A falba tolták a rajtnál Micheliszt a marokkói futamon, így az ötödik helyen végzett

A falba tolták a rajtnál Micheliszt a marokkói futamon, így az ötödik helyen végzett Dobogós reményekkel indult harcba Michelisz Norbert a harmadik marokkói futamon, de a rajtnál Yvan Muller beletolta a falba, és emiatt rögtön két helyet vesztett. Az autója sem volt ezután száz százalékos, így az ötödik helyet is meg kell becsülni.  „Az elmúlt két évben mindkétszer második lettem a főfutamon és volt esélyem a pole pozícióért harcolni az időmérőn, így csalódott lennék, ha nem tudnék hasonlóan szerepelni idén is Marokkóban. A rendes rajtrácsos első és harmadik futamon, valamint a két időmérőn top 3-as helyezés a célom" - írta még a Marokkóba...

Rangadót nyertek a focisták, idegenben verték a Siklóst

Rangadót nyertek a focisták, idegenben verték a Siklóst A megye I.-es bajnokság 22. fordulójában rangadót nyertek a mohácsi focisták, a Siklósot verték idegenben 1-0-ra.  Kemény meccset játszottak az MTE 1888 focistái vasárnap délután Siklóson, ahol három ponttal a zsebükben vonulhattak mérkőzés végén az öltözőbe, 1-0-ra verték a jelenleg második helyezett Thermal Spa Siklós FC csapatát. Ezzel a győzelemmel az MTE a tabella negyedik helyén áll, s azonos pontszámmal rendelkezik a harmadik Szederkénnyel és az ötödik Komlóval.Gienger Megyei I. osztály férfi felnőtt 22. fordulóThermal Spa Siklós FC - MTE 1888 0-1 (0-0)MTE 1888:...

Harmadik lett Michelisz az időmérőn, amivel megszerezte az első pontjait is a szezonban

Harmadik lett Michelisz az időmérőn, amivel megszerezte az első pontjait is a szezonban Négy Hyundai és egy Honda jutott be a WTCR idei első Q3-jába az időmérőn Marokkóban. Michelisz Norbert kárpótolta magát a szombati pechsorozatáért, és megszerezte a harmadik helyet a kvalifikáción.   „Őszintén szólva az, hogy ugyanolyan balszerencsésen kezdődött a 2018-as szezonom, ahogyan a 2017-es befejeződött, kicsit lehangoló, de van még hátra 29 futam az évből, úgyhogy semmi sincs veszve. Fontos, hogy átmentsük tegnapról azt a teljesítményt, amivel meg lehet szerezni a pole pozíciót, mert az a célom, hogy a főfutamon a dobogón végezzek, és ne kerüljek 50...

Idegenben javíthatnak a...

Idegenben javíthatnak a focisták, Siklósra utaznak Siklóson szerepel a megye I.-es bajnokság következő fordulójában az MTE 1888 labdarúgócsapata, nehéz feladat vár a fiúkra...

Kitört a bal első kerék,...

Kitört a bal első kerék, Michelisz Norbert kiesett az első futamon Marokkóban Az első futamon folytatódott Michelisz Norbert eddig rémálomszerű szezonnyitója. Azok után, hogy a második szabadedzésen...

Megsérült a Real Madrid...

Megsérült a Real Madrid középhátvédje Megsérült Nacho Fernández, a Real Madrid középhátvédje, ezért ki kell hagynia a Juventus elleni párharc mindkét mérkőzését a...

Húsvéti utánpótlás...

Húsvéti utánpótlás focitornát rendeztek a hétvégén Mohácson Szombaton rendezték meg a 20. Húsvéti Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tornát Mohácson, amelyen összesen tizenhat csapat...

Nem sikerült a bravúr, a...

Nem sikerült a bravúr, a Pécsvárad megverte a hazai pályán játszó Mohácsot Hazai pályán fogadta szombaton az MTE 1888 a tabella első helyén álló Pécsváradi Spartacus SE csapatát az újvárosi műfüves...

Visszatér a fővárosba a női...

Visszatér a fővárosba a női kézilabda MK döntő Szombaton és vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában rendezik a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, amely...

Rangadóra és a dobogóra készülnek a mohácsi focisták, a Pécsvárad érkezik

Rangadóra és a dobogóra készülnek a mohácsi focisták, a Pécsvárad érkezik Igazi rangadón javítaná ki a múlt heti vereséget a Mohácsi Torna Egylet megye I.-es labdarúgócsapata, szombaton a bajnokság nagy esélyesét, a Pécsváradot fogadják a 21. fordulóban.  Ősszel nem sok esélyt adott a Pécsvárad a Mohácsnak, ugyanis 3-0-ra nyerték a találkozót.Az ellenfél csapatának nem titkolt célja az első hely megszerzése, a mohácsi csapatnak velük szemben hat pont a hátránya. Abban az esetben, ha hazai győzelem születne, az MTE együttese ismét felléphetne a dobogóra.Annyi biztos, hogy egy igazi rangadóra számíthatnak a kilátogató nézők.GIENGER Megyei I....

Gyurta Dániel befejezte, bejelentette visszavonulását

Gyurta Dániel befejezte, bejelentette visszavonulását Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.    "A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem!" - mondta szerdán a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve. - "Talán életem legnehezebb pillanata ez most, de be kellett látnom, hogy azt a sok nehézséget, ami engem az utóbbi időben hátráltatott, nem tudom legyőzni." Hozzátette, hogy mindig mindent beleadott, százszázalékosan végezte az edzéseket az elmúlt években is, de már a versenyeken nem tudott a korábbi szinten...

Jól játszottak, azonban kikaptak Pécsen a focisták

Jól játszottak, azonban kikaptak Pécsen a focisták Bár a hétvégi bajnokin jól funkcionált csapatként az MTE 1888 megye I.-es labdarúgócsapata, nem sikerült a győzelem a PEAC ellen, így lecsúsztak a negyedik helyre a tabellán.  Vasárnap rendezték meg a Baranya megyei I. osztály férfi felnőtt 20. fordulóját, ahol a mohácsi focicsapat a PEAC otthonába látogatott. A fiúk jól játszottak, azonban sok babér nem termett számukra a megyeszékhelyi csapat ellen, így a második félidő közepén a pécsiek be is állították az 1-0-s végeredményt.GIENGER Megyei I. osztály ffi felnőtt 20. fordulóPEAC - MTE 1888 1-0 (0-0)MTE 1888: Windischmann -...

Djokics Zeljko csapata, a...

Djokics Zeljko csapata, a Szekszárd nyerte a Magyar Kupát Az Atomerőmű KSC Szekszárd először nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a vasárnapi döntőben meglepetésre legyőzte...

Ezúttal idegenben, a PEAC...

Ezúttal idegenben, a PEAC otthonában játszanak a focisták A PEAC otthonában lép pályára az MTE 1888 megye I.-es labdarúgó csapata vasárnap a bajnokság 20. fordulójában.  A...

Visszavonultatták Görbicz...

Visszavonultatták Görbicz Anita válogatott mezszámát A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt. ...

Sima győzelemmel kezdték a...

Sima győzelemmel kezdték a tavaszt a mohácsi focisták Nem csak az eső esett, hanem a gólok is az MTE 1888 megye I.-es labdarúgó csapatának első tavaszi bajnokiján, ugyanis...

Újabb kötelező házi feladat...

Újabb kötelező házi feladat előtt a két bajnokaspiráns Akárcsak a múlt hétvégén, a 23. fordulóban is kötelező feladat vár a listavezető Ferencvárosra, illetve a második helyen álló...

A Villányt fogadják a...

A Villányt fogadják a mohácsi focisták az első fordulóban Szombaton megkezdődik az MTE 1888 megye I.-es focistáinak is a bajnokság, a Villány csapatát fogadják hazai pályán. ...

Hosszú kihagyás vár Martinov Lilire, megsérült az MTE kéziseinek fiatal kapusa

Hosszú kihagyás vár Martinov Lilire, megsérült az MTE kéziseinek fiatal kapusa Rossz hírek érkeztek a MTE Kézilabda Szakosztályától, hiszen vasárnap, a Gárdony elleni bajnokin súlyos térdsérülést szenvedett a felnőttek kapusa. Martinov Lilinek elszakadt az elülső keresztszalagja a bal térdében. Helyére a szezon végéig Csapó Kincső érkezik újra Dunaújvárosból kettős játékengedéllyel a baranyai csapathoz.  Jól kezdődött a tavaszi szezon a mohácsi kéziseknek, ugyanis az eddig lejátszott hat mérkőzésből öt meccsen sikerült a pontszerzés a női kézilabda NB I/B-ben.A sikerekből jócskán kivette a részét a mindössze tizenhat éves kapus, Martinov Lili is,...

Helyzetben Baranya: nézze meg a megyei fociéletről szóló friss magazint! Videó!

Helyzetben Baranya: nézze meg a megyei fociéletről szóló friss magazint! Videó! A Sípmester Fesztiválról, a játékvezetők báljáról, a diákolimpiáról és a műfüves döntőről is láthatnak összeállítást az MLSZ Baranya megyei Igazgatósága a megyei amatőr labdarúgás népszerűsítése, valamint a megyei futballélet aktualitásainak bemutatása céljából 2016 februárjában indított „Helyzetben Baranya" című videó magazinjának legfrissebb kiadásában.  A havi rendszerességgel megjelenő műsorból az érdeklődők megismerhetik a Baranya megyei amatőr labdarúgás jelenlegi helyzetét, tájékoztatást kapnak az elért eredményekről, valamint a megyében zajló...

Ezúttal is hozta a formáját: második helyen végzett Kürthy Lajos az Országos Bajnokságon

Ezúttal is hozta a formáját: második helyen végzett Kürthy Lajos az Országos Bajnokságon A napokban rendezték meg Szombathelyen a Felnőtt Fedett Pályás Dobó Országos Bajnokságot. Kürthy Lajos ismét hozta a formáját, a második helyet zsebelte be.  A Mohácsi Torna Egyletet négy versenyző képviselte a versenyen, Katos Boglárka, Kapitány Kristóf, Szurcsik Milán és Kürthy Lajos.A felnőtt versenyen a három ifjúsági korú versenyző, Katos Boglárka, Szurcsik Milán és Kapitány Kristóf szépen helytállt, Katos Boglárka a hetedik, Szurcsik Milán a nyolcadik és Kapitány Kristóf a tizenharmadik helyet szerezte meg. Mind a négyen az idei legjobb eredményüket érték el.Kürthy...