A kisboltok halálához vezethetnek a nemtörődöm, telefonozó eladók - Postabontás

2019. szeptember 07. szombat 13:55

A kisboltok halálához vezethetnek a nemtörődöm, telefonozó eladók - Postabontás

Úgy próbálok küzdeni a magam a módján a multik által ránk tukmált szemét, az uniformizált, akár ember közreműködése nélkül lebonyolított vásárlás ellen, hogy kisboltokba járok, azonban az eladókkal kapcsolatos tapasztalataim kiábrándítóak - írta olvasónk. 

 

Az embernek mindig van választása, s csak a hülyének mindegy minden, mondogatta a nagymamám - így voltam, vagyok ezzel én is.

Éppen ezért próbálok ellenállni a csábításnak, hogy a Nyugat szemetesének tekintett magyarországi (és másutt is Közép-Európában, hogy a Balkánról már ne is beszéljünk) multikban vásároljak élelmiszereket. Legalább azt ne.

Többek között azért, hogy ezzel is támogassam a helyi gazdaságot meg a termelőket, bár utóbbi kicsit sántít, mert sok helyütt ugyanazt a portékát árulják, mint a bevásárló-központokban, ráadásul drágábban. Meg hát sokkal emberibb, már csak azért is, mert közvetlen kapcsolatba kerül a betérő az eladóval.

Azonban a stílus, amivel a vevőket fogadják a pécsi kisboltok jelentős részében, több mint felháborító.

Jellemző például, hogy a szemmel láthatóan sokszor dologtalan, unatkozó eladók folyamatosan nyomkodják a telefonjukat, amiről legfeljebb csak akkor néznek fel, ha nagyon muszáj.

- Elnézést, bocsáss meg - mondta egyikük, mikor érdeklődni próbáltam valamilyen portéka után.

- Semmi gond - mondtam én. S csak utána esett le, hogy nem tőlem, hanem a másik mobilnál lévő cimborájától kért elnézést, hogy egy percig nem vele foglalkozik.

Pedig hát én vagyok, lennék, de most már csak voltam a vevő, akitől ő közvetve a fizetését kapja, azt a pénzt is, amiből a mobilját vette.

De nem mondtam inkább semmit, kifordultam szebb estét kívánva.

Lehet, hogy tényleg a multiknál kellene vásárolnom, ahol akár hús-vér emberrel való találkozásra sincs szükség az önkiszolgáló pénztáraknak köszönhetően?! Ott legalább nem ér kellemetlen meglepetés.

Név és cím a szerkesztőségben.

Képünk illusztráció.

 

EQM - Fotó: Pixabay