Székelyföldi árvaházak javára rendeznek jótékonysági gálastet a Kodály Központban
A Pécsi Balett és a Szent István Lovagrend jótékonysági gálaestet szervez a csíksomlyói árvaházak javára március 18-án a Kodály Központban. A legnevesebb magyar operaénekesek: Kolonits Klára, Wiedemann Bernadett, Kovácsházi István, a Magyar Állami Operaház vezető szólistái, Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház erdélyi származású fiatal baritonistája, a világ vezető operaházainak és a New York-i Metropolitan Opera ünnepelt sztárja, Dinyés Dániel zongoraművész és Szécsi Máté operaénekes, a ZsÖK programigazgatója fogtak össze a Pécsi Balettel és a VoiSingers kórussal,...
A munka dandárján már túl vannak, várhatóan április végéig elkészül az új mohácsi piac
Jól halad a mohácsi piac átépítése, a félmilliárd forintba kerülő beruházás eredményeként hamarosan egy vadonatúj létesítményben vásárolhatunk. A munkálatok várhatóan április végén fejeződnek be. A munka dandárján már túl vannak a piac átépítésén dolgozók: az új épületek szerkezetkészek, jelenleg egyebek mellett a térburkolatokat készíti, a folyamatban vannak az emeleti parkoló feletti acélszerkezetek lakatosmunkái is. A régi, csarnokot és a hozzá tartozó egyéb építményeket az 1970-es években alakították ki, azóta csupán kisebb, a működés elégséges feltételeihez...
Dunaszekcsőn lopott kábeleket egy mohácsi férfi
A mohácsi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy dunaszekcsői telephelyről lopott. Egy 34 éves mohácsi férfit fogtak el a rendőrök csütörtökön 9 óra 45 perckor Dunaszekcsőn, a Kossuth Lajos utcában. A gyanú szerint a férfi január 30-a és február 5-e között lefeszítette a lakatot egy dunaszekcsői telephely kapujáról, majd a telephelyen található vezérlő szekrényből kábeleket tulajdonított el. A rendőrök a férfit kihallgatták gyanúsítottként, amely során beismerte a lopást, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy az eltulajdonított kábeleket leadta egy...
Álláslehetőség:...
A Mohácsi Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet pénzügyi-számviteli ügyintéző álláshely betöltésére. A...
Engem is hazavárnak:...
A Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata baleset-megelőzési céllal rajzpályázatot...
Fekete András busójárásról...
Téli mesék címmel nyílik csütörtökön kiállítás Fekete Andrásnak a mohácsi busójárásról tíz év alatt készült felvételeiből a...
Fekete András busójárásról...
Téli mesék címmel nyílik csütörtökön kiállítás Fekete Andrásnak a mohácsi busójárásról tíz év alatt készült felvételeiből a...
Harminc éve szentelték...
Szent II. János Pál pápa Mayer Mihály akkori szekszárdi plébánost 1988. december 23-án címzetes püspökké és pécsi...
Különleges busz is segíti a...
A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa és Baranya Megyei Kormányhivatal között az elmúlt év végén kötött...
Díjeső után: hazatérne a káoszból szülővárosába, Pécsre Pozsgai Zsolt rendező
2018 januárjában rendezte meg a reformációról szóló Megszállottak című filmjét a pécsi kötődésű rendező, ami azóta már számos nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat. Pozsgai Zsolttal beszélgettünk, akit januárban Madách-díjjal tüntettek ki. - A Megszállottak című alkotása eddig hat díjat nyert el, Önt pedig januárban Madách-díjjal tüntették ki. Mit jelentenek Önnek ezek a díjak? - A film díjai sokat jelentenek a számomra, hiszen ahol nyertünk, az mind szakmai nemzetközi fesztivál volt. Csak olyan fesztiválokra neveztünk, amelyeknek szakmai tekintélyük van. Úgy...
Bírósági fogalmazókat keresnek, Mohácson is van szabad álláshely
Országszerte 31 bírósági fogalmazói álláshelyre pályázhatnak az év első felében a jelentkezők. 2019. I. félévében a fővárosban és 12 megyében, összesen 31 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.A Pécsi Törvényszék illetékességi területén a Pécsi Járásbíróságra egy, a Komlói Járásbíróságra egy , a Mohácsi Járásbíróságra szintén egy , összesen három fogalmazói álláshelyre pályázhatnak a jelentkezők, melynek részletes feltételeit a Pécsi Törvényszék honlapján és a Magyarország Bíróságai...
Láncfűrészt is lopott, elfogták a mohácsi rendőrök
Befejezte a nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság az ellen a 49 éves férfi ellen, aki egy hásságyi családi házba tört be. Lopás gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 49 éves pécsi férfi ellen, aki 2018. október 30-án délelőtt betört egy hásságyi családi házba, majd onnan ellopott egy televíziót, egy fűkaszát, egy sövényvágót, egy benzinmotoros láncfűrészt, valamint egy karórát. A rendőrök a nyomozás során a feltételezett elkövetőt egy napon belül beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során részletes, beismerő vallomást tett. A férfi elmondta,...
Bál után hazafelé: lerúgta...
A Pécsi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat egy fiatal nő ellen, aki ittas állapotban...
Tovább csökkent az...
Egyre kevesebb szállásadó próbálja kijátszani a jogszabályokat Pécsett az ellenőrzéseknek köszönhetően. Jelentősen nőtt az...
Keresztes: az LMP nem...
Az LMP nem hajlandó lemondani a parlamenti politizálásról és nem engedi át "az Országgyűlés terepét" a Fidesznek a...
Villámcsapással is...
Néhány hete már a hétmilliós költséggel beszerzett ultrahangos vágókészülékkel is végeznek operációkat a város és térsége...
Két helyen is kidőlt fa...
Kedden két olyan esetben vonultak a megye tűzoltói, amikor fa dőlt az útra, és akadályozta a forgalmat. A 66. sz....
Anyakönyvi hírek: Isten...
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi...
Rokona igazolványával parkolt Siklóson, előállították
Más nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkolt Siklóson egy 62 éves férfi, a rendőrök előállították. Közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon egy 62 éves vokányi lakos ellen. A férfi egy rokona nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkolt 2019. február 5-én 10 óra körül Siklóson, az egyik áruház parkolójában, ezért a rendőrök előállították. A gépkocsivezető gyanúsítotti kihallgatása során beismerte tettét, a rendőröknek elmondta, hogy figyelmetlenségből állt be a...
Puzsér Róbert Pécsett: először az ellenzéket kell leváltani!
Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint "először az ellenzéket kell leváltani, azután lehet kormányt váltani". A publicista kedden Pécsen, az LMP és a Jobbik vezetőinek részvételével megrendezett, 21. századi kihívások - 21. századi válaszok című fórumon azt mondta: "ez egy olyan rossz hír, amit az ellenzéki érzelmű magyarok nem akarnak hallani". Puzsér Róbert közölte: jelenleg az ellenzék súlypontja továbbra is "Gyurcsány Ferencen belül van", ezért ha a kormányt a mostani ellenzék le is váltja, az...
Matisse tanítványának nyílik kiállítása a Modern Magyar Képtárban
A Képtári Tárlatok Pécsi Műbarátoknak sorozat keretében kiállítás nyílik Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) festőművész a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében őrzött alkotásaiból a JPM Modern Magyar Képtárban (Pécs, Papnövelde utca 5.) A Képtári Tárlatok Pécsi Műbarátoknak kiállítás sorozat része, hogy alkalmanként a Modern Magyar Képtár gyűjteményének raktár anyagából válogatva mutatja be egy-egy művész életművét. Míg Perlrott Csaba Vilmos három alkotása is szerepel a pécsi múzeum állandó kiállításán, hiszen meghatározó egyénisége volt a magyar festészetnek, ezen...
A rovat további témái
- Kigyulladt és kiégett egy autóbusz az Orfűre vezető úton
- Baranyában sem oldják fel a látogatási tilalmakat a kórházakban
- Már félidejénél tart a sportolók teljesítményének legális növelését vizsgáló pécsi kutatás
- Zeneismeret szakmai napot tartanak szerdán a SLAMI-ban
- Ketten is betörtek ugyanabba a házba, elfogták őket
- Felborult egy személykocsi a 6-oson, Pécsváradnál
« Előző
12501 | 12528 | 12555 | 12582 | 12609 | 12636 | 12663 | 12690 | 12717 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Negyvenéves a mohácsi Szent Ferenc...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Széchenyi tér, parkolóház, Csatatéri...
- Gyurcsány: Mesterházy vagy Bajnai...
- Rögös út a sikerhez: a Török család...
- Újabb lépés a mohácsi Duna-híd felé:...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...

