A meglévő nem bővíthető tovább, ezért új bölcsőde épül a Deák téren
A mozi mögött, a Deák téren épülhet fel a város új bölcsődéje. A nyolcszázmillió forintba kerülő beruházás révén 112 gyermek számára biztosít majd férőhelyet. Az mindenképpen jó hírnek számít, ha azért kell valahol új bölcsődét építeni, mert a meglévőt kinövi egy település. Nos, Mohácson ez a helyzet: ma ugyan még elférnek a gyerekek a jelenlegi, nyolcvannyolc férőhelyes intézmény nyolc csoportszobájában, tovább azonban már nem bővíthető a létesítmény.- A városban, ahol évről-évre bővül a foglalkoztatási lehetőség, továbbá látva a lakóparkban a fiatal...
Kövér László: a választás tétje a fiatalok jövője
Az októberi választás a fiatalokról, az ő boldogulásukról szól - hangoztatta az Országgyűlés elnöke hétfőn Komlón. Kövér László (képünkön) a baranyai városban rendezett lakossági fórumon azt mondta: Magyarország a településekkel együtt felfelé ívelő korszakban van, ennek folytatásához pedig együttműködés kell a polgármesterek és a kormány között. A választóknak azt kell mérlegelniük - folytatta -, megéri-e, érzelmeik alapján döntve, olyanok kezébe adni településüket, akik politikai háború csatájaként értelmezik a választásokat, vagy jövőjüket, gyermekeik jövőjét...
Átadták a Duna-Dráva Nemzeti Park védjegyeit
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási Központjában hétfőn öt termelő összesen 12 terméke kapta meg a Duna-Dráva Nemzeti Parki Termék védjegyet. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2019. májusában írt ki pályázatot Nemzeti Parki Termék Védjegy elnyerése tárgyában. Pályázni a következő termékekkel lehetett: vadon termő és termesztett növény, zöldség, gyümölcs, fűszer-, gyógynövény, gomba, fa, szalma, vessző, zsiradék feldolgozásából eredő: krém, paszta, csatni, szörp, tinktúra, szirup, lekvár, zselé, dzsem, aszalvány, fűszerkeverék, savanyúság, tea,...
Száműzik a PTE-ről a...
A magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként a Pécsi Tudományegyetemen szüntetik meg a műanyag PET palackos...
Tolókocsihoz kötött férfit...
A Pécsi Járásbíróság elrendelte két nő letartóztatását egy hónapra kifosztás bűntette, lopás bűntette és lopás vétsége alapos...
Tűz volt Udvaron, egy házra...
A tűzoltók egy vízsugárral fékezték meg a tüzet. Tűz ütött ki egy lakóház huszonöt négyzetméteres melléképületénél...
Nyerges vontatóval ütközött...
Egy nyerges vontatóval ütközött össze hétfőn délután egy személyautó Hobol és Várad között, utóbbi településhez közelebb....
Piacokra, kocsmákba is...
A NAV Baranya megyei revizorai ezen a héten Komlón, Mágocson, Nagyhajmáson, Palkonyán, Szigetváron, Villányban, valamint a...
Drogot adott kiskorú...
A Pécsi Járásbíróság vasárnap elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra tizennyolcadik életévét be nem töltött...
Idén is érkezik támogatás a szaktárcától a mohácsi kompközlekedés fenntartásához
A tavalyinál magasabb összeggel, több mint 55 millió forinttal járul hozzá az állam a mohácsi kompközlekedés fenntartásához, ami továbbra is csak veszteségesen üzemeltethető. Tavaly mintegy 43 millió forinttal járul hozzá az állam a mohácsi kompközlekedés fenntartásához, azonban a támogatás ellenére is csak veszteségesen üzemeltethető a révátkelés. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, a tarifák igen jelentős emelésére lett volna szükség, ám azt a lakosság nem tudná megfizetni, ezért csak a pénzromlás mértékével nőttek januártól a jegy- és bérletárak. Az ágazat az állami...
Előzés miatt történt a tragikus baleset Babarc közelében
Előzés közben ütközött össze két autó vasárnap délután az 57-es főúton, Babarc közelében. A Katasztrófavédelem közlése szerint a vétlen autó letért az útról, oldalára borult és egy fának csapódott. A mohácsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a fának csapódott kocsit és hidraulikus feszítővágó berendezés segítségével kiszabadították a sofőrt. A járműben négyen utaztak: ketten a mentőszolgálat munkatársainak segítségével kiszálltak az autóból, egy utas a helyszínen életét vesztette. A sérülteket súlyos sérüléssel szállították kórházba. A másik autó vezetőjének és...
Árokba borult ütközés után egy autó Kozármisleny közelében
Két gépkocsi ütközött össze az 578-as úton, Kozármisleny térségében hétfőn délben. Az ütközés következtében az egyik autó árokba borult. A pécsi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, a mentők értesítését kérték.Az érintett útszakaszon forgalmi akadály van a baleset miatt.
Balesetveszélyes létrákat...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya megyei munkatársai egy Mohácsnál vámvizsgálatra bejelentkezett kamionon 500...
Animációs alkotás nyerte a...
Az M. Tóth Géza rendezte Matches című animáció nyerte el a fődíjat és az azzal járó egymillió forintot a III. Hét Domb...
Megyeszerte megtisztítják...
Összesen csaknem ötszáz baranyai csatlakozott a szeptember 20-i szemétszedési akcióhoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák az...
Fának csapódott egy autó az...
A mentési munkálatok idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Lesodródott az úttestről és egy út...
Súlyos beteg mohácsi...
Egy súlyos beteg mohácsi fiatalembernek is segíthetünk azzal, ha a héten vért adunk. Szeptember 16-án (hétfőn) és 18-án...
Több százan zarándokoltak...
A hatodik alkalommal megszervezett egyházmegyei zarándoklaton a gyalogos zarándokok mellett kerékpárral és motorkerékpárral is...
Elfogtak egy igazi lúzer tolvajt Pécsett
Befejezték a nyomozást a pécsi rendőrök az ellen a férfi ellen, aki több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Pécsett. Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 30 éves helyi férfi ellen, aki 2019 tavaszán többször követett el vagyon elleni bűncselekményeket Pécsett. A József Attila utcában egy lakóház udvarából két öntöttvas széket lopott el, majd azokat átdobta a szomszéd udvarba, ekkor azonban megzavarták, ezért a székeket hátrahagyva elmenekült. A Petőfi utcában az egyik társasház udvari ereszcsatornáját...
Huszonhét migránst tartóztattak fel éjjel a Mohácsi-szigeten, Homorúdon
Afgán állampolgárnak vallották magukat a külföldi férfiak. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szombaton 22 óra 55 perckor Homorúd közigazgatási területén 27 külföldit tartóztattak fel, akik afgán állampolgárnak vallották magukat.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Szombat este nemzeti színekbe borul a tv-torony, három éjen is megcsodálhatjuk
Amióta az országban egyedülálló módon modern, látványos és gazdaságos LED-világítású fényfestést kapott a tv-torony, egy-egy jeles alkalommal ünnepi díszbe öltöztetik. Nem lesz ez másképp szeptemberben sem, a tv-torony három napon át, szombaton, vasárnap és hétfőn is nemzeti színekben fog pompázni a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. Az országban ekkor - így Pécsett is - több olyan fontos, régi, nagymúltú épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amelyek máskor nem, illetve alig látogathatók. Azok az épületek pedig, melyek folyamatosan nyitva vannak, a Kulturális...
A rovat további témái
- Összeveszett a testvérével, a kocsiján állt bosszút
- Új út vezet majd a Dózsa György és a Szent Isván utcák között - Jól haladnak a munkák
- Új tagokat toboroz a Zora, várják a jelentkezőket
- Horrorbaleset Pécsett: leszakította a a lábfejét a saját autója
- Csatornába csúszott egy kiskutya Pécsett a negyedik emeleten
- A Zsolnay-gyűjtemény eddig be nem mutatott darabjaiból nyílik kiállítás Mohácson
« Előző
10881 | 10908 | 10935 | 10962 | 10989 | 11016 | 11043 | 11070 | 11097 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Fél áron kaphatók a magyar celeb prostik
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Coli baktérium lehet a népszerű...
- Megvan az építési engedély,...
- Mindennemű papi szolgálattól...
- Migránsokat kaptak el a magyar-szerb...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Lángba borult egy mezőgazdasági gép...

