Djokics Zeljko csapata, a Szekszárd nyerte a Magyar Kupát

2018. március 25. vasárnap 20:38

Djokics Zeljko csapata, a Szekszárd nyerte a Magyar Kupát

Az Atomerőmű KSC Szekszárd először nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a vasárnapi döntőben meglepetésre legyőzte a címvédő és házigazda Sopront.

Eredmény, döntő:

Atomerőmű KSC Szekszárd-Sopron Basket 66-64 (13-13, 13-10, 17-12, 23-29)

Legjobb dobók: Gereben 13, Oblak 12, McCall 11, Studer 10, illetve Crvendakic 15, Turner 14, Milovanovic 12, Fegyverneky 11

A soproni fináléban az NB I legjobbjai csaptak össze, ugyanis mindkét gárda 17/2-es győzelmi mutatóval áll a bajnokságban. A feszült hangulatot és a kiegyenlített erőviszonyokat mutatta, hogy csaknem három és fél percet kellett várni az első kosárra, akkor az elődöntőben a DVTK-nak 18 pontot dobó szerb Aleksandra Crvendakic szerzett vezetést a hazaiaknak. A szezon meglepetéscsapata azonban tartotta a lépést az áprilisban Euroliga négyes döntőt rendező Sopronnal, főként a válogatott Gereben Lívia révén.

A második negyedet egy újabb kétperces kosárszünet vezette be, Roberto Iniguez együttese pedig házigazda létére kis híján öt percig nem talált a gyűrűbe. A 16. percben hét pontra meglépett a Szekszárd (15-22), a vendégeknél Gereben kilenc pontnál tartott. A nagyszünetben a vendégek 26-23-ra vezettek.

Térfélcsere után kilenc pontra nőtt a különbség, soproni részről ekkor rákapcsolt Fegyverneky Zsófia, valamint az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes szerb Jelena Milovanovic. A csapat ezzel együtt nyolc triplakísérletből egyet sem értékesített, a szerb-magyar Djokics Zeljko irányította Atomerőmű pedig 43-35-re vezetett a 30. percben.

Az utolsó játékrészben már 11 ponttal meglépett a Szekszárd, ám a hosszú hajrát nyitó soproniak négy perc alatt három pontra felzárkóztak. Az addig halovány Yvonne Turner triplákat és büntetőket dobott, egyszerre a mezőny legjobbja lett, így hamarosan 56-57 volt az állás hazai szempontból. Crvendakic palánkos triplájával a házigazdák 20 másodperccel a vége előtt 64-62-re szépítettek, az ex-soproni Krnjics Szara büntetői után viszont már nem volt visszaút a hétszeres kupagyőztes házigazdák számára.



A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kapott.

A soproniak április 20-22-én adnak otthont a Novomatic Arénában az Euroliga Final Fournak, amelyben rajtuk kívül az orosz Jekatyerinburg, a szintén orosz, címvédő Kurszk és a török Yakin Dogu Üniversitesi szerepel majd.

Bronzmérkőzés:

CMB CARGO UNI Győr-Aluinvent DVTK Miskolc 73-58 (11-16, 18-8, 25-16, 19-18)

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

2010: MiZo Pécs 2010
2011: MKB-Euroleasing Sopron
2012: MKB-Euroleasing Sopron
2013: Uniqa-Euroleasing Sopron
2014: PEAC-Pécs
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Aluinvent DVTK Miskolc
2017: Uniqa Sopron
2018: Atomerőmű KSC Szekszárd

MTI - Fotó: MTI/Krizsán Csaba