácson is meghallgatást tart május 6-án, pénteken.
Egy év kihagyás után visszatér a tévéképernyőre az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb énekes tehetségkutató showműsora. A vidéki meghallgatások már javában zajlanak, május 6-án városunkban is megmérettethetik magukat a tehetséges énekesek.
Az X-Faktor stábja várja azokat a mohácsiakat, akik szeretnek énekelni és jól érzik magukat a színpadon. A jövő pénteki meghallgatásra a jelentkezőknek magukon kívül pendrive-on vagy CD-n zenei alapot kell hozniuk, amikre énekelni fognak.
A mohácsi forduló este nyolc órakor kezdődik a Szabadság utca 14. szám alatt található vendéglátó egységben.
A meghallgatáson sikeresen szereplő versenyzőknek lehetősége lesz bekerülni a fővárosi, zsűri előtt történő selejtezőbe, ahonnan akár az élő műsorig is eljuthat. A tét minden eddiginél nagyobb, hiszen soha nem volt még akkora a nyeremény az X-Faktorban, mint idén. Az egy éven keresztül járó havi 1 millió forint mellett 2016-ban a műsor győztese már összesen 15 millió forintot kap karrierjének beindítására.
K.A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Demokrácia Központot hozott létre a...

