Nem álltak le: ismét egyre több migráns próbál bejutni a baranyai határszakaszon
Idén már a nyár végéig annyi illegális határátlépőt fogtak el Baranya megyében, mint tavaly egész évben. A statisztika bizonyítja, hogy a migráció problémája nem szűnt meg, a kerítésnek és a határvédelmi rendszernek köszönhetően azonban lényegében lehetetlen küldetés besurranni az országba. Hihetetlen nyomást kellett kezelnie a baranyai határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőröknek 2015-ben, a migrációs válság csúcsán. Abban az évben egészen pontosan 36 013 esetben intézkedtek tiltott határátlépés miatt a megye területén. A balliberális politikai körökben már akkor is...
Baranyában idén már nem pusztítják a szúnyogokat
Utolsó hetébe lépett a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés. Ezen a héten még 63 településen lesznek kezelések, Csongrád megyében és a Tisza-tó partján fognak permetezni földi módszerrel. A szeptemberi meleg, csapadékos időjárás kedvez a csípőszúnyogok szaporodásának. Ennek ellenére szervezett beavatkozásra az elmúlt napokban csak néhány helyen, a fővárosban és a Dráva mentén volt szükség. A szakértői vizsgálatok szerint csípőszúnyogok jelenleg a Tisza-tónál és Csongrád megye egyes településein fordulnak elő nagyobb számban. A korai...
Operarajongók figyelem: évszázadokig elfelejtett mű újkori bemutatóját tartják Pécsett
Csaknem háromszáz év után csendül fel először Joseph Bodin de Boismortier Ámor utazásai című operája szeptember 21-én Pécsen - tájékoztatta a rendezvénynek otthont adó Kodály Központot üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. hétfőn az MTI-t. Mint azt a ZSÖK közleményében írja, a barokk opera az elmúlt évszázadokban méltatlanul feledésbe merült, szeptember 21-én négy világhírű szoprán, a Purcell kórus és az Orfeo Zenekar közreműködésében hangzik fel a baranyai megyeszékhelyen. Az előadás modern kiadását - amelyről ezúttal lemezfelvétel is készül - kifejezetten...
Kevesebb fecske fészkelt...
Az idén nyolc baranyai településen végeztek fecskeszámlálást a madártani egyesület baranyai tagjai, de ezek közül csak hét...
Jövő héten rendezik Komlón...
Hétfőn kezdődik Komlón a Hét Domb Filmfesztivál, amelynek hét napja alatt mintegy száz filmet vetítenek a baranyai városban -...
Pálinkafőzdére bukkantak a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai egy családi ház melléképületében működő pálinkafőzőket találtak, amelyekben...
Komlói tűzoltók nyerték a...
Immáron XXI. alkalommal rendezték meg Szigetváron a Végvár Kupát, a rendvédelmi szervek meghívásos kispályás labdarúgó...
Nyolcvanöt éves Kalász...
Egy félreértett házi feladatnak köszönhetően indult el az irodalmi pálya felé - mondta el az MTI-nek Kalász Márton sombereki...
Összeütközött két...
A tűzoltók áramtalanították a járműveket. Összeütközött két gépkocsi Pécsett, a Hársfa út és a Blaha Lujza utca...
Pécsett, Mohácson, Komlón is feltűnnek a NAV ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai szeptember 9. és 15. között, Komlón, Mohácson, Palkonyán, Szentlőrincen, Villányban és Pécsett ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét. Továbbá - ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják - forgalomszámlálásra is sor kerülhet. Az ellenőrök jelenlétére számíthatnak a szőlő- és bortermelők, a ruházati kiskereskedők, a kisboltok, a piaci értékesítők, a vendéglátóhelyek, valamint az építőipari adózók. A megye nagyobb rendezvényein,...
Újabb kerékpárutak épülnek Mohácson, felújítják a főutcán átvezető szakasz egy részét
Tavasszal adták át a városi kerékpárút-hálózat újabb két szakaszát, a jövő héten pedig megkezdődik a Liszt Ferenc utcai, már meglévő kerékpárút meghosszabbítása a Szent Flórián utcán át, a Középmező vasútvonalon áthaladva, az újvárosi buszmegállóig, valamint a Virág utcán keresztül a Szent Erzsébet utcai, szintén már meglévő kerékpárútig. A mintegy negyedmilliárdba kerülő beruházás során a Szabadság utcai és Dózsa György utcai gyalog- és kerékpárút felújítását is elvégzik, ennek kapcsán a főutcán forgalomkorlátozásra kell számítani. Mohács már eddig is Baranya...
Nem adott elsőbbséget, elgázolta a kerékpárost
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy kerékpárost ütött el az autójával Orfűn. Közúti baleset okozása miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 45 éves orfűi lakos ellen. A férfi a személygépkocsijával 2019. június 30-án 10 óra 45 perckor Orfűn, a Petőfi Sándor utcában közlekedett. Haladása során a Petőfi Sándor utca és a Dollár utca kereszteződéséhez érve az „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a neki balról, a Dollár utcában szabályosan közlekedő kerékpárosnak, és összeütköztek. A...
Megmaradt a védett madarak...
Az M60 autópálya építésének befejezése után Pécstől délre a harkányi út mellett maradt egy homokdepónia. A halom keleti...
A kisboltok halálához...
Úgy próbálok küzdeni a magam a módján a multik által ránk tukmált szemét, az uniformizált, akár ember közreműködése nélkül...
A kukoricásban landolt egy...
A kukoricásba hajtott, majd felborult egy gépkocsi Vásárosdombó és Sásd között, a tarrósi elágazás közelében szombaton...
Széchenyis diákok nyerték a...
Először 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulóján rendeztek a cserkészek váltófutóversenyt szerveztek a Csele-patak mellett...
Összebalhézott egy utas egy...
Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki megtámadott egy buszsofőrt Pécsett. ...
Tanulmány készül Szulejmán...
Befejeződött Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása, jövő év elejére pedig elkészül a...
Átadták a horvátoknak a Baranyában elfogott migránsokat
A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Alsószentmárton térségében elfogott illegális migránsokat. Ahogy arról korábban beszámoltunk, 19 határsértőt fogtak el a rendőrök pénteken 1 óra 30 perckor Alsószentmárton térségében. A Horvátországból illegálisan érkezett férfiakból álló csoport tagjai afgán és bangladesi állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.A rendőrök a migránsokat előállították a Baranya Megyei...
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Baranyában is
Fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében - tájékoztatott a rendőrség pénteken a police.hu honlapon. A közlemény szerint az intézkedést a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése és megszakítása érdekében rendelték el szombattól 2020. március 6-áig.
Kiállítással tisztelegnek a százéves Bauhaus előtt Pécsett
Több mint 50 művész, köztük francia, svéd, finn és magyar alkotók tisztelegnek az idén 100 éves Bauhaus előtt a Pécsi Galéria kiállításán - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t. Mint az a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleményéből kiderül, szeptember 6-tól a Pécsi Galéria pécsi, Széchenyi téri kiállítótermében látható tárlat a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézményét elsősorban grafikai, könyvművészeti és intermediális műfajokon keresztül közelíti meg. A rendezvény a Bauhaus 100 éves évfordulója alkalmából a Pécsi Galéria...
A rovat további témái
- Összeverekedett az ismerősével, aztán még meg is lopta
- A Harkányi Gyógy- és Strandfürdőt választották Az Év Fürdőjének 2019-ben
- Kitüntette a Pécsi Tudományegyetem dr. Trócsányi Lászlót
- Szüreti- és borfesztiválra várják szombaton a mohácsiakat a Széchenyi térre
- Tizenkilenc migránst tartóztattak fel éjszaka Baranyában
- Itt van az ősz, itt van újra: borús, esős, szomorkás idő várható a hétvégén
« Előző
10935 | 10962 | 10989 | 11016 | 11043 | 11070 | 11097 | 11124 | 11151 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Így horgásztak, halásztak a régi,...
- Fél áron kaphatók a magyar celeb prostik
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Mindennemű papi szolgálattól...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Coli baktérium lehet a népszerű...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...

