Dorka és Dorko: mohácsi segítséggel is gyűjtöttek a két vakvezető kutya kiképzésére
2016. április 28. csütörtök 09:58

A mohácsi Dombai Laura az egyik magyar márka PR és marketing felelőseként vett részt abban a kampányban, amelynek célja az volt, hogy vakvezető kutyák kiképzésére gyűjtsenek pénzt. Sikerrel jártak.
A Dorko magyar márka 2015 decemberében indította el „Loyalty is Royalty" című kampányát, ám valójában 2015 májusa óta készültek a projektre, ugyanis már akkor képben volt Dorko, a labrador kiskutya, akinek a kiképzésére gyűjtöttek. A program célja, hogy minden gyengén látó ember mellé kerülhessen egy profin kiképzett vakvezető kutya.
A huszonhárom éves Dombai Laura Mohácson született, a Kisfaludy Károly Gimnáziumban érettségizett, majd a fővárosba került, ahol 2015 novemberétől többek között a Dorko PR és marketing felelősként dolgozik.
- Számos izgalmas feladat mellett, már munkásságom elején megkaptuk egyik kedves kolléganőmmel a Loyalty is Royalty projektet, aminek nagyon örültem. Nagy felelősség egy ilyen hangvételű kampány megszervezése és levezénylése, hiszen a nemes cél érdekében minden apró részletet ki kell dolgozni. A téma megköveteli a komolyságot és a színvonalat. Mivel Dorko kutyusunk ekkoriban még nevelőszülőknél volt, sokat találkoztunk vele. Nem csak erőt, lelkesítést is kaptunk tőle minden egyes alkalommal. Szerveztünk több kampányfotózást is, ahova számos hazai ismert embert hívtunk el, hogy arcukkal álljanak az ügy mellé. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenki azonnal igent mondott a felkérésre.
Elismert sportolók, köztük Lékai Máté, Nagy László, Juhász Roland, Torghelle Sándor, Feczesin Róbert, Vojvoda Dávid, Hárai Balázs, Lóránt Péter, Tápai Szabina, Szekeres Klára, Kucsera Gábor is csatlakoztak a projekthez, de művészek, színészek, színésznők, előadók, fényképészek, tervezők, modellek, szépségkirálynők és együttesek is szívesen nevüket adták a Loyalty is Royalty kampányhoz.
Sorban állnak értük
Magyarországon az 1970-es évektől foglalkoznak vakvezető kutya képzéssel, amivel a vak- és gyengén látó embereket szeretnék segíteni. Egy 2015-ös adat szerint Magyarországon mintegy 80 ezer látássérült él és mindössze 112 tanúsítvánnyal rendelkező vakvezető kutya. Ez a megdöbbentő tény leginkább annak köszönhető, hogy a kutyák kiképzése idő- és pénzigényes folyamat, csaknem két évig tart és kétmillió forintba kerül. Az egyik legnagyobb vakvezető kutya kiképző iskola Budapesten található, ahol az évi 10-12 kutyára körülbelül hetvenen állnak sorba.
- Alapos felkészülést és szervezést követően rendeztünk egy zártkörű jótékonysági estet egy budapesti étteremben, ahova a sajtón kívül a kampány "arcai", valamint főszereplője Dorko is eljöttek. Till Attila volt házigazda, aki a hűség és önzetlenség témakörben tette fel kérdéseit Mocsai Lajosnak, volt kézilabda szövetségi kapitánynak, aki figyelemre méltó sztorikat vett elő sportolói múltjából. A színpadon megszólalt többek között Fenyvesi Zoltán, kerekesszékes blogger, dr. Hevesi Krisztina, pszichológus, illetve Morosits Darinka, a vakvezető kutyaiskola egyik kiképzője is. Emelte az este színvonalát és komolyságát Agárdi Szilvia, a gyengén látó énekesnő fantasztikus előadása, valamint Deniz "Csoda" dalának elrappelése. Gém Péter, a Dorko magyar márka tulajdonosa megható és egyben lelkesítő beszéde is inspirálta a vendégeket az adományozásra, amire lehetőség nyílt a rendezvény folyamán. Természetesen a jótékonysági est csak egyfajta rajtköve volt a kampánynak, a gyűjtés csak ezután indult be igazán.
A Loyalyty is Royalty kampánynak köszönhetően sikerült annyi sapkát, pólót és utalványt eladniuk, hogy összegyűlt az a mérhetetlenül magas összeg is (1.800.000 Ft), amit Dorko után már egy újabb vakvezető kutya, Dorka kiképzésére ajánlhattak fel. Dorko 6 hónapos koráig nevelőszülőknél volt, de mára már a Magyar Vakok és Gyengén Látók Országos Szövetségének a Kutyaiskolájában készül szakértő kiképzőivel élete hátralevő feladatára.
Képünkön: Dorko, a labrador a kampányfotózáson.
Erdélyi Bianka - Fotó: dorko.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Egy dunaszekcsői, csalásra...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...