Martina Tibor immár harminchárom éve országos csúcstartó a 400 méteres távon
2018. október 28. vasárnap 10:57
Nem túlzás, világviszonylatban is ritkaságszámba megy, ha egy sportoló rekordját évtizedekig nem sikerül megdönteni. Martina Tibor esetében ez a helyzet: az egykori atléta 1985-ben olyan négyszáz métert produkált, amilyenre az ifjúsági kategóriában azt követően nem akadt példa.
Martina Tibornak több mint harmincöt éves emlékeket kellett felidéznie, amikor a pályafutása kezdetéről érdeklődtünk.
- Az általános iskolai tanulmányaim vége felé kezdtem atletizálni. Remek csapatba kerültem az MTE-nél - fogalmazott. - Gimnáziumba szintén Mohácson jártam, így maradtam az egyesületnél. Jót tett a fejlődésemnek, hogy kiváló közegben, idősebbek között készülhettem, soha nem volt kérdés, hogy megyünk-e az edzésekre. A viszonylag egyszerűbb körülmények sem taszítottak minket, sőt, adott esetben előnyös is volt, hogy a nehéz felkészülés után a versenyeken a megszokottnál jobb pályákon mérethettük meg magunkat - folytatta.
1983-ban a serdülők között 200, 400 és 800 méteren is országos bajnoki címet nyert, egy évvel később pedig kiváló ifjúsági sportoló kitüntetést kapott.
Az eredmények tekintetében a legjobb év 1985 volt. Ebben az esztendőben a németországi (akkor az NDK-hoz tartozó) Cottbusban képviselhette a magyar színeket a nyári ifjúsági Európa-bajnokságon. Martina Tibor a négyszáz méteres távon negyedik helyen végzett, 46.75 másodperces országos ifjúsági csúccsal. Érdekesség, hogy ezt a rekordot immár több mint harminchárom éve nem sikerült megdönteni az ifik mezőnyében. Ugyanezen a kontinenstornán a váltó tagjaként is megmérette magát, a csapat negyedik lett.
Az érettségit követően a Budapest Honvédhoz igazolt, ám a folyamatos sérülések miatt a korábbi jó eredmények elmaradtak. Végül huszonöt évesen úgy döntött, befejezi aktív pályafutását. Mivel a tanulást is szem előtt tartotta, agrármérnöki diplomát szerzett, később pedig vállalkozást alapított, napjainkban egy húsüzletet működtet Mohácson.
A sporttól azonban nem szakadt el, az MTE atlétikai szakosztály vezetőjeként tevékenykedik, valamint az egylet elnökségének is tagja.
Feleségével három gyermeket nevelnek: Eszter és Fanni szintén az atlétikában értek el szép eredményeket - előbbi a válogatottban is szerepelt, utóbbi pedig többször állhatott fel országos versenyeken a dobogóra. Bálint az evezősöknél sportol, ő is tagja lehetett a nemzeti csapatnak.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésesre fordul az...
- Vizsgálják a receptre felírható...
- Romlanak a kilátások, egyre több...
- Esküt tett az új mohácsi...
- Nagybaracskán fogtak el egy német...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elhagyott tárcából lopott pénzt egy...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Csütörtökön tartja alakuló ülését...
- Orbán Viktor: Brüsszel meg akarja...